…Az egész egy szempillantás alatt zajlott le, a tűz rendjének főpapja mégis elejétől végéig látta és érezte a folyamatot. Elismerően nyugtázta a védelmek kesze-kusza hálóját, melyen lehetetlen lett volna áttörni. Szerencsére neki nem kellett, a szabad út immáron biztosítva volt előtte a kristály szerkezetének középpontja felé, ahol maga az üzenet várta:
– Im-en-táh-op-met főpapnak, áldás és békesség! A Tizenkettek vezessék léptedet a szeretet fényútján. Üdvözöl téged Ahm-met-tá-ahm, a levegő rendjének főpapja. Teljesedjen ki életed, mint a hajnalt hozó napsugár és hintse bölcsességedet és megelevenítő erődet a létezésbe. –
Im-en-táh-op-met elmosolyodott, ahogyan meghallgatta a hivatalos köszöntési formulát. Ahm-met-et már gyerekkorától ismerte, hiszen egy városban nőttek fel. Nagyon jó, sőt, mondhatni bensőséges viszony fűzte őket egymáshoz. Most furcsa volt barátja szájából hallani ezeket a szavakat.
– Tájékoztatlak főpap, hogy ezt az üzenetet a magas torony ügyeletesének is eljuttatom. – Im-en most már értette a szokatlanul hivatalos formulát.
– Közbenjárásodat szeretném kérni főpap! Te, aki a rended ma élő legjelesebb képviselője vagy és egyben a dualitás, a kettősség megértésének felkent mestereként jársz közöttünk, elősegítve az egyetemes rend megvalósulását a jelenben, őrzőként vigyázod az egyensúlyt, miközben elemek működési mechanizmusának beavatottja vagy. Arra kérlek, látogass el a Gál-iv-la városába. –
Im-en-táh-op-met nem véletlenül volt messze földön híres arról, hogy nyugalmát minden körülmények között képes volt megőrizni. Ez a tulajdonsága most nagyon jól jött neki. Gál-iv-la városában csak egyszer járt életében, – amikor főpappá avatták a Tizenkettek – és a mai napig élénken élt emlékezetében az az időszak. Sokan a beszélő fény kontinensének lakói közül nem is sejtették ennek a városnak a létezését. Aki tudott róla, rendszerint az sem büszkélkedett vele. Gál-iv-la valójában nem különálló város a kontinensen, hanem a főváros alsó városának egy zeg-zugos, sikátorokkal teli része a Zso-ák völgyében. Tulajdonképpen a főváros legrégebbi negyede, alapítása még az első megrázkódtatás előtti időre tehető. Persze akkor még nem ez volt a neve. Egyes történészek tudni vélik, hogy valójában ez volt az eredeti főváros központi része. Kétes hírnevét a második megrázkódtatásban nyerte el, amikor az ellentétes erők mágikus harcot vívtak ezen a helyen, támadva az akkori központi épületet. Gál-iv-la azóta is a lét és nem lét határán ingadozott. A harmadkorszak beavatottjai közül sokan próbálták megtisztítani ezt a területet az itt maradt erőktől, de vagy nyomtalanul eltűntek, vagy őrült, eszüket vesztett állapotban kerültek elő. Végül úgy döntöttek, – a több évszázados hiábavaló megoldáskeresés után – hogy a Gál-iv-lába vezető út két oldalán egy-egy almafát ültetnek, és a fák elé egy Édenkertet telepítetek. Ez ugyan nem volt teljeskörű megoldás, de arra jó volt, hogy a nappalok folyamán Gál-iv-la erőit bizonyos mértékig távol tartsa a fővárostól. Viszont a zeg-zugos utcák éjszaka így is megelevenedtek. A sötétség ébredt fel ilyenkor. Fekete tűz és köd szállt fel a városrészben, ami napközben is megmaradt és fojtogatón támadt az arra tévedő gyanútlan vándorra. A köznép körében elterjedt a mondás, hogy az Édenkerttől keletre nem vár semmi jó az emberre. Vagy ami még többször elhangzott: aki élni akar, az ne egyék a fáknak almájából.
Nagyon nagy ünnepnek számított, amikor a Tizenkettek kinyilvánították, hogy a tűz rendjének új főpapja van, hiszen ilyenkor a leendő főpap, – képességeit bizonyitandó – belépett ebbe a negyedbe. Ahogyan az emberek mondták: leszállt a halálnak völgyébe. Im-en-táh-op-met-ben élénken élt az az emlék, amikor kiderült, hogy a Tizenkettek őt választották a főpapi tisztségre. Legszívesebben elbújt volna a föld alá. Egyáltalán nem érezte magát méltónak erre a tisztségre, legszívesebben maradt volna kedvenc kutatásai és kristályai között. Dehogy akart ő orákulum lenni. Viszont azt is tudta, hogy a Tizenkettek soha nem tévednek. Ha őt választották, akkor annak nyomós oka van. Így, még ha az elején kissé vonakodva is, de elvállalta a tisztséget. Tudta jól, hogy a tűz rendjének főpapja az egyedüli élő ember immár sok ezer éve, aki élve, ép ésszel került elő Gál-iv-la városából. Ez a bizonyítéka annak, hogy ő az egyensúly legmélyebb ismerője. Orákulum, aki előtt a múlt és a jövő, a fény és árnyék, az egy és a sok, a lét és nemlét csupán illúzió, csalóka tudati ábrándkép. Visszatekintéséből Ahm-met-tá-ahm további szavai hozták vissza:
– Tudom jól orákulum, hogy kérésem szokatlan, de a fővárosban történt események szokatlanul nyugtalanítóak. A felvigyázók elleni merényletsorozat cselekvésre kell hogy ösztönözzön bennünket. Megtudtam, hogy a magas torony őrsége és az angyalok is nyomoznak. Én összehívtam a vének tanácsát, amit aktivizálni fogok. Szükségünk van a te segítségedre és információdra, hogy segíteni tudjunk a felvigyázóknak. Bízom kérésem pozitív elbírálásában és maradok továbbra is őszinte tisztelőd. Áldjanak meg a Tizenkettek és fényed világosítson meg minden kereső embert, hogy a sötétségből szereteted által eljusson az igaz életre. – Miután tudatát kivonta az üzenetből, a kristály ugyanúgy ott feküdt a gondosan széthajtogatott fehér ruhán, de most már nem tündökölt kék színben. Im-en lágyan elhúzta kezét a kristály felett, elméjében a megszüntetés igéjére koncentrált, erre a kristály felizzott és a fehér ruhával együtt egy szempillantás alatt hamuvá vált.
A főpap felkelt asztalától, hogy a vörösesen felkelő reggeli napfénybe suttogja szavait:
– Eljött hát az idő…