1. Nap
Angyalokról másképpen
Ezen a napon megismerjük az angyalokat a teológiai értelemben és metafizikai értelemben. A megismerést kiterjesztjük a kapcsolat felvétellel, ahol magunkon keresztül az égi ``Énnünkkel`` beszélgethetünk. Itt a tapasztalás szintjén fogunk mozogni, hogy számodra mindig és mindenkor elérhető legyen a legnagyobb segítség, maga a létezés``-ed``. Találd meg az örök kulcsot, a Súgo-t a promramok között, hogy létezésedben a teremtéseid még pontosabbak lehessenek.

2. Nap
„Mennyből az Angyal, eljött hozzátok…”
Fénylelketek szabadságának és reményének ünnepén szeretettel várunk minden résztvevőt. Éljük át együtt a lélek végtelen örömének, és szeretetének kiárasztását. Öleljük át az anyagi sötétségben, a megbocsájtás erejével, belső lelki gyermekünket. Hiszen minden nap megszületik bennünk az a csoda, amit úgy nevezünk élet! Szeretetünk és hálánk kifejezéseként egy ajándékot is adunk a tanfolyam mellé. Aki részt vesz a tanfolyamon a karácsonyi liturgián is jelen lehet, ahol áldás mellett lehetősége lesz kérdését feltenni az angyaloknak. a teremtés piramisának fényliturgiáját átélheted velünk, együtt. azaz Agapén, ami nem más mint egy szeretet-vendégség. Zárjuk így a 2024-es évet, hogy örömmel lépjünk a 2025-as évbe!

Márai Sándor: Mennyből az angyal
(részlet)

„MENNYBŐL AZ ANGYAL – MENJ SIETVE…

Mennyből az angyal menj sietve
Az üszkös, fagyos Budapestre…

…Angyal, vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.
Találkoztak ők már néhányszor
– A költő, a szamár, s a pásztor –
Az alomban, a jászol mellett,
Ha az Élet elevent ellett,
A Csodát most is ők vigyázzák,
Leheletükkel állnak strázsát,
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
Mondd meg nekik, –
mennyből az angyal.”

A sötétség mindennapjai:
Hogyan ismerjük fel saját gondolatainkban azon elképzeléseket, amelyek látszólag segítőként tűnnek fel, mégis olyan irányba visznek életünkben, ahol a szeretettől el tudunk távolodni.

A sötétség felismerése:
Amennyiben tudatosítjuk a bennünk lévő állapotok minőségét, ezeket az energiákat képesek vagyunk uralni, s mi magunk a szeretet szolgálójává válunk.

Az angyali segítség a választáshoz:
Miért is láthatunk angyalt a válaszút tarot kártyáján? Vajon hogyan tudjuk az ő szavát meghallani, hogy helyes irányba tereljük életünk folyását?

A remény csillagának tanítása
A sötétségben fénylő világosság örök erejéről, a vezérlő hozzáállásról tanulunk.

A fény örömének ünnepe
A bennünk élő fény, mint egyetlen én. Az élet helyes felismeréséről fogunk beszélgetni.

Liturgia: A fény liturgiája
A Krisztus gyertya szentelésének liturgiája alatt áldásra, és a szeretet vacsorára, azaz agapéra is sor kerül, ahol az esetlegesen elfelejtett kérdésedet még felteheted az angyaloknak.

Előadás az angyalokról 2024.12.14 9:00-13:00
A karácsonyi energiák és az angyalok 2024.12.15 9:00-13:00
Liturgia 2024.12.15 14:00-14:30
0 nap 00 ó 00 p 00 mp

40.000 Ft

    A jelentkezés gombra való kattintással elfogadod az Adatvédelmi szabályzatot!