88. cikk – Irány a főváros, 12. rész

Im-en, mivel tudta, hogy nincs túl sok ideje, ott helyben át is adta magát az érzésnek és egyesítette tudatát a kristály energiafonalaival, hiszen meg kellett tudnia mit rejtenek azok az elmúlt és eljövendő pillanatok, amikor a négy elem főpapja találkozik.

Nem sokkal később, a kristály emlékeivel elméjében, Im-en-táh-op-met, az élő orákulum, a tűz rendjének főpapja, elhagyta a könyvtártermet. Arcán aggodalom és a megrendíthetetlen hit érdekes keveréke tükröződött. Szellemi látásának hatása alatt észre sem vette, hogy a pihenőszobája helyett a személyes szentélye felé vette az irányt. Az egyszerűen berendezett szobában csak a tűz kettős serpenyője adott némi fényt, ami a csupasz oltárkövön helyezkedett el. A kis szoba mesterien díszitett falainak ezüst vésetei az oltáron lobogó szent tűz fényének hatására táncba kezdtek. Im-en, még a kristályban látott képek által vezérelve, meditációs pózba helyezkedett és megkezdte torlasztott légzőgyakorlatát. Az évek alatt rutinná váló gyakorlat, most is hamar meghozta hatását. Elméje elcsillapodott, így könnyedén lelke középpontjába került. A nyugalom érzése öntötte el. Most már érzett magában annyi erőt, hogy kihelyezés által függetlenítse magát testétől. Szellemi teste egy ezüst szállal kötődve adta meg a létezés tér-idő óceánjában a biztonságot nyújtó első pontot. Óvatosan, de határozottan kezdett távolodni a szentélyben nyugvó testétől és a beszélő fény kontinensétől.

Ahogy átlépte az alsóbb szférák zavaros világát, elhagyta azt az időpillanatot is, ami a legtöbb lélek számára, az idő és a tér lassan fejlődő folyamatát törvénybe rögzíti. Szabad volt immár minden kötödéstől, kivéve persze azt az ezüst szalagot, ami a végtelenbe nyúlva biztosította a testével való kapcsolatot. Ahogy lelke egyre magasabbra szárnyalt, tudata itta a párhuzamos világok történéseit. Előretekintett és visszanézett a múltba. Az egészet egyben, egyként látta, amint kiterült előtte az idő óceánjának teljessége. Könnyű lelke tudta jól, innen már gyorsabban száguld az örök jelen szférájában. Ismerősként tekintett a ragyogó fényútra, amin lelkek sokasága haladt mindkét irányba. Belépett a fénybe és hagyta, hogy a szeretet áramlása elvigye oda, amit a könyvtár kristályában látott. Ahogy kinyílt a kapu, ismerős hang üdvözölte a mennyei bolygón ahová megérkezett:

– Üdvözlet Im-en-táh-op-met-nek, az élő orákulumnak, a tűz rendjének főpapjának. Szeretettel köszönt téged Ah-met-tá-ahm, a levegő rendjének főpapja.

– Üdvözöljük mi is azt, ki létével megvilágítja a létezést. Aki fény a fényből – jött a tizenkét királyangyal szájából egyszerre az üdvözlés.

Így találkozott a két főpap, hogy a tűz és a levegő, az akarat és a gondolat egységében, a fény szárnyalása lehessenek minden létezőnek, ezzel segítve az egyensúly megtartását a rendben.