A víz elem főpapja most alvó tanítványára fordította figyelmét. Vajon sikerül neki is a nagy út? – ötlött fel benne a kérdés. Válaszul Nat-loz ébredezni kezdett… nyújtózkodott egy nagyot, majd szemeit kinyitva hirtelen felült.
– A tizenkettek áldása legyen veled, Ó főpap! – hajolt meg kezeit összekulcsolva mestere felé, még ülve.
– Jó reggelt Nát, készen állsz a mai feladatokra? – tette fel hamiskás mosollyal a kérdés mestere. -Gyere, és ürítsd ki elmédet, hogy kapcsolatba tudj kerülni a láthatatlan és mindig élő valóssággal, a szeretet áramlásával!
Nát-loz felemelkedett és lótuszülésben elhelyezkedve figyelt a főpapra irányította. Nem kellett sokat várni és megérezte a gondolati világába belépő szeretetteljes erőt. A néma beszéd útján most már könnyen felismerte tanítójának erejét.
– Mint minden tudat, az enyém is megmásíthatatlan jellemzőkkel bír. -kezdte tanítását Ak-in-se-gi maat.
– A tudat olyan, mint maga a létező VAN. Ami a megnyilvánulatlanból, a megnyilvánultba lép át. Így minden tudattal bíró lény a formába öltött szellemének az erejével bír. Ami tehát látható, az mind a láthatatlanból állt elő, a teremtés szava állt. A választhatóság és a formába öntés végtelenségének maga a szemlélő tudat ismerete csak hat. Mert amilyen mértékig definiálod önmagad teljességét, olyan mértékig élhetsz a tudat adta teremtés lehetőségével.
– Mester, kérdezhetek? -szólt közbe Nát-loz.
– Igen. – jött a szeretetteljes válasz.
– Hogyan tud a tudat olyanok rákérdezni, amiről nem is tud?
– A tudat csak ismeretének halmazára tud rákérdezni. Ezért van az, hogy a valóságot folyamatosan történések szerint, azaz jelenként éled meg. Nyugodtan elaludhatsz, és amikor kinyitod a szemed, mert felébredtél ugyanabban a helyzetben találod magad. Ahhoz, hogy olyan tudás rákérdezni, amiről nincs információ, erőfeszítéseket kell tenned. A tudat ezen folyamatának leállításához a jelenre való koncentrálás szükséges. Vagyis ahhoz, hogy olyan sok gyűjts be, ami nem állt rendelkezésedre. Keresd meg azt, ami a szépség megtapasztalását hozza létre benned! Ilyenkor az életigenlésre hangolod magad. Majd hagyd, hogy a szépség és az életigenlés átvegye az irányítást valóságod teljességén! Ezt az állapotot az önvaló kinyilatkozásának, azaz az ihletettségnek nevezzük. Ilyenkor a kérdező, vagy inkább a rácsodálkozó tudat a maga tisztaságában hagyja megjelenni a VAN -t. Kérlek merülj el most az én személyem szépségében úgy, hogy figyelmed középpontjába helyezel engem!
Nat-loz szemét kinyitva mosolygó és lecsukott szemű mesterére nézett. Tudatában megjelentek az élmények, felmerültek a mesterével átélt történetek, majd lassan el is csitultak, ahogy elkalandozó figyelmét újra és újra az előtte ülő alakra szegezte. A rengeteg érzésből egy ismerős, de határozott hang állt elő, mint ahogyan egy nagyzenekar eredményeiből alakul ki egy szólam. Hagyta, hogy ez az érzés vezesse őt, és amikor teszte átvette a lüktetést, tudata is megadta magát. A semmiből képek rohanták meg: egy kisfiút látott boldogan szaladni a fűben. Olyan erővel tört be a kép minden érzésével együtt, hogy önkéntelenül is felkiáltott. Testének összerándulása egy pillanat alatt visszahozta őt a szoba valóságába. Ak-in-se-gi-maat felnevetett, és szemét kinyitva így szólt:
-Ügyes vagy Nat-loz, ez egy gyerekkori élményem volt! Nagyon szeretem ezt a képet, mert a jelen boldogságának az átélését mutatja. Ez az egyik behívó képem.
– Behívó kép? – kérdezett vissza a kissé még kótyagos tanítvány.
(Folytatása következik)