Föld elem

166. cikk – Az arany négyzet rejtélye, 32. rész

A megmaradt rohamosztagosok hirtelen visszavonultak, miközben Mihály utasítására Robág parancsnok megindította az első lépcsőben felfejlődő csapatokat. Amíg Rotkiv parancsnok egységei a különlegesen kiképzett atlantisziakból álltak megerősítve néhány angyali és emberi alegységgel, addig Robág parancsnoksága alatt számos faj katonái harcoltak együtt. A támadást az északi oldal kivételével – hisz’ ott egy sűrű erdőség és mocsár állta gátját bármilyen csapatmozgásnak – minden irányból egyszerre indította. A harcosok oldalanként két-két irányból, de egy-egy áttörési pontra koncentrálva lendültek neki. Feladatuk egyszerű volt: az ellenség lefogása. Iszonyatos hangzavar volt. Jeg-reg szinte megkövült. Már nem nézett a kivetítőre, azonban a pillanat tört része alatt rengeteg kép villant fel az agyában. Hiába csukta be a szemét újra és újra, nem tudott szabadulni az elméjében kavargó képek, hangok, szagok sokaságától. Az elméje akaratlanul is teljes mértékben kapcsolódott rá a kristályra, és nem volt ereje tudatosan megszakítani ezt a folyamatot. Az oldalsó szárnyakról újra feltűntek a sárkányok és irányítóik, akik – a hátrébb települt nozamákkal és htililekkel együtt – mágikus tűzgolyókkal bombázták a védőket. A csata ezen része a „varázslók” harca volt. A támadók közül a szépasszonyok és az angyalok, míg a védők oldalán az angyalok és az atlantiszi papok próbáltak erőteret alkotni a katonák körül, miközben a másik fél erőterét igyekeztek megsemmisíteni. Az angyalok folyamatosan nyitották és zárták a fénykapukat a tér különböző pontjain, és a harcosok ezen keresztül tüzeltek az ellenségre. Majd a támadók összecsaptak a védők első soraival…

Jeg-reg egész testében remegett. Érezte a vér és a megégett hús szagát. Érezte a felhasított, átvágott inak, csontok kínját és az energia fegyverektől megégettek majd elporladtak utolsó fájdalmát.

A támadók újabb és újabb hullámokban törtek rá a védők soraira. A harc egyre ádázabbá vált, de a védők hősiesen tartották a védelmi vonalakat.

Jeg-reg összegörnyedt a fájdalomtól. ’Ennél a halál is jobb lehet’ – gondolta, ám ekkor a testét mintha villámcsapás érte volna, melynek következtében hirtelen sírbéli némaság vette körül. Nem értette, de örült, hogy megszabadult a képektől, az érzésektől, a fájdalomtól. Száre hangja hozta vissza a jelenbe.

– Beszippantott, mi?

Jeg-reg nem értette a kérdést.

– A kristály. Tudom, hogy olvasni tudsz az Akashában, de arra rájöhettél volna, hogy ez nem olyan kristály! Máskor csak a kivetítőt nézd, ha már ilyen kíváncsi vagy.

– Rájöttem. De nem tudtam, hogy….

– Akkor most már tudod – zárta le a témát Száre. – Kelj fel és gyere velem! Amúgy jól gondoltad! Nem a halálhoz kell bátorság, hanem az élethez!

Jeg-reg szó nélkül követte Szárét. Még egy pillantást vetett a kivetítőre… s látta, hogy Robág parancsnok nem olyan higgadt és hidegvérű, mint Rotkiv.

Ahogy kiléptek a sátron kívülre, Jeg-reg fizikai érzékszervein keresztül is megtapasztalta azt, amit eddig a kristály mutatott. Fekete füst lengte be az egész felföldet. Émelyítő, édeskés, bűzös szag lebegett a föld felett. Jeg-reget a hányinger kerülgette, miközben a távolból élesen lehetett hallani az összecsapás zajait, a kiáltásokat és a sárkányok baljós üvöltését.

– Hova megyünk? – kérdezte út közben Szárét.

– A gyógyító htililekhez. Az jót fog tenni neked is, és ott hasznossá is tudod tenni magad. Ja, és azt csinálod amit Acila parancsnok mond neked! Megértetted?

Jeg-reg némán lépkedett Száre mellett, ám egyszer csak kibukott belőle a benne motoszkáló kérdés.

– Mondd, Száre! Hogy képesek az itt lévő harcosok életüket adni egy színlelt támadásért? A semmiért…

– Egyrészt, mert parancsot teljesítenek. Ezt már megbeszéltük. Másrészt meg, mert soha nem vesztik el a fókuszt a célról, s mert bíznak a parancsnokaikban, és a parancsnokok is bíznak bennük. Tudják, hogy meghalhatnak, megsemmisülhetnek, de azt is tudják, hogy haláluk soha nem hiábavaló.

– Azért én olvastam sok hiábavaló harcról… – akadékoskodott tovább Jeg-reg.

– Dicséretes. Vagyis, ha majd egyszer netán Te kerülsz hasonló szituációba, akkor már tudni fogod, hogy mit csinálj. Vagy legalábbis azt, hogy mit ne.

– Én nem hiszem, hogy erre képes lennék…

– Nem is vagy katona. Te mást írtál meg magadnak. De úgy hiszem… képes lennél – zárta le a beszélgetést Száre.

 

(folytatása következik)