51. cikk – Az ötödik felvigyázó rejtélye, 9. rész

Al-lim-ak tanácsnok regéje

Mire az angyal befejezte énekét, a kert minden egyes élőlénye, a fák, a növények, de még a tó vizén ringatózó madarak is szemükkel könnyezték a valóság végtelen örömét. Legalább is Rag-us-Pan, a meghatottságtól könnyeit némán hullató tanácsnok így érezte.

– Al-lim-ak tanácsnok, az egyesítési művelet sikeres volt – törte meg a meghitt csendet Johapiel – Most még alvásra van szüksége, hogy a tudatszintek teljes egészében regenerálódni tudjanak. Biztos vagyok benne, hogy a tanácsnokok is egyetértenek velem és gyógyulást kívánva visszatérnek otthonaikba.

– Jöjjetek barátaim – szólalt meg Tl-osz -, ilyen szíves felkérésre nem mondhatunk nemet.

– Mielőtt távoznátok barátaim – szólt közbe Al-lim-ak –, távollétemben is segíteni szeretném a tanács munkáját. Ha Johapiel megengedi, pár gondolatot megosztanék veletek.

Al-im-ak meg sem várva az angyal egyetértő vagy elutasító reakcióját, bele is kezdett a mondókájába. A tanácsnokok együttérző mosollyal figyelték, és lelkükben örömmel ismerték fel az éter elem képviselőjének jól ismert tulajdonságát. Úgy érezték, visszatért hozzájuk az elvesztett múlt egy kis darabkája.

– Az ég és a föld nászáról kívánok nektek beszélni, és arról a hídról, ami ezt a kettőt összeköti. Réges-régen, az idő mélyén, a négy elem még együtt pihent kezdeti állapotában, összefonódva a szeretet megnyilvánulatlanságából adódva, Isten kebelén. Közöttük a határ nem volt élesen elválasztva. Egységben és tökéletességben, de formátlan mivoltukból a teremtő önmagára árasztó végtelen szeretete kiemelte őket. Az első ok szólt és teremtő szava végigrezgett az őselem teljességén. Felébredtek hát, és magukra ismervén elkülönültek egymástól. A tudás és a megtapasztalásbéli különbségeik alapján, mind jobban eltávolodtak egymástól, így lényükben egyre erősödött a másik hiányának érzése. Ami egykoron egy volt, először kétfelé, majd négyfelé vált. Felismerték, hogy bár egy tőről fakadnak, de utat egymáshoz nem találtak. Ami egyiknek érthető, másiknak érthetetlen volt. Amit az első érzett, a másik el nem érhetett. Amit egyik cselekedett, másik csupán szemlélt. Amikor az egyik kiáradt, a másik tétlenül visszahúzódott. Létük gyermeki birkózás volt, játék a térrel és idővel. A teremtő elgyönyörködött elemei játékos mivoltában. Szavaival inspirálta őket, hogy saját lényüket felfedezzék. Elfogadás és aktivitás. Mint anya és apa, vagy, ahogy eleink mondták, ég anyánk és föld apánk, örömmel figyelték ahogyan az elemek, mind jobban önmagukra lelnek. Együtt formálták az összehúzódás elvei alapján a földet, megöntözték formáló tűzesővel, majd a felhevült bolygót vízzel hűtötték, hogy a kiárasztó elv alapján levegőéggel borítsák. A folyamatban egymást támogatva, egyik lépést a másik után tették, míg lakhatóvá nem vált a föld, hogy benne az élet megjelenjen. Óvatosan ápolták és segítették, a növényekkel és állatokkal együtt figyelték az emberek és más fajúak megjelenését. Ünnepelték az élet diadalát, hiszen megjelenésében az első szó rezgése járta át az életet. A teremtő egy Isten látta ezt és örömében belehelyezte lényének egy darabját az emberbe. Így eljött az idő arra, hogy a teremtő szeretet immár tudatosan felismerje az egyből jövő egységét, kezdetből fakadó végét, hogy immár egy új kezdet hangján, híd legyen az elemek között. Formát adva, haladva, tudatra hatva, a TÖKÉLETES EMBER megszülve, szeretve szolgálja az egyet. Az elemek elámultak azon, hogy milyen nagyszerű is újra egyben lenni, hiszen az emberben együtt jelentek meg egy magasabb teljesség ígéretét hordozva.

  1. a föld szolgált
  2. a víz tisztelt
  3. a levegő szeretett
  4. a tűz hálás volt

 

Így önmagukat egy másik lényben megtalálva, a másik lényért, annak öröméért éltek. Tehát cselekvő szeretetté váltak, úgy, mint egykoron. Kérlek titeket barátaim, ez legyen az irány életetekben és mindent elérhettek, amit csak kértek. A teremtő egy áldása kísérjen el titeket – fejezte be kimerülten Al-lim-ak.

A tanácsnokok és maga Johapiel is csillogó szemmel, szívükben pedig újjáéledő reménnyel hallgatták minden egyes szavát.

Rövid hallgatás után mindannyian magukba mélyedtek, utolsó pillantásaikat vetették a csodálatos kertre, majd visszaindultak. Kint a magas torony őrsége várt rájuk….