59. cikk – Irány a főváros, 7. rész

A kiválasztott

Il-il nem a folyosó felé vette az irányt, hanem a félemeleten lévő különszoba felé, ahol fürdő is rendelkezésre állt. Amint felértek az emeletre és az ajtó bezáródott mögöttük, a matróznak álcázott főpap ajkait halk ima hagyta el. Il-il tudatának ideje sem volt felfogni mi történik vele és már el is ájult. A testéből kilépő szellem nem száguldhatott szabadon, mert Im-en-táh-op-met kihelyezett lélekdarabkái védőgömböt alkottak a főpap és Il-il teste körül. A több dimenzióban záródott fénylő rácsháló tökéletesen biztonságos és áthatolhatatlan teret alkotott körülöttük. Il-il finom szellemteste csodálkozva nézte, ahogyan a főpap odaviszi ájult testét az ágyhoz és óvatosan lefekteti. Még nagyobb döbbenet lett úrrá rajta, amint a matróz alakja helyett meglátta a maga teljességében tündöklő főpapot. A látvány, a felismerés hatására halk, meglepett sikoly hagyta el szellemi ajkát.

Gyermekkora óta megjelenő álomképét látta megelevenedni. Számtalanszor, vissza-visszatérő álmában, egy hatalmas, tűzben égő, vakító férfialak nyújtja kezét felé és nevén szólítva hívja őt, ő viszont tétlen merevségben, bénultan áll és nem tudja elérni a mosolygós férfit, hiába is szeretné. Ugyanazt a bénultságot érezte most is, mint amit álmában minden egyes ilyen álmodás alkalmával. A félelem érzésével kisérve, dadogva hagyta el ajkait a kérdés:

– Ki vagy te?

– Im-en-táh-op-met, a tűz rendjének főpapja, akik neveznek az élő orákulumnak is…

– Egy felemelkedett… – szaladt ki Il-il száján önkéntelenül, majd szellemi kezeit szája elég kapta, amiért tiszteletlenül félbeszakította a főpapot.

– Igen, az – mosolyodott el Im-en. – Beszélnél a liturgiákról, amit itt szoktak tartani minden hónapban a fekete hold időpontjában?

– Liturgiákról? Nem tudok semmiféle liturgiáról. Az mi?

A főpap mindent látó szíve érezte, hogy a lány szelleme igazat mond. Halk idézésbe kezdett, és hagyta, hogy szellemi energiái és szeretete elaltassa Il-il szellemét, hogy tudatának mélyebb rétegeit feltárja. Az emlékezés idővonalán haladva már megértette, hogy a lány miért is mondott igazat, amikor letagadta a szertartásokat. Minden holdhónap elején, a fekete hold időszakában, Il-il-nek azt mondták, hogy rendszeres zenés, táncos estet tartanak, ahol előkerülhet a tiltott szer is. Sajnos pont ezeken a mulatságokon szoktatták rá őt is. Valójában nem is sejtette, hogy a szer hatására tudata és teste átjáróvá válik a démonikus világok között. Az egyszerű, zenés estnek hazudott találkozók végső és egyben valódi célja, Ahriman dicsőítése volt, különböző szertartások formájában. A zene vad dallama és a kábítószer együttes hatása, a sötét extázis legmélyebb bugyraiba vitte a résztvevőket.

Il-il különösen tiszta lelke, szellemi fogékonysága, a szolgáló szeretetre való hajlandósága ideális alannyá tették őt. Az egy végtelen kegyelme nyilvánult meg abban is, hogy Il-il mindezt a tudatlanság és tanulatlanság állapotában követte el, így nem érinthették meg lelkét Ahriman önző vágyai. Pont itt volt az egyetlen út, ahol a főpap egyáltalán még tehetett valamit a lányért. Elhagyta testét, és az alsóbb, asztrális szinten ragadt lélek keresésére indult.

Nem kellett messzire mennie, már az első állomások egyikénél megtalálta őt. Il-il lelke asztrális álomban pihent. Odaült mellé, és kezét a szívcsakrára helyezve megkezdte az ébresztés liturgiáját. Tudatát egyesítette …. angyallal (Nem tudtam lefordítani és megnevezni az angyalt a mai nyelvünkre. – Lekszikov Attila megjegyzése) és elkezdte a szertartást:

 

„Szeretlek, mint ahogyan szereti az egy az egyet.1

Elhoztam neked azt, ami mindig is ott volt veled.2

A megbocsátás kegyelmét.

Kérlek, jöjj velem a fénybe, az életre.3

Köszönöm, hogy megtetted.”

 

A halk és monoton ima, amit a főpap többször és kitartóan ismételt, megtette hatását. Az angyal és az orákulum együttes szellemi erőfeszítése kiszabadította az asztrális gubóból Il-il lelkét. Mint az egy isten megismételhetetlen csodáját, úgy fogták közre őt, és a szeretet végtelen gyengédségével, együtt vezették el az alvó szellemhez. A főpap egyesítette a testtel a lelket és a szellemet, majd hagyta, hogy a gyógyító és pihentető mély alvás elvégezze a többit. Ügyelt arra, hogy Il-il ne álmodjon, így biztosította azt, hogy elkerülje az alsóbb asztrális síkokat.

A lány gyógyult, a főpap imádkozott. Minden kimondott szava erősítette az alvó lányt, és egyben egy boldogabb létezés felé vezette az emberiséget. Im-en-táh-op-met szelleme boldog ragyogással erősödött, ahogy átfogta az idő végtelenjében lévő utakat. Tudta jól, egyetlen apró mozdulat, és más-más történelem vár mindenkire a létezésben. Biztos volt benne, a nagy dolgok a legapróbb cselekedettekkel kezdődnek.

 


 

Lekszikov Attila megjegyzése:

Az ima pontos leírása a mai nyelvünkre nehézségekbe ütközött, mert több kifejezés is alkalmas volt arra, amit kimondott a főpap. A vitatott részeket aláhúzva írtam le, itt közlöm az esetleges szövegvariánsokat:

egy az egyet.1 : Lélek a Lelket, vagy Élő Isten az Élő Istent

ami mindig is ott volt veled.2: ami életed értelme, vagy amivel azonosnak kell lennie minden léleknek

fénybe, az életre.3: Létezésből a létezésbe, vagy valóságból, az igazságra