– Samham et novi, pietás ahman – hallatszott a tó felett az ősi áldás szövege.
A kimondott szavak, mint a vízcseppek a szélben végig hullámoztak a létezésben. Nát-Loz megborzongott e korai órán. Talán a reggeli pára vagy a hűvösség tette, esetleg az ősi nyelv mágikus szavai, maga sem tudta. A viharfellegek gyülekeztek Katen-rá, a szenthegy csúcsa felett.
– Ma minden olyan rémisztő, tán a Tizenkettek – legyen örökké áldott a nevük – haragja kísérti őket?
– gondolta, miközben a gyülekező viharfelhőket kémlelte.
Ijedten nézett mesterére, amikor észrevette a tó vizének fodrozódását. A pillanat tört része alatt félelme helyét a csodálat érzése vette át.
– Samham et novi, pietás ahman – hallatszottak mesterének szájából, most már parancsolóbb hanghordozásban az ősi mágikus szavak.
A tó vize szinte tajtékot vettet, majd a hullámok habjai elcsitulva, egy vízből álló hidat alkottak a part és a tó közepén lévő sziget között. Nát-Loz szája a meglepetéstől tátva maradt, és önkéntelenül törtek elő belőle a szavak.
– Vízenjáró vagy! – majd kirántotta kezét mestere kezéből, és a démonok elűzésének jelét – két kezének kisujját és mutató ujját összeérintve, a gyűrűs és nagyujját behajlítva – mutatva háromszöget formázott arca előtt.
– Fény küldötte vagyok, a Tizenkettek vigyáznak rám, fekete démon nincs hatalmad felettem!
Ijedt gyermeki kiáltását felerősítette Katen-rá meredek sziklafala, ami a szent tó végében állt. Pillantását le sem vette mesteréről. Vagy nem is a mestere ez az ember csak egy démon, aki felvette mestere alakját? Rémülete egyre csak növekedett gyermeki lelkében.
Higgy – nevette el magát Ak-in-se-gi-maat.
– Tudod Nát, ha ezzel az érzéssel mondod ki a démonűző formulát, nemhogy elűződ őket, hanem inkább meghívod magadhoz. Tanuld meg, a szavaknak nincsen ereje önmagukban, de érzéseiddel együtt igen. Nem vagyok én démon és pontosan érzed te ezt. Figyelj mellkasod közepére, és érezd át, hogy az örök egyetlen létezőhöz a jelen átélése vezet el. Így csatlakozhatsz a rejtett kapun keresztül, a minden egy és az egy minden átéléséhez. Az önmagad előtti őszinteséged megadja a termékeny létezés boldog állapotát.
Ahogyan a mindenhol meglévő víz is élettel telíti meg a létezést. „Samham et novi, pietás ahman”, vagyis szabadságod teljes legyen ma is, mint az örök, a víz fényében! De majd te is megtanulod mindezt az Iskolában.
Ak-in-se-gi-maat kedvesen simogatta meg Nát-Loz fejét. Arcából derű, szeméből csillogás áradt tanítványára.
Az iskola említése elűzte Nát-Loz lelkéből a félelmet. Újra kezét nyújtotta mesterének, és kéz a kézben együtt léptek rá a víz hídjára. A nap eközben előtűnt az oszladozó viharfellegek mögül és arany színbe öltöztette a tájat.