Az öt felvigyázó a mesterkristály körül lebegő trónokon ülve, hangtalan, azaz teljes imával dicsérték az egyet, ami örökkön örökké van. A több órás meditációnak is beillő lelki gyakorlat meghozta a hatását. Al-lim-ak-kal kiegészülve újra egy volt a tanács, mint az ember kezein az ujjak.
Öten az Egy Isten kezeként mozogtak. Ár-tem-mot-sál, In-tem-mer-in, Tl-Osz, Rág-us-Pan és Al-lim-ak, mint az öt elem képviselője, egyként éltek, éreztek, léteztek. Bár testben külön voltak, mégis lelkileg összeforrtak, egy családot alkottak. Tökéletes példájává váltak a gondolkodó szellem, az ember egyéniségként megjelenő, de egy lelki irányba tartó fejlődésének, hiszen mindenkiben ugyanaz az egy lélek munkálkodik. Tudták jól, hogy a szeretet eksztázisában, amikor lelkük és testük eggyé válik, szellemükkel szükséges lekövetniük ezt az egységet. Túlléptek a koncentráció állapotán. Imaginációjuk engedte, hogy felfoghassák az idő és tér végtelen lehetőségeit. Az Öd-év hatását most már tudatukkal is elősegíthették. Bárki, akinek volt joga belépni a tanácsterembe, egyből érezte azt a hatalmas erőt, ami ebből a földöntúli egységből áradt. A föld elem hozzásimult a víz elemhez, ami kordában tartotta a tűz elemet, ő viszont irányt adott a levegő elemnek. Így lehetett az, hogy a cselekvés érzelemgazdaggá vált, ami utat mutatott az akaratnak, igy teljes szellemi egységet éltek meg. Mindezt az éter, a szolgálat égisze alatt. Ezt az állapotot Tl-Osz mondta ki először, megfogalmazva azt a törvényt, ami mind a mai napig áthatja az emberi lélek mélységét.
– Alázat, tisztelet, hála, szeretet, szolgálat, egyenlő egység, nincs itt semmi kétség.
– Mit is jelent alázatosnak lenni? Pontosan felismerni, hogy előítéletek nélkül fordulok egy másik ember felé. Csodálom az ő nagyságát, így az istent tisztelem benne. Hálás vagyok, hogy vele oszthatom meg az életem, Érte akarok élni, így szeretem és szolgálom a létezés egészét. Nincs olyan, hogy majd, csak a jelen örök egysége létezik. Aki időben él, kétségek között él. Aki a jelenben él, egységben él az.
– Minden gondolkodó szellemi lény feladata, hogy elérje az egyetlen nemes célt, a kétségek nélküli egységet, legyőzve így a teret és az időt. Így a végtelen szeretet, vagyis az egy Isten, választhatóságot ad nekünk. Ennek a választhatóságnak neve: öntudat. Tehát pont a mi életünk a példa arra, hogy kétféleképpen lehet élni:
– Alázatban, segítve egymást, vagy megaláztató helyzetekben harcolni a kettősség mezején. Viszont ez harc, ami fárasztó, kimerítő.
– Lehet tisztelni a másik értékeit, vagy képmutató módon, megpróbálni nagyobbnak, másnak mutatni magunkat.
– Lehetünk hálásak az életért vagy küzdhetünk csalódások közepette a boldogságért.
– Szerethetjük a másikat vagy lehetünk félelemben. Félhetünk tőle, félhetünk a világ sokszínűségétől.
Egyetlen rövid mondatban összefoglalva:
Boldog, kiteljesítő egység vagy marcangoló, széthúzó kétség.
Minden pillanatban választunk!
Azért, hogy szavainak nagyobb nyomatékot adjon, Tl-osz, kezével a kristályra rajzolta az elhangzottakat, egy ábrába foglalva azt:
– Tanácsnokoknak tartanak minket, bár igaz, neveznek bennünket felvigyázóknak is. De mire is kell vigyáznunk? Arra, hogy az egységből kivált lélek, a saját útján megtanulja-e a törvények mélyebb, belülről fakadó és önkéntes elfogadását és örömteli megcselekvését. Amit mi elértünk és átéltünk, azt felelősségünk is megosztani másokkal. Javaslom, indítsunk el egy képzést, hogy a boldogságot, az oldottságot kereső lélek megtalálja a helyes utat és tudjon tanulni. Aki kétségben él, csak az keresi az egységet. Adjuk meg nekik a választhatóság lehetőségét. Mi, egy csapatként, csak így tudunk dolgozni és véleményem szerint csak így érdemes dolgoznunk.
A négy felvigyázó együtt mondta ki:
– Teljesen egyetértek!
Így indult el a beszélő fény kontinensének ötödik iskolája, a második megrázkódtatás után több mint 6000 évvel, az új béke harmadkorszakában. Abban a jelben, amit még akkor Tl-osz felrajzolt a fénykristályra, az egység jelében:
