6. cikk – Az egyensúly művészete

Im-en-táh-op-met, a tűz rendjének főpapja, miután befejezte reggeli tanítását a rend őrzőinek, előbb konstatálta a két tűz egyensúlyba kerülését és energetikailag feltöltekezett, majd csak azután hagyta el az aranykupolás templomcsarnokot. Lassú léptekkel, gondolataiba merülve haladt a földalatti teremből a dolgozószobáját rejtő torony irányába. Már ezerszer megtette hosszú életében ezt az utat, most mégis eltévedt a folyósok végeláthatatlan szövevényében. Talán a koncentráció hiányának, talán a fénykristály tudatára tett hatásának volt köszönhető, de mire gondolataiból felriadt, ismeretlen folyosón találta magát.

– Legyenek áldottak a Tizenkettek – szaladt ki szájából önkéntelenül is az áldást hozó formula.
Meglepetésénél talán csak döbbenete volt nagyobb. Hogy került Ő ide? Már a fiatal tanulók között is ismert volt az a tény, hogy aki nem megfelelő koncentrációval lép be a tűz templomába, az bizony könnyen pórul járhat a helyüket mindig változtató folyosók miatt.

– Eltévedtem – mondta ki hangosan Im-en, majd maga sem értette miért, hangosan felnevetett.
Egy főpap, aki eltévedt saját templomában. Vajon milyen akarat vezette őt erre az ismeretlen folyosóra? Egyre nagyobb érdeklődéssel nézett körbe. A folyosó falai váltakozva arany – és ezüstszínekkel voltak kifestve, rajtuk a két háromszögletű tál képével. Körben ősi szövegek voltak belevésve a falakba. Ahogy jobban szemügyre vette az írást, megdöbbenése annál nagyobb lett. A finoman és művészien kidolgozott írásmódból arra a következtetésre jutott, hogy ez a folyosó bőven az első korszakból, még a két nagy megrázkódtatás előtti időből való. Vagyis a folyosó több mint 9000 éves, vagy akár annál régebbi is lehetett.
– Az ősök akarata tehát hogy most itt legyek – hasított gondolatába a biztos felismerés.
Körbenézett, de az ismeretlen folyosó úgy tűnt a végtelenből a végtelenbe fut, nyílegyenesen. Elágazást nem látott sehol. Már tudta mi a dolga. Lábait keresztezve és maga alá behúzva leült, két kezét ölébe nyugtatva a hatok mudráját felvéve, szemét a homloka közepére irányítva, gyors és torlasztott légzésbe kezdett. Megvárta, míg teste visszajelzi azt az érzést, ahogyan a teremtő energia elhagyja lakhelyét és gerince mentén felemelkedik, elérve szájpadlását. Amint ezt megérezte, az összegyűjtött energiát kiengedve hangosan kiáltotta a megidézés szavait:
– Sham em natam. Is mer jer.

A folyosó megremegett a szavak hallatán és a falak vad táncba olvadva örvényleni kezdtek. Még szerencse, hogy felkészült a váratlan kavalkádra, így a tudatát megrohanó képek nem keltettek benne félelmet. A folyosó képe eltűnt, és egy távoli, nyílt téren találta magát. A jól ismert lebegő érzés biztosította arról, hogy itt tudati kihelyezésről van szó, és egy több ezer évvel ezelőtt élt ember életének élményét látja viszont.

A beavatott – mert hát ki más lenne képes életének élményeit fényírásban rögzíteni – határozott léptekkel szelte át az ismeretlen teret. Im-en tudata szellemlényként követte őt. A teret lezáró ház ajtajához érve az ismeretlen érthetetlen nyelven mormogott pár szót, mire az ajtó hangtalanul kinyílt. Sötét, aprócska szobába léptek be együtt.

– Testvéreim! A mindenhol jelenvaló azért hozta létre az embert, hogy nagyságát visszatükrözze a létbe. Tehát mi vagyunk azok, akiket kiválasztott, hogy uraljunk mindent. Jogunk van tehát, sőt azt mondanám, hogy kötelességünk, hogy uralmi törekvéseinket határozottan érvényesítsük. Éljünk erőnkkel! Önös és jól felfogott érdekünk, hogy elhatárolódjunk és határozottan elutasítsunk minden olyan elképzelést, ami saját birtokunk feladására kényszerít. Bizonytalanítsunk el mindenkit, aki ezen elvekkel ellentétesen foglal állást, sőt ha nem megy, fojtsunk el minden ilyen kezdeményezést. Életünkért az elnyomás is megengedett. Nekünk ne mondja meg kívülről senki, hogy hogyan kellene élnünk. Utasítsuk tehát vissza Mu követeinek ajánlását. A fekete tűz jogán, az élet választásáért, megmaradásunkért.

Még szerencse, hogy Im-en csupán szellemi tudatként volt jelen, mert ezen szavak korbácsként érték tudatát. Ismerte a történelmet, így tudta, hogy a beszélő fény kontinensét két nagy kataklizma is megrázta az elmúlt 12000 évben, hiszen ezek voltak azok a válságok, amik korszakokra osztották a történelmét, de teljesen más volt a könyvtár melegében barangolni a fénykristályok történetei között, és teljesen más volt átélni egy ilyen eseményt.

Megdöbbenése csak még tovább fokozódott, amikor felismerte, hogy a beavatott, szívében egyetért, sőt helyesli ezen szavakat. Hirtelen örvénylés támadt és a kép elsötétült. Kirepült ez életképből és újra ott találta magát a folyosón. Előtte az emlékképben látott szellemalak lebegett, szemei átmetszően, a távolba révülten nézték a semmit, hangját felerősítette az ősi mágia:

– Te ismeretlen lélek, aki a tudás magasabb fokán jársz, és életem feljegyzéseit olvasod. Kérlek, ne ítélj el bűneimért melyeket tudati fejlődésem kezdeti szakaszán elkövettem. Csupán azért örökítettem meg életem eseményeit, hogy tapasztalatából merítve felismerd az önzést, a fekete tűz csalogató és nyájas tulajdonságát. Az egyensúlyhoz mindig szükséges a választhatóság feltétele. A templomban álló két serpenyőnek több és mélyebb jelentése is van. Most felfedem előtted ezt. Bízok a Tizenkettek áldásában, így az elénk jövő sötét időben legyen segítségedre ezen tudás. Íme a fekete tűz szimbólumának magyarázata: