Angyalpecsétek II.
Ak-et-ma-ata, a föld elem főpapja teljes szellemi figyelemmel, abszolút fókusszal fordult tanítványa, Jeg-reg felé. Tudta jól, ez az a pillanat, amikor eldől, tartja-e magát ígéretéhez. A tanítványra gyakorolt hatása, az emberi szellem teljesítőképességének határáig vezette el Jeg-reg-et. Úgy érezte szemei elégnek, arcán patakokban folyt a könny, szíve ki akart ugrani mellkasából. Nem volt testének egyetlen olyan porcikája sem, ami ne akart volna együtt mozogni az angyalpecsétekkel. Küzdött, hogy öntudatát megőrizze, mégis vágyott erre a látványra, az egyesülés szent eksztázisában is szívébe zárta a titkot. Órák vagy percek teltek így el, nem tudta, csupán őrző volt. És teljesen boldog. Néma, mozdulatlan egység volt közte és mestere, közte és az egész létezés között. Nem szeretett és nem szerették, ő maga volt a szeretet. A főpap imádkozott, a teste fénylett, a tanítvány egybeforrt vele.
Kívülről nézve új csillag ragyogta be a tájat, egy földre szállt csillag, mely bátran osztotta meg fényét az éjszaka teremtményeivel is. A sötétség elfajzott gyermekei, démonok és egyéb szörnyek, kíváncsisággal, de tisztes távolból figyelték a két utazót. Lelkükben egyszerre volt jelen az őrjítő pusztítási vágy és a félelem a haláltól. E kettő az, mely megbénított, leláncolt fogolyként tartotta őket rabul. Kíváncsiságuk mégis idevonzotta őket. A főpap imája és egysége, az angyalpecsétek tánca, a tanítvány szeretete és a védőgömb jelenléte, mind messze földön hirdette, hogy itt évezredeket áthidaló történés zajlik. Ebben az állapotban meglepetésként jelentek meg a hajnal első sugarai. A horizonton felbukkanó fény pillanatok alatt nappali világosságba borította a tájat. Az éj átadta magát a nappalnak, így Ak-et-ma-ata, abbahagyta imáját, teste ezüstös csillogását bőrének aranybarnasága váltotta fel. Jeg-reg meglepetten rázta meg fejét, újra érezte testének jelzését.
– A Tizenkettek áldása legyen veled tanítvány. Látom megálltad a helyed a vizsgán. Gratulálok neked! Azt is látom, hogy az angyalok is elégedettek voltak veled – mutatott Jeg-reg jobb kezének alkarjára, ahol egy ezüstösen csillogó angyalpecsét rajzolódott ki. – Megkaptad az első jeled. Ez örökké elkísér földi vándorutadon, bármilyen életet is élsz. Bár ebben az életedben látható a testeden, nagyon sok megtestesülésed van, amikor csupán aurád kauzális szintjén lesz jelen. Tudom, hogy a jövő végtelenjének egy időpillanatában, majd akkori mestered felajánlja a lehetőséget, hogy újra ott legyen testeden a jel, válassz akkor nagyon bölcsen, mert ez a jel kötelez. De tudd, ez lesz az a pillanat, mikor lelked elindulhat újra a fény kontinense felé. Nagyon fáj? – kérdezte szeretetteljesen a főpap.
Jeg-reg, mintha álomból ébredt volna. Ajkát artikulátlan üvöltés hagyta el miközben bal kezével megfogta jobb karját. Teste összegörnyedt a hirtelen érzett fájdalomtól, melyre, mint ha a főpap kimondott szavai emlékeztették volna. Az angyalpecsét izzott és mozgott bőre alatt, minden egyes mozdulata a lelkét tépte, öntudata hullámzott, mint az ima alatt, de most nem az örömtől, hanem a pokoli kíntól és fájdalomtól. Nem volt többé ura testének, egyszerre hányt és engedte el magát alul is. Az angyalpecsét tisztította testét, de vigyázott arra, hogy öntudatát megtartsa. Nem könyörült és nem könnyített meg semmit. Akarta, hogy az új választott átélje a kínt. Az üvöltés most már néma volt, a tanítvány teste a porban. Mestere, amennyire lehetett kíméletesen, de gyorsan levágta ruháit. Tudta jól, most minden elviselhetetlen kínt okoz tanítványának. Hátrébb húzódva, némán figyelte a szenvedést, esze agában sem volt, hogy tompítsa annak súlyát. Tudta jól, az életben mindenki azt kapja, amit lelke akar. Szerette és tisztelte tanítványát, és még élt benne is az első angyalpecsét megszerzésének emléke. Ennek hatása örökké meg kell, hogy maradjon. A lélek kínját a szeretetlenség csalóka illúziója vetíti a tudatlan elméjébe. Várta, hogy tanítványa megtalálja az egyedüli helyes megoldást, itt és most, a csodálatos reggel pokoli szenvedéseiben. Egy rövid, alig halható mondat hagyta el Jeg-reg kíntól eltorzult arcát:
– Istenem, segíts!
Ebben a pillanatban eltűnt a kín, megszűnt a szenvedés, mint ha semmi nem is történt volna. Egyik pillanatról a másikra erő szállta meg testét, elméje kitisztult, lelke megkönnyebbült. Felpattant a földről, egy angyali erő a közeli forráshoz vezette, ahol megmártózott. Teste és lelke is megtisztult a tiszta, frissítő, hideg víztől. Ahogy végzett a mosakodással, megfordult és mestere elé lépett, majd leborult lábai elé és egy szót mondott:
– Köszönöm!
– Hát, most mehetsz újra mosakodni „Új választott” – nevetett fel Ak-et-ma-ata. – Ha elfogadsz egy tanácsot tőlem, ma ne egyél semmit, viszont igyál sok vizet. Emellett alsó ruhádon kívül ne legyen semmi rajtad és ügyelj rá, hogy ne menj árnyékba mindaddig, amíg a Nap fenn van. Szerencsére ezen a kietlen tájon nem fogunk senkivel találkozni. Számításom szerint estére elérjük a fekete fennsíkot. Ja és minden gondolatod lehetőleg legyen ima istenhez, próbáld a negatív gondolatokat távol űzni elmédből. Mutasd a karod.
Jeg-reg feltérdelt és jobb kezének alkarját odatartotta mestere felé:
– Ááh, Raziel pecsétje, az Egy-S-Ég iskolájának jele, amit Tl-Osz felrótt a kristályra, nem is olyan régen.
– Az micsoda mester?
– Mosakodj le, majd útközben elmondom.
Így kapta meg Jeg-reg, a tanítvány, az első angyalpecsétjét és vele együtt az új nevét:
„ÚJ VÁLASZTOTT”