Szándék, megbocsátás, cselekvés
Nát-loz lopva oldalra pillantott, hogy ellenőrizze, a helyén van-e A halhatatlan. A szertartás elkezdődött. A teremben mindenki féltérdre ereszkedett, amikor a papság belekezdett az éneklésbe:
Egyetlen, akit szólítunk: Él-om-him-nak, azaz megnevezhetetlennek.
Életedet adó fény lélek, akiből az élet árad.
Ó, él-OM-him, te teremtő, örömet adó.
Te Él–om-him, küldd el szeretetedet.
Ahogyan eddig több ezer év alatt sohasem, az ember kérése most sem maradt visszhang nélkül. Az ima, vagyis a kérés hatására, a Tizenkettek oltára felizzott, és szivárványfénye felerősödött, hogy betöltse a teremben térdelő zarándokseregletet. Ebben a magasztos fényben lépett be Ak-in-se-gi-maat, a víz rendjének főpapja. Alakját átjárta a szeretet mindent átfogó áramlása. Ahogy egyre beljebb lépett a kristálykörök által körbevett kehely felé, úgy erősödött és nőtt alakja. Lelke, ahelyett, hogy magába szívta vagy elnyelte volna a szeretetet, inkább mintha katalizátor módjára felerősítette volna annak áramlását. Mint, amikor a víz felszínén megjelenő Katen-rá hegycsúcsának tükörképe felerősíti magát a hegyet, a főpap ugyanúgy növelte a lényében megjelenő teremtő erőt és a mindent átfogó szeretet állapotát.
Nem véletlenül nevezték őt az „erőt adónak” a köznép körében. Amint a főpap belépett a harmadik kristálykörbe és szembe fordult a jelenlevőkkel, a templomot betöltő zene és a papság imája elhalkult. Csak az igazán szemfülesek vehették észre, ahogyan szeme sarkából kipillantott Al-uyg, a halhatatlan gomolygó, üres alakjára, majd az első éves tanulókra. Ir-alk, a szertartásmester, emelt hangon így szólt:
– A Tizenkettek áldása legyen veled, erőt adó szeretet megtestesülése! Kérlek, mutasd meg nekünk a fejlődésünkhöz szükséges lelki irányt. Taníts minket, hogy a szeretet képmását betöltve teljesebbé váljék életünk.
Az ősi liturgia szent szavai egyben a tanításra való felkérésként is hangzottak. A templomban a csend még tovább mélyült, hogy a főpap szavát mindenki jól hallja.
– Testvéreim, – kezdett bele Ak-in-se-gi-maat – négy kristálykörönként egyet, tehát összesen három megállást ír elő az ősi szabálykönyv a főpap számára, ahogyan áthalad templomának kristálykörein, hogy elérjen a szív kelyhéhez, az oltárhoz. Ugyanúgy, az embernek is, a saját mindennapi életében, három lépcsőfokra, azaz három megállásra van szüksége, hogy saját lelkét megérintse. Az első megálló neve szándék, a második megálló neve megbocsátás, a harmadik megálló neve pedig a cselekvés.
Most az első megállóban, a tiszta szándékról akarok nektek tanítani. Mit is jelent ez a mindennapi életünkben? A tudatos szándék neve, akarat, ami a mindenség teljességéből megfoganó feladatot, az idő örvényében megjelenő teremtő átélést jelent. Egyszerűbben szólva, a lélek választását, hogy aznap mit szeretne megtapasztalni. A választás a léleké, az átélés a szellemé, a megtapasztalás a testé. E háromban, az egy létezésben éli meg magát. Bölcsnek nevezzük azt a lelket, aki a végtelen lehetőségéből úgy választ, hogy szelleme számára a megtapasztalás teljessége felerősítse az egy egészét. Áldottnak mondjuk azt az embert, aki a végtelen választhatóságból biztosan felismeri az egy Isten akaratát, és meg is cselekszi azt a nap folyamán.
Törekedjetek tehát életetek minden napján arra, hogy belülről fakadóan és önkéntesen keressétek ezt az akaratot. Hozzáállásotok életetekhez és létezésetek teljességéhez legyen a kereső alap állapota. Kérjétek tehát a szív sugallatát, vagy ha elmétek még túl zajos, akkor a külső mesteretek döntését, vezettetését. Így duplán is nyertek életetekben. Egyrészt alázatra, így az ítéletnélküliség elfogadására szoktatjátok magatokat, másrészt a szolgálat cselekvésében önmagatok fejlődéséről kaptok biztos képet. Ahogy az egyetlen Isten, vagyis a szeretet szolgálja a létezésének teljességét, hogy önmaga mindenhatóságát és jelenvalóságát mind tudatosabban átélje, ugyanúgy ti is szolgáljátok mind nagyobb örömmel és odaadással saját létvalóságotokat.
– Áldott a szó és szent a tanítás, ó megtestesült fény. Köszönjük neked áldott és erőt adó, hogy méltatsz minket figyelmeddel – válaszolt Ir-alk, a szertartáskönyvben előírt mintával. A főpap megfordult, hogy lépésről lépésre haladjon a második megálló felé, maga mögött hagyva immár, az ónix, a jáspis, a turmalin és citrin kristálykörét.
A templom zarándokai magukba mélyedve, nemcsak a létezés teljes szivárványenergiáját, de a tanítás bölcsességét is magukba fogadták.