Már sajnálta akkori gondolatait és megértette, vagy talán megérezte Al-uyg lényének egy darabját.
Viszont azt is tudta, hogy ez most nem a sajnálkozás ideje, hanem az öröm pillanata. Úgy érezte, végre képbe került az egésszel kapcsolatban és mindent ért. Azt is észrevette, hogy pár másodperccel ezelőtt, miközben Ét-ám-ot hallgatta még nem, de kicsivel később már elkezdte fizikálisan is érezni testét. A Halhatatlan észrevétlenül átengedte a kontrollt, hogy valóban érezhesse a szabadság teljességét miközben tanárát hallgatja.
Ét-ám szavainak selymes hangzása és a mondanivaló mélysége olyan lendületet adott a tanítványnak, hogy az szinte észre sem vette, sarkon fordult és futva indult vissza a vízhez, oda, ahol nem sokkal ezelőtt mártózott meg, csak akkor még külső szemlélőként figyelt. Egy dolog hajtotta. Az a fokú felszabadultság, amit akkor érzett, amikor tanárát hallgatta. Egyszerűen érezni akarta most ő maga, a saját bőrén, a saját szemszögéből a vízben való lubickolás felemelő élményét.
A vízhez érve gondolkodás nélkül be is szaladt és amint combja közepéig ért a víz, már vetődött is bele és nagy csobbanással alámerült. Teste könnyű volt, a vizet kellemesen melegnek érezte és érzékszervei olyannyira kiélesedtek a szabad létezésre való fókuszálásban, hogy olyan érzése volt, hogy egyenként érzi a víz cseppjeit. Nevetve jött a felszínre és gyönyörének mámorító érzését még andalítóbbá tették a napnak sugarai, melyek a felhőtől mentes égen akadálymentesen világították meg az egész tájat.
Al-uyg, immár „eredeti” formájában, és Ét-ám ekkor érkeztek meg a vízpartra és figyelték a pancsoló Nát-loz-t.
Al-uyg, a szokásos kuncogásával tarkítva tette fel a kérdést Ét-ám-nak:
– Szerinted mikor veszi észre? És mit fog tenni?
– Én is kíváncsi vagyok – fordult mosolyogva a Halhatatlan felé a tanár.
– Ezért is adtam át neki az irányítást. Először is, mert kívülről szerettem volna látni az arcát – kuncogott megint –, no meg persze azért, hogy első kézből, saját szemszögéből tapasztalhasson a fiú. De a sorrend mindegy is, mindenképpen jó móka lesz.
– Ahogyan korábban is mondtam, vicces körülmények között fog tanulni, ha veled van. Megint nem okoztál csalódást, drága barátom.
Ét-ám, a mondatot befejezve visszafordult a víz felé, lehunyta szemét és a még mindig kezében lévő botra koncentrál. Gondolatának fókuszpontja a bot tetején lévő kék kristály volt. Ezüstös haját mintha apró széllökések mozgatták volna meg, holott semmilyen légmozgás nem volt a térségben. Tapasztalt mozdulatokkal egy kezében megforgatta botját, majd határozott mozdulattal a parton lévő homokba szúrta maga mellett. Érezte már a várakozókat a túloldalon és természetesen Al-uyg tréfájának valódi táptalajt szolgáltatva, nem a szokott helyre nyitotta meg a fénykaput, hanem közvetlen ide maguk mellé a homokos partra.
Nát-loz a szabadság vizében bolondozott és közben arra lett figyelmes, hogy új tanára kissé közelebb megy a vízhez a parton, megforgatja botját és maga mellé szúrja. Megrettent, hiszen nem ismerte Ét-ám-ot és azt gondolta, hogy most valamilyen módon megbünteti, mert gyakorlatilag a mondanivalója közben hagyta faképnél és kezdett el rohanni a víz felé, hogy megélhesse a szabadságát. Nem tudta mitévő legyen, így figyelt. Mentálisan kezdte keresni Al-uyg-ot, akinek alakját látta a parton, hátha kap némi információt, de nem sikerült vele felvennie a kapcsolatot. Al-uyg persze érezte a kétségbeesett próbálkozást, de úgy volt vele, hogy most már végigviszik a tanítást a valódi szabadságról és arról, hogy a kimondott szónak ereje van, így nem hagyta, hogy a tanítvány felvegye vele a kapcsolatot. Erről Nát-loz mit sem sejtett, csak annyit érzett, hogy nem sikerült a csatlakozás.
Aztán a következő kép, amit látott az volt, hogy megjelent Ét-ám mellett a fénykapu és egy alak lépett elő belőle. Nát-loz összerezzent, majd kissé meg is nyugodott, mert felismerte mesterét. Legalább megmutathatja neki mit tanult a szabadságról, sőt be is mutathatja neki. Aztán arcára fagyott a mosoly, mert még két alak lépett ki mestere mögül, ő pedig itt állt a vízben anyaszült meztelenül…