Nát-loz csak figyelt, ő újra érezte a meleget, ö csak állt ott középen és hálásan mosolygott. Ő csak hálás volt. Megértette, hogy az élet alapja nem más, mint az elfogadásból eredő hála. A lelkében lezajlott változás nem kerülte el Ét-ám figyelmét. Intett a tanítványnak, hogy jöjjön oda hozzá.
– Engedelmeddel főpap, elvonulnék a tanítványoddal, hogy a mai oktatást befejezzük – fordult tisztelettudóan a tanító, Ak-in-se-gi-maat, a víz elem iskolájának főpapja felé.
– Menjetek csak, én addig fogadom a föld elem iskoláinak követeit – egyezett bele a még láthatóan mindig jókedvű Ak-in.
– Gyere velem Nát-loz – kiáltotta oda Ét-ám, a térdig érő vízben még mindig kicsit befelé figyelő tanítványnak.
Nát-loz önkéntelenül is elindult a tanító felé. Néhány lépéssel elhagyta a tengert és meglepetten érzékelte a meleg homok bársonyos simogatását a talpa alatt. Pár lépés után a meleg szél megszárította vizes testét, majd kissé tovább haladva a tanító mögött, elhagyták a partot és beléptek a pálmafák alá. A fák árnyékába érve a tanítvány megborzongott. Ét-ám nem ment túl messzire, csak annyira, hogy hallótávolságon kívülre kerüljenek a többiektől. Megfogta botját, felugrott a levegőbe, lótusz ülésbe helyezkedett. Éppen úgy, ahogyan a viskója mellett volt, amikor először találkoztak.
– Úgy látszik ez a kedvenc póza – jegyezte meg magában Nát-loz. A válasz gyorsabban jött a ki nem mondott gondolatra, mint hogy a tanítvány felkészülhetett volna rá.
– A kedvenc pózom? Nem hinném. Nát-loz, ülj le te is így, oda a földre! Húzd magad alá mindkettő lábadat összekulcsolva. Ez a póz segíti megtartani a kapcsolatot a földdel és egyenessé teszi a gerincedet, mint egy csatornaképpen az éggel. Így a kettősség kiegyenlíti magát.
– Elég kényelmetlen egy póz – szaladt ki a tanítvány száján, miközben megpróbálta felvenni a kért testtartást.
– Akkor már érted, miért nem a kedvencem – mosolyodott el a tanító, miközben figyelte a meztelen tanítvány erőltetett próbálkozását. Végül sikerült felvennie a megkívánt pozíciót.
– Figyelj, és értsd tanítvány! Az életben minden megnyilvánulás a maga teljességében, a végtelen megélésére törekszik. Függetlenül a résztvevők szándékától. A bölcs ember felismeri ezt az alaptételt. Így nem kívánja az események maga természetességükben lévő folyamatát megzavarni. Emlékezz, amikor a jeges víz ostromolta testedet, és te az elfogadás állapotában megélted a jeges víz törvényszerűségét. Megtaláltad magadban a biztos pontot, és hálás voltál ezért. Így abba az állapotba kerültél, ahol a mindenség mögötti erő megnyilvánulhatott. Engedted, hogy ez előbb említett alaptétel, vagyis a maga teljességében előtörő élet megnyilvánítsa önmagát. Ez az az állapot, amit úgy nevezünk, az élet tiszta szándéka. Éppen olyan törvényszerűen magától értetendő, mint az, hogy van maga az élet. Érted?
– Bocsánat mester, hogy közbeszólok, de azt mondtad: „Függetlenül a résztvevők szándékától.” Akkor most van az események mögött szándék, vagy nincsen? – kérdezte Nát-loz kicsit értetlenül. – Hiszen az eseményekben nemcsak én voltam jelen. Ott volt a víz, ott volt a jég, ott volt a ti szándékotok – pirult el ettől a mondatól a tanítvány, mint aki kikotyogott egy titkot.
– Igazad is van, meg nincs is, tanítvány. Az élet magas mágiája pont abban rejlik, hogy a tudó, az alázat állapotában maradva, felismeri a dolgokban megjelenő szándékot. Nem megváltoztatja ezen információkat, csak elfogadja létezésüket. Így a tiszta szándék nem más, mint amikor a dolgok alapállapotát ismered fel. Amikor pedig a résztvevők szándékát mondom, akkor a tudattal bíró lény felismerésre adott válaszreakcióját értem. Vagyis azt, hogy az ember hogyan reagál az őt körülvevő szándékra. Ez a reakció többféle lehet, de minél jobban eltér az alap létezési állapottól, annál nagyobb érzelmi töltéssel rendelkezik, hiszen az ember tudata annál jobban hárítja az önmagában jelenlévő van állapotát. Viszont az is igaz, hogy minél közelebb vagyok az élet alap van-jához, azaz szándékához, bennem annál nagyobb a hála érzése.
– Így a szándék kétféle lehet: alap, azaz önazonos szándék, ami mindig passzív állapotban van, és a szemlélőnek kell felismernie. Ezen kívül lehet aktív szándék, ami a jelenségekre adott válaszreakciókból álló cselekvést mutatja. Minél közelebb van egymáshoz a jelen szándéka és a megfigyelő szándéka, annál hálásabb embert kapunk.
– Tanuld meg, minél nagyobb az aktív és a passzív szándék közötti ellentét, annál nagyobb a szenvedés a világban. A szenvedés oka pedig a ragaszkodásban keresendő. Mert minden szenvedés forrása nem más, mint az aktív szándékhoz való ragaszkodás.
– A ragaszkodás ellenszere pedig az alázat keresésében rejlik! Keresd mindig a hálásan alázatos állapotot. Így eléred, hogy az élet szolgáljon téged, mert te az élet szolgája leszel. A hála a kapu, az alázat az állapot, a szolgálás a cselekvés, a szeretet az átélés, a tisztelet pedig a felismerés.
– Ez az öt, mint az öt elem, most is körbevesz téged. Szeretet, Hála, Szolgálat, Alázat, Tisztelet. Azaz: átélés, felismerés, cselekvés, állapot, kapu. Állj mindig töretlenül bele a jelen kapujába, hogy felismerd az egyetlen élet végtelenségét. Érted?
– Igen, értem tanító – Nát-loz arcán a hála könnyei folytak. Hálás volt, hogy megismerhette ezt az embert, hálás volt mindenért.
Érezte, hogy eljött az a pillanat, amit van-nak nevez Ét-ám. Érezte az egész testében megjelenő bizsergést, békét. A mozgást, az áramlást. Most először történt meg vele, hogy ilyen tudatosan élje át magát a létezést. Hála, és újabb hála hulláma öntötte el. Egyre intenzívebben és egyre tisztábban érezte, élvezte ezt az állapotot. A hála érzése közelített tudatában az extázis végtelen pontjához. Maga sem tudta miért, talán kíváncsiságból, talán mert ez az élet önmagában nyugvó mivoltja, ami azt kérte tőle, hogy nyissa ki a szemét, így hát megtette. Először azt hitte, a könnycseppek miatt volt, de rá kellett jönnie, nem a víz okozza azt, amit lát. A tárgyak ragyogtak körülötte, mindent összefüggő fényháló borított, mint ha aranyszínű ködben lebegett volna a világ. Élő, eleven lüktetés hullámzott végig ebben a mindenségben. Ott ült előtte, felette mestere, és mintha második napként létezne, egész testéből áramlott ki ez a fény. Kékes lila gömb indult ki most Ét-ám arcából, és határozottan átszelte a kettejük közötti távolságot. A gömb ott lebegett homloka előtt, majd mintha egy tölcsérbe szívódott volna fel, úgy lépett be a testébe. Ahogy ez megtörtént, Nát-loz tudtában megjelent egy gondolat.
– Üdvözöllek, tanítvány.