Amíg Er-mi mester és Rat-ava a víz rendjének felügyelőjét várták, a mester nem tétlenkedett, sok információval látta el a gyermeket a beszélő fény kontinensének történéseiről és a fontosabb személyeket is megemlítette. A fiú szivacsként itta minden egyes szavát és látszott, hogy minden figyelmét arra szenteli, hogy a lehető legtöbbet magáévá tegyen a hallottakból. Tudta, hogy nagy jelentőséggel bírhat még a későbbiekben mind a helyismeret, mind pedig a város és az emberek hierarchiájának ismerete.
Aztán Er-mi mester, miután majdnem teljesen meg volt győzve afelől, hogy a fiú teljes figyelmét neki és történeteinek szenteli, másfelé terelte a szót, más irányba vezette a beszélgetés fonalát:
– …hamar belejössz majd és megszereted ezt a helyet, ebben biztos vagyok. Ha pedig bármikor kétséged támadna, tekints kezedre.
A fiú erre a mondatra felkapta fejét. Valahogy nem illett ez a rész a monológ eddig környezetébe. Er-mi mosolyogva bólogatott, immár teljesen meg volt győződve arról, hogy a fiú tényleg száz százalékosan figyel rá.
– Engedd meg magadnak, hogy az 5 ujj, ami kezeden van, mindig emlékeztessen téged az egy kéz teljességére. Tudom-tudom, ez furcsán hangozhat számodra, de figyelj – emelte fel kezét a fiú előtt és másik kezével mutogatott saját kezére, miközben folytatta. – Ahogyan az öt kiágazik az egyből, ugyanúgy, maga az adott életed is mindig öt felé válik. A pillanatok, ha külön-külön megállókként tekintünk rájuk és mindegyikre úgy tekintünk, mint ha megállíthatnánk, akkor öt lehetőséget kínálnak neked. Öt, ami persze soknak tűnhet – kuncogott. – Az első azt mondja állj bele, a második pedig azt, hogy mérd fel. A harmadik arra kér, hogy mozgósíts, a negyedik pedig, hogy urald – hadarta Er-mi egyre gyorsabban és egyre hangosabban, ahogy átszellemült az emlékek sokaságától, amik megrohanták a régi tanítással kapcsolatban. Egykor hasonló módon beszélgetett ő is mesterével, és hasonló módon nem sokat értett meg ebből az egész ujjas és kezes példából.
– És hogy mi az ötödik? Az ötödik arra invitál, hogy fogadj el. Ez az utolsó a legnagyobb erő, mert itt válik valóra az a teremtés, amit szellemed akar. Az utolsó erő az elfogadás, amely a nyitottság és az alázat olyan mértékű közös jelenlétét követeli meg a vizsgálódó tekintettől a pillanatban, hogy keveseknek sikerül csak valódi mélységét meglátni. Ezért nevezik a legnagyobbnak, minden erők erejének. – Felemelte mind a két kezét a fiú szeme elé, ujjait széttárva, tenyerét a fiú felé fordítva beszélt tovább. – Az elfogadáshoz bal kézen és jobb kézen keresztül is eljuthatsz. A baloldali éppen úgy, mint a szíved, ami szintén baloldalon van, a szeretet erejét mutatja. Ez az erő a nőies erő. Emlékezz mindig hívó szavára, ami a részvét és együttérzés minden létező irányába. Ez a befogadó ötösség. A teremtő ötösség emellett – emelte most jobb kezét kissé feljebb a mester – a jobb kézen található. Hívó szava az igazság, mindig és mindenkor. Erő ez, mely szellemedben fogant. Ez a férfi ereje.
Két tenyerét ünnepélyesen egymás felé közelítette, majd zárt ujjakkal egymáshoz érintette, imatartásban tartva őket a fiú szeme előtt.
– Tanuld hát meg, az egy minden pillanatban téged vezet, neked súg. Nézd hát meg kezedet, érintsd őket egymáshoz, hogy keringethesd az energiát, s megismerhesd a pillanatban a négy elem teljességét. Urald cselekedetedet, termékenyítsd meg életedet, élvezd a választhatóságot mindenben, hogy így éld át a jelent.
Döbbent csend következett.