Ah-met-tá-ahm, az élő lelkiismeret, a levegő rendjének főpapja, nyugtázta a Vének tanácsának üzenetét. A főtemplom lépcsősorát At-in-a vezetésével hamar maguk mögött hagyták és beléptek az előcsarnokba az aranyozott, légiesen könnyed, mégis erős oszlopok közé.
A széles előcsarnok közepén két kerub lebegett a szentek Szentélyébe vezető kapu két oldalán. Négy szárnyuk csupán világító fénysugárnak tűnt, de ezek összessége volt a tulajdonképpeni ajtó. Folyton nyitott szemük dimenziókat fogott át, túlnőve az idő és tér látszólagos csapdáján. Négy kezük közül kettő kitárva, valójában áldást osztva volt látható, hogy a belső szentélyből áradó teremtő erőt mindig tudják közvetíteni, másik kettőben pedig a szigor pallosát tartották, hogy az isteni renddel ellenkezőkre azonnal lesújtsanak. Egész lényük uralta az előcsarnokot, ahol angyalok jöttek-mentek, időről-időre letérdepelve, hogy egy-egy dicséretet zengjenek az örökkévaló hatalmát éltetve vagy, hogy beszámolójukat elmondják. Az előcsarnokban, mint emberi lények, a magas őrség tagjain kívül, csak az áldozatot bemutató papok voltak jelen. Kivételnek számított az az időszak, amikor a négy iskola hallgatói közül naponta egyszer megjelentek azok, akik sikeres vizsgát tettek bizonyos tantárgyakból, hogy a beavató, kék kupolás teremben részesüljenek a szentségekből. Ez a terem, ami szintén az előcsarnokból nyílt, a teljes jobb oldalt elfoglalta. Az előcsarnok bal oldalán volt található a központi könyvtár, ahol a fény kristályait őrizték az isteni rendelés szerint. Ott volt minden információ az emberi fajról és azzal kapcsolatban, ahogyan azt az Akasha krónika taglalja. E különleges terembe a királyangyalokon kívül, csak néhány magasrangú harcospap léphetett be. Ezek a papok járatosak voltak a kristályok és a hadászat területén is. Évente egyszer, a nagy teremtési napon, amikor a fény gyermekei, azaz az angyalok, és a választás lelkei, az emberek, összegyűltek a hálaadás ünnepére, a négy főpap együtt lépett az öt tanácsnokkal a belső szentélybe. A kerubok ilyenkor fénykaput nyitottak, hogy az emberi faj legnemesebb képviselői, egyesülve a 12 királyangyallal az egy elé járuljanak.
Most azonban egy különleges eset kapcsán, a kerubok előtt egy ember állt kísérőjével. Az élő lelkiismeret, a levegő rendjének főpapja volt az, aki féltérdre ereszkedett, hogy At-in-a-val együtt elmondja a belépés imáját:
Te, aki mindenek felett állsz,
Aki szavának erejével hozta létre
mindazt, ami van volt és lesz.
Aki életet adsz önmagadból, és lényed által vagyunk teremtve,
Aki létrehozta a választást,
Add, hogy megtisztuljuk egész valóságunkban,
és tedd alkalmassá lényünket a veled való egységre.
Mert ma is alázattal és szeretetteljesen szolgálunk minden létezőt.
Mert én és te egyek vagyunk,
Ezért kiteljesedő kapcsolatokban élünk,
Teljes bőségben,
Hálával munkálkodva,
Az egész szeretetéért.
Ahogyan az ima szavai elnémultak, a kerubok kezeiből kiáradó áldás elragadta a két utazót. Így együtt léphettek a mennyei bolygóra, az égi királyság tróntermébe, ahol a végtelen csillogású fénytó körül állt a Tizenkettek trónusa. A királyangyalok bölcs ember képében jelenítették meg azokat a lelkeket, akik már felemelkedhettek földi emberi alakjukból. Ah-met-tá-ahm, a levegő rendjének főpapja magasztosan körbetekintett, majd így szólt:
(folytatása következik)