– Jöjj barátom, fénykaput nyitok neked a fővárosba – szólalt meg Sol-kim. – Menjünk, hogy minél előbb beszámolhass az eseményekről a Tizenketteknek.
Miközben Sol-kim megérinttette az Öd-év-jét, hogy megnyíljon a fénykapu, a védelmi kupola Gábriel engedélyével megnyílt. Ah-met-tá-ahm-mal együtt beléptek, hogy átívelve a kontinens hatalmas távolságát azonnal a fővárosba érkezzenek.
Hatalmas nyüzsgés fogadta a két fényutazót a magas torony biztonságát felügyelő központban. A máskor békés és kellemes hely most inkább hasonlított egy felbolydult méhkashoz. Békésebb időkben csupán pár toronyőr teljesített szolgálatot itt, hogy felügyeljék a kontinensre belépni akaró hajósokat, a más fajúakat, és persze, hogy segítsék a tanács munkáját. Most azonban más volt a helyzet, a teljes őrség talpon volt megsokszorozva önmagukat az Öd-év hatalma által, emellett munkájukat még angyallégiók is segítették. A kontinens lakói szinte semmit sem vettek észre a négy iskola lezárásán kívül abból a hatalmas munkából, amit az őrség tagjai végeztek. A támadás hatására gyakorlatilag az egész földrészt több dimenzióban, hermetikusan lezárták. Senki sem léphetett be a beszélő fény kontinensére és mehetett át egyik territóriumból a másikba, csak több szintű és alapos elemzés után. Így akadt fenn az ellenőrzések sorozatán a tűz főpapja is Öt-ök-ik városában. A magas torony szokásos védelmén kívül most újabb és újabb, a szem számára láthatatlan erőterek épültek ki. Senki sem nyithatott fénykaput és átjárót ellenőrzés nélkül, emellett a légi robogók használatát is korlátozták bizonyos magasságok felett. Sol-kim elégedetten és otthonosan mozgott a mások számára kaotikusnak tűnő zűrzavarban. Tudatát egyesítette a magas torony összes őrével, így a pillanat törtrésze alatt minden információ birtokában volt.
– Jöjj főpap, a Tizenkettek már várnak rád. Felmegyünk a Szentek szentéjébe, ott hallgatnak meg téged.
Amilyen gyorsan csak az ellenőrzési protokoll engedte, elhagyták a fénykapuk érkeztetésének udvarát. Amerre csak elhaladtak, őrök és angyalok álltak meg, hogy féltérdre ereszkedve köszöntéseket zengjenek a magas rangú vendégnek, Ah-met-tá-ahm-nak, a levegő főpapjának, azaz az élő lelkiismeretnek. Mire elhagyták az első, rövidke bekötő utat, szinte észrevétlenül alakult ki a főpap körül a biztonsági őrség. Balról is, jobbról is, újabb és újabb őrök csatlakoztak hozzájuk. Az utolsó lépésként, amint a magas torony előtti térre értek, a kör bezárult. Abban a pillanatban amikor az utolsó katona is elfoglalta helyét a sorfalban, arany rácsháló alakult ki közöttük. Harsonák hangja jelezte a téren állóknak, hogy fontos és kiemelt személy érkezett. A mindig nyüzsgő tér egy láthatatlan erőnek engedelmeskedve utat nyitott a fontos küldöttségnek.
Ahogy a torony felé vezető út megnyílt, az épület még pompásabbnak látszott. A magas torony nem emeleteinek száma miatt volt „magas”, inkább elhelyezkedésében volt az. Az épület inkább volt templom, beavatóhely, könyvtár, és ünneplésre való tér, mint toronyépület. Az elnevezést is a köznép aggatta rá, csupán annak a ténynek köszönhetően, hogy a több hegyre épült város legmagasabb hegyén volt található. A fővárost körkörösen felosztó 12 városfal mértani középpontjában volt található, és az egész hegytetőt beborította az aranykupolás épület. Az épület előtti teret egybefüggő, hatalmas padlómozaik borította, ami egy arany és egy zöld színű háromszög összefonódását mutatta. A főépületet az utolsó kristályfal választotta el a tértől, ami mögött egy lépcsősoron lehetett bejutni az oszlopos előcsarnokba. A templom oszlopai között most a magas torony őrségének tagjai posztoltak. Az aranykupola mellől, a tetőről, angyalok figyeltek mind a nyolc irányba. Rezzenéstelen tekintetük nem csak abban az adott dimenzióban pásztázva kémlelte a rájuk bízott területet, hanem annak minden szintjén. Mindentlátó szemeikkel hamar felismerték a tér-idő legapróbb fodrozódásait is.
Ebben a kiemelt helyzetben érkezett meg a térre Ah-met-tá-ahm, hogy belépjen a templom legbelsőbb szentélyébe a Tizenkettek elé. Abban a pillanatban, ahogyan lába megérintette a templom előtti kövezetet, mágikusan felerősített hang köszöntötte.
– Mindig áldás és ezerszeres áldás teljesítse ki Ah-met-tá-ahm életét, akit élő lelkiismeretnek és a levegő rendjének főpapjának választott az egy és örök szeretet. Életed és lényed teljessége áradjon ki minden keresőre! Köszöntünk a főtemplomban!
Ezer torokból szólt a válasz erre a hangra, hiszen a téren állók hallották a köszöntést, és mind, egyként feleltek:
– A Tizenkettek áldása és Ah-met-tá-ahm főpap kegyelme áradjon ki ránk.
Az őrség még szorosabbra fonta a védelmi hálót a főpap körül és megszaporázta lépteit. A küldöttség pillanatok alatt átért a téren és eltűnt az éppen megnyíló kristályfalban. A téren jelenlévők kissé csalódottan vették tudomásul, hogy még egy pillantást sem vethettek az élő lelkiismeretre.
Az ametisztkristály falán túl, az ügyeletes templomszolga féltérdre ereszkedve fogadta a főpapot:
Dicsőség és hála az egy teremtőnek, hogy épségben a templomban köszönthetem kontinensünk élő lelkiismeretét, a levegő rendjének főpapját. Az én nevem At-in-a, engedelmeddel elkísérlek a legbelső szentélybe.