
5 alkalmas nyári archetípus-utazás
Olyan belső állapotokat, élethelyzeteket és emberi mintázatokat mutatnak meg, amelyekkel mindannyian találkozunk: újrakezdés, döntés, bizonytalanság, kapcsolódás, belső erő, félelem, bizalom vagy éppen elengedés.
Ebben az 5 alkalmas nyári önismereti körben a tarot nagy archetípusain keresztül nézünk rá ezekre a témákra — közösen, beszélgetve, élményszerűen.
Ez nem jóslás, és nem is klasszikus kártyatanfolyam.
Inkább egy közös önismereti tér, ahol a lapok képei, történetei és szimbólumai segítenek jobban megérteni saját működésünket, döntéseinket, kapcsolatainkat és visszatérő mintáinkat.
Minden alkalommal két archetípust kapcsolunk össze egy-egy emberi témán keresztül. Így nemcsak a lapokat ismerjük meg mélyebben, hanem azt is, hogyan jelennek meg ezek az erők a saját életünkben.
A cél nem az, hogy „megtanuljunk egy jelentést”, hanem hogy legyen egy nyári, közösségi önismereti élmény, ahol együtt gondolkodunk, kapcsolódunk, kérdezünk, felismerünk — és közben közelebb kerülünk önmagunkhoz.

Tematika
1. Újrakezdés és teremtőerő
Hogyan indulunk el valamiben? Mikor visz a bizalom, és mikor sodor a naivitás? Hogyan lesz az ötletből cselekvés?
2. Belső tudás és kibontakozás
Mit jelent meghallani a belső hangot? Hogyan kapcsolódik az intuíció, a befogadás és a termékeny alkotóerő?
3. Rend, határok és belső törvények
Milyen szabályok szerint működünk? Hol van szükség tartásra, rendszerre, felelősségre — és hol válik mindez merevséggé?
4. Kapcsolódás, választás és irány
Hogyan döntünk, amikor több út is hív? Mit mutatnak a kapcsolataink önmagunkról? Mikor visszük az életünket, és mikor csak sodródunk?
5. Erő, igazság és belső tisztulás
Hogyan találjuk meg a valódi belső erőt? Mit jelent őszintén ránézni arra, ami bennünk működik?
Ez az 5 alkalom azoknak szól, akik szeretnének mélyebben kapcsolódni a tarot szimbolikus világához, de közben nem pusztán jelentéseket tanulnának, hanem önismereti és közösségi élményként használnák a lapokat.