Öt-ök-ik városa
A főpap tehát megszaporázta lépteit, és folytatta útját. A kanyon meredeken lejtett lefelé a tengerpart irányába. Néhány fordulat után Im-en-táh-op-met megérezte a sós tengeri levegő illatát. Az út meredek sziklafalnál bukkant ki a szabadba, csodálatos kilátás nyújtva tengermellék szűk földnyelvére és a kétes hírű Öt-ök-ik városára. Im-en egy röpke pillanatra megállt, hogy gyönyörködjön a végtelen tenger látványában. Közben figyelmét Öt-ök-ik városa kötötte le. A zegzugos utcácskák, magas, több emeletes épületek szorosan bújtak egymáshoz, kihasználva minden talpalatnyi helyet, ami a magasba törő sziklaszirt és a tenger közötti szűk területen fellelhető volt.
A főpap nagy levegőt vett, amint elgondolkodott. A déli területek kéteshírű kikötővárosa most ott pihent lábai alatt. A mindig fújó szél egy nyüzsgő város hangját sodorta felé. Öt-ök-ik városában történt gyanús esetek gyakran kerültek a Tizenkettek elé, lévén, hogy a déltengeri gyarmatok legfontosabb kapcsolódási pontja volt ez a kontinenssel. A város számos és sokszínű faja gyakran okozott problémákat. Im-en, amint kiengedte a tüdejében összegyűlt levegőt, a zsigereiben érezte a város hívó szavát. Nem tudta volna megmondani, hogy miért választotta ezt a régi hadiutat a fővárosba menet, de azt érezte, itt fontos események részese lehet. Egy pár pillanatig még elidőzött, majd megkezdte leereszkedését az alant elterülő városba. A szerpentines úton, amennyire csak lehetett meggyorsította lépteit, hogy behozzon valamit a lemaradásából. Jó kondíciójának köszönhetően, gyorsan fogytak lábai alatt a mérföldek.
Késő délutánra érkezett a város északi kapujához. A kristályfalakkal körbevett Öt-ök-ik városának hajdanán jobb napokat látott északi kapuja üresen tátongott. A még az első megrázkódtatás idején épített, erődszerű kapun lévő démonűző angyalpecsétek fakón világítottak. Itt-ott még kivehetőek voltak az egykoron uralkodó személyek nevei is. Az őrség számára fenntartott magas toronyszobából unott arcok figyelték az úton egyedül közeledő pap gyors lépteit. Épphogy csak belépett a kapu boltozata alá, amikor annak mágikus angyalpecsétei óvatosan, de határozottan letapogatták testét és tudatát. Im-en-táh-op-met fel volt készülve erre a fogadtatásra. Főpapi hatalmával élve, tudatában blokkolta a továbbító pecséteket, hogy megőrizze álcáját, és helyette a gyógyító pap azonosító jelét küldette tovább. Izgatottan várta, hogy mágikus cselvetése célt ér-e? Pár pillanat múlva a magas torony őrségének, Sol-kim-nek a tudatát érezte meg:
– Legyenek áldottak a Tizenkettek. Köszöntelek a fővárosban Im-en-táh-op-met főpap. Michael, Isten hatalmának hercege, jelezte számunkra, hogy tengermellékbe készülsz, így már vártunk érkezésedre. Emellett azt is jelezte, hogy inkognitóban kívánsz utazni. Biztosíthatlak, hogy jelenlétedet titokban tartjuk.
Im-en, elmosolyodott, majd magában megerősítve a mentális kapcsolatot, így szólt:
– Legyen meg a teremtő egyetlen igaz és szeretetteljes akarat, mindig és mindenkor. Köszönöm parancsnok. Látom tehát nem sikerült megtévesztenem a védőpecséteket.
– Kegyes orákulum, de bizony sikerült volna, ha nem figyelünk rá különös tekintettel, hiszen Michael előre jelezte nekünk célját. Így is csupán a többszörös ellenőrzés miatt sikerült felismernünk a cselvetést. Ha megengeded, elköszönnék, a kapun áthaladhatsz.
– Legyen így parancsnok. A Tizenkettek áldása legyen veled.
A kaput védő erőtér felzúgott, majd kinyílt. Im-en-táh-op-met belépett a városba. A kapu őrségének tagjai elégedetten vették tudomásul, hogy az azonosítás sikerrel járt. A tűz rendjének gyógyító papja érkezett kristályokért és gyógyfüvekért a város kereskedőihez. A főpap a magas házak és a szűk utcák között folytatta útját a kikötőnegyed felé. Áporodott szagok keveredtek a tenger sós párájával. A hogyan beljebb és beljebb haladt a városba, a nyüzsgés egyre csak fokozódott. Hagyta, hogy pusztán megérzése vezesse. Az utcákon nyüzsgő tömeg sokszínűsége most is lenyűgözte. Kalmárok a déli kontinensekről éppen úgy jelen voltak, mint sötét színű rabszolgák uruk után sietve, vagy keki színű goiplánok. Itt-ott feltűnt a tömegben egy-egy magas, fehér színű szépasszony is, éppen úgy, ahogy Lemuriából származó fénylény is. A belső hangját követve, egyre szűkebb, és így egyre sötétebb mellékutcákon haladt a tenger felé.
Már jócskán a dokkok környékén járhatott, amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve egy kapualjon át leereszkedett a város földalatti utcahálózatába. Itt a sötétség már kézzelfoghatóvá vált, csupán elszórtan, egy-egy világító kristály ontotta magából sápadt fényét. Itt-ott köpenyükbe burkolódzó, sápadt alakok siettek rejtett céljaik felé. Im-en továbbra is töretlen figyelemmel követte belsőjének egyre határozottabbá váló útmutatásait. Az egyik forduló után három alak toppant elé a sötétségből. Im-en-t azonnal megcsapta az olcsó italtól bűzös leheletük.
– Nézd csak Úr-mán, egy eltévedt csuhás – szólalt meg egyikük, egy nagydarab, sötét kinézetű, kopasz, enyhén dülöngélő matrózruhás alkat. Keze már az övébe tűzött kristálypengés tőrt markolta.
– Az hát, ez egy ilyen isten nyaló, vagy mi. Nem félsz trottyos? – válaszolt gonosz vigyorral az arcán a megszólított.
– Biztosan azért érkezett, hogy odaadja nekünk a templomának értékeit. Hallod pap, elő a pénzeddel vagy szemtől szembe állhatsz Isteneddel egy pillanat alatt – tette hozzá a harmadik személy. A nyomaték kedvéért, jobb kezét előre nyújtotta és megmutatta az öklében szorongatott bénító kristályt.
– Engedjetek utamra, nem akarok bajt… – próbálkozott békésen Im-en-táh-op-met.
– Héé, ez fenyeget! – kiáltott fel a matróz. Közben már elő is rántotta kristálytőrét és támadásba lendült.
Az események villámgyorsan pörögtek. A bénító kristály útjára indult a harmadik szerzet kezéből, miközben Úr-mán lebukva igyekezett elkaszálni a pap lábait. Im-en nem habozott. Felugrott, vigyázva, hogy fejét ne verje be a mennyezetbe, közben pedig oldalra fordult, hogy a bénító kristályt elkerülje. A mozdulatot befejezvén, bal lábával szép ívesen fejbe rúgta leguggoló ellenfelét. Amint földet ért közelebbi ellenfele felé fordult és szemmel szinte követhetetlen mozdulatokkal megmarkolta a kristálytőrt tartó kezet és maga felé rántotta ellenfelét. A matróz, így elvesztve amúgy is csak időnként megtalált egyensúlyát, a pap felé tántorodott, aki nemes egyszerűséggel a matróz arcába fejelt. Hallotta orrcsontjának törését, és érezte, amint a test elernyed. A főpap megpördült saját tengelye körül és közben a döbbenten álló utolsó ellenfele felé ütött könnyedén áthatolva annak szedett-vedett védelmén. Amint a védekező kezek már nem állták útját egy hatalmas öklössel mély álomba küldte őt. Egy pillanat alatt három ájult ellenfele volt. Meggyőződött róla, hogy ellenfelei életben vannak, majd megigazította csuháját és tovább sietett az utcán. Pár sarokkal arrébb bensőjében érezte, hogy megérkezett céljához.
Feltekintve hatalmas cégért látott, mely nagy betűkkel hirdette, hogy a ház, ahol megállt nem más, mint a hírhedt: Fogadó a kéjes vágyakhoz. Mit volt mit tennie, sóhajtott egy nagyot és belépett az ajtón …