94. cikk – Az új hajnal, 15. rész

Ak-in, Al-uyg és Ét-ám csendben figyeltek a partról. Nát-loz csak állt a vízben, nem is annyira távol tőlük és nem mozdult. Csak pár másodperc telt el mióta felé fordították tekintetüket, arra mégis elég volt, hogy megláthassák a halvány mosolyt és a lecsorduló könnycseppeket a tanítvány arcán.

– Megcsinálta – mondta halkan a Halhatatlan, és ha fizikai testben lett volna, együtt bólintott volna parton álló társaival.

Nát-loz összerezzent, öt szempár figyelte a partról, ahogyan ott áll meztelenül a vízben. Furcsa élmény volt ez számára, de mégsem volt zavaró. Úgy érezte, gyermekként és felnőttként, nincsen más dolga, csupán érezni, élvezni a jelen pillanatot. A víz simogatta lábát, a levegő átölelte testét, a nap melegítette a lelkét. Nem zavarta már a meztelenség, azután pedig végképp minden kétsége elhagyta, miután meglátta, hogy mestere is meztelenül áll a parton. Nem csak tudta, hanem fel is ismerte önmagának fájó elkülönülését a világtól és egyben megértette azt, hogy életének legnagyobb hibája is ez. Megértette, hogy az elkülönülése elsősorban önmagától zárja el és így egy olyan félelemteljes létezésbe viszi, ahol nem vár rá más csak szenvedés.

Életében először, valahogy legbelülről érezte meg, hogy ha teret ad annak a gondolatnak, hogy a saját testével azonos, akkor önkéntelenül az egység helyett a többség pártján találja magát. Vagyis akkor tévesen azt fogja hinni, hogy van az életben rajta kívülálló dolog is. Ilyenkor a létezés egysége széttörik és a tudata alapvetően félelemteljes üzemmódba kapcsol, hiszen ezen a tudatszinten már van múlt, jelen és jövő. Van én és van nem én. A téves azonosulások a végtelen számú megtestesülések harcterére viszik a szeretet és a mindent átélő egység nyugalmat árasztó, napsütéses lankái helyett.

Rápillantott kezére, amin éppen egy vízcsepp gördült le. Érezte, ahogyan ez a csepp hatást gyakorol kezének sejtjeire. Figyelte kezének reakcióját és figyelte a vízcsepp reakcióját is. A kettő hatással volt egymásra. Ahogyan kiterjesztette tudatát az idő végtelenjébe, úgy terjesztette most ki a kezére és a vízcseppre is. Ahogyan a múltbeli tapasztalatainak félelemmel teli, sötét barlangjából kihozta rettegő gyermeki énjét, ugyanazzal a szeretettel fordult most keze és a vízcsepp irányába. Érezte, sőt egy volt vele.

 

– Nagyon ügyes a tanítványod – szólt Ét-ám, elismerően a főpap felé biccentve. – Mint ha téged látnálak viszont benne. Te pont ilyen gyorsan fogtad fel a látszatlétezés illúzióját.

Ét-ám elismerően tovább bólogatott ahogyan Nát-loz-t figyelte. Óvatosan, nehogy megzavarja a tanítvány koncentrációját, kiterjesztette szellemi tudatát és szívének szeretetét. Lassan és figyelve változtatta tudatát, de közben újabb, még tágasabb felismerésekre vezette a fiút.

Al-uyg, a Halhatatlan is észrevette Ét-ám célját. Szokásához híven kuncogott kicsit magában, majd óvatosan ellebegett a csoporttól, túl a tanítványon, és ugyanazt a mantrát kezdte el mormolni, amit Ét-ám is. A mágikus cselvetéshez csatlakozott a főpap is. Odaintett a föld elem iskolájának követeihez, de kezét felemelve figyelmeztette is őket, hogy várjanak egy pillanatig, mert most mással van elfoglalva. Lassan távolodott a csoporttól, pontosan követve A-uyg mozgását. Egészen addig araszolt lassú, szinte észrevétlen léptekkel, míg Ét-ám-mal együtt egy képzeletbeli háromszög három csúcsát nem képezték, aminek a középpontjában ott volt, a magában elmerülő tanítvány. Ahogyan felállt a pontos alakzat és Ak-in-se-gi-maat is belekezdett a mantrába, az óceán vize kezdett megváltozni Nát-loz körül. Az alkalmazott mágia hatására hatalmas vízfal emelkedett fel mindhárom oldalról, és mint egy hideg zuhany hullott vissza a tanítványra.

Az eddig elmélázott Nát-loz egy pillanat alatt lett csurom vizes, ajkát fájdalmas kiáltás hagyta el. Vacogott a napsütötte ég alatt a mesterségesen lehűtött víz hatására. Meglepetten vette észre, hogy körülötte egy körülbelül két méter sugarú körben, apró jégszilánkok jelentek meg a vízben. Kezdett körülötte befagyni a tenger. Önkéntelenül is menekülni kezdett a fagyos vízből. A három mester, Ét-ám, Al-uyg és Ak-in, mosolyogva figyelte a tanítvány minden lépését. Végig a háromszög fókuszában tartva újabb és újabb hideg vizes zuhanyt öntöttek a tanítvány nyakában. A harmadik után Nát-loz-nak kezdett gyanússá válni a történet. Bárhova is menekül, a víz követi őt.  Megállt hát és körbenézett. Egyből észrevette a három mester ügyeskedését, ami magától értetődő volt, de eddig magába és gondolataiba merülve nem vette észre mindezt. Arra is rájött, hiába menekülne bármilyen irányba is, a vége ugyanúgy zuhany lenne, így megadta magát és az egy helyben maradás mellett döntött. Hagyta, hogy testére újabb és újabb hullámokba érkezzen a tenger jéghideg vize. Érezte, ahogyan ezer és ezer tüskével mar bele a fagy. Figyelmét erre az új típusú élményre helyezte. Szellemi tudatával küzdött a testét hullámként érő fájdalom érzete ellen. Először a zabolázatlan és kapkodó lélegzését kellett lecsillapítania, majd testének fájdalomjelzésein kellett felülemelkednie. Ahogyan megtalálta saját lényének középpontját, a testének jelzései háttérbe szorultak. A minden egy állapotába kezdett kerülni ismét, bár ez az állapot most nem ment olyan könnyen, mint korábban. Lassan növelte intenzitását az élménynek, teret adva a valóságnak is. A jeges víz lassan páncéllá fagyott testén. Gondolkodása kezdett lelassulni, álomközeli, bódult állapot került. Most ez volt a második feladata. Tudta jól, mindenképpen meg kell tartania az öntudatát és nem szabad beleesnie abba a fekete örvénybe, ami mindig a menekülő útja volt. Most értette meg, hogy miért volt neki olyan jó, hogy sokszor elájult. Hála és belső melegség járta át, szerette magát ezért. Szerette saját gyengeségét, mert felismerte, hogy ez most igazi erőt ad neki. Ennek a felismerésnek a hatására egy mindent átölelő hála kezdett benne formálódni. Testetlen erő, ami melegséggel töltötte el. Belekapaszkodott ebbe az erőbe, bele a hálába, mindenért hálás volt. Hálás volt a jégnek, hálás volt a testének, hálás volt a három mesternek. Engedte, hogy ez az őszinte hála, mint egy valóság, kirobbanjon a létezésbe. Az óceán vize, ami eddig egy magasabb mágiának engedelmeskedve folyamatosan támadta a tanítványt, cunami módjára szerteszét szaladt. A hatás elsöprő volt. A parton álló két mestert beterítve ért partot a nagy hullám. Al-uyg csak azért úszta meg, mert elég magasan lebegett és egyébként sem viselt fizikai testet. Ét-ám és a főpap bőrig áztak. Hatalmas nevetés lett belőle. Még a föld elem képviselői is harsányan kacagtak, persze mindezt tisztelettudóan, már ha lehet úgy nevetni.

Nát-loz csak figyelt, ő újra érezte a meleget, ő csak állt ott középen és hálásan mosolygott. Ő csak hálás volt.