„Az arany négyzet”
Hatalmas dörrenés rázta meg a föld templomának ablakait. Pár pillanat múlva egy óriási
villám fénye, szinte nappali világosságot hozott a templomot körbevevő szent kert fái között.
Mint az idő végtelenjében felvillanó tünékeny emberi élet, úgy enyészett tovább a vihar
előszele.
Ak-et-ma-ata gondosan összehúzta magán fehér tunikáját. Megborzongott a levegő
változásától, vagy talán belső nyugtalanságától. Maga sem tudta ezt eldönteni. Már hosszú
ideje mélységes aggodalommal figyelte a szent négyzet útmutatásait. A fővárosból is
nyugtalanító hírek érkeztek. A Tizenkettek – legyen örökké áldott a nevük – már egy ideje
némaságba burkolóztak. Az öt felvigyázó pedig, – amit Ak-et nehezen hitt – állítólag nem
tudnak megegyezni. Legalább is így hangoztak a fülekbe halkan elsuttogott szavak, melyeket
félve adott tovább minden ember. Ki tudja, mennyi ebből a valóság. A főváros messze van, a
szent ligetek fái viszont itt állnak. Bár most ezek sem nyújtottak vigaszt Ak-et-nek. A négyzet
szent jelei már az ő születése előtt mutatták a katasztrófa lehetőségét, de Ak-et őszintén bízott
a megnevezhetetlen és kimondhatatlan végtelen szeretetében.
– Vezesse a Tizenkettek életét áldásra és virágozzék minden létezőben a fény öröme –
kántálta inkább saját lelkének, belső háborgását csillapítva az ősi, áldást adó formulát.
– Legyen veled a bölcsesség Istene, mesterem. – riasztotta fel merengéséből Ak-et-et a
jól ismert köszöntés.
Jeg-reg, a fiatal, első éves novícius köszöntötte. A magas, vézna, csupa kéz és láb Jeg-reg, most alázatosan borult le mestere lábaihoz, és magas hangján töretlenül folytatta a teremtési formulát.
– Ma is alázatosan és szeretetteljesen szolgálok minden létezőt, mert én és a kimondhatatlan egyek vagyunk. Ezért földi gazdagságban, kiteljesedett kapcsolatban, egészségben, örömteli munkában, boldogan élek. Áldott legyen a mesterem és a mesterek mestere, a megtestesült szeretet, akinek földre jövetele megváltás lesz minden sötétségtől szenvedő léleknek.
– És ez így van és így legyen mindig, míg lelkednek az idők ideje le nem jár, és vissza nem térsz égi otthonodba. – válaszolt Ak-et mosolyogva, immár jóval derűsebben.
Nem tudta, vagy talán nem is akarta megtudni, hogy miért kedveli annyira tanítványát, de
tény, hogy Jeg-reg egy szempillantás alatt messze űzte akár a legborúsabb gondolatait is.
– Tudod Jeg-reg, óriási erő van ebben a köszöntésben. Kimondott és elismételt szavaid
megnyitják a kaput, ami valóssággá teszi a végtelen áramlás lehetőségét. Ugyan az
örök fény teljessége ott van minden létezőben, de a földön szellemi értékrended
alapján teremtődnek meg a megtapasztalásod útjai. Pont erről szól ez a köszöntés. –
simogatta meg szeretetteljesen Ak-et-ma-ata tanítványának kopasz fejét.
Jeg-reg mindig megborzongott mestere érintésétől, nem csak a szeretet mély érzése járta át, de
találkozásuk minden egyes alkalmával, csodálattal töltötte el mestere bölcsessége. Így volt ez
most is. Egy egyszerű köszöntés és milyen mélységeket takar. A teremtés mélységeit…..