47. cikk – Az arany négyzet rejtélye, 9. rész

A Taslen ereje

Az angyal kezének intésére az iskolát lezáró fénykapu kinyílt, és a két vándor kilépett rajta. Jeg-reg és Ak-et-ma-ata, a föld elem főpapja, immár egy tudat, de két testként hagyta el az iskola védett területét. Lelkükben az út első fordulójáig érezték Zaharael arkangyal óvóan védő pillantását.

A légirobogó nyugodt tempóban haladt a magashegység kanyargós, ősrégi útja felett. A két vándor nem szólt egy szót sem, nem is volt szükségük rá. Maga a táj fenséges szépsége lenyűgözte őket, a védőgömb, mintha felerősítette volna ezt a szépséget. Így még pontosabban érezték – vagy inkább élték – a körbevevő élet minden apró rezdülését. Egy tudatként önmagukban lüktetett a valóság. „Te és a táj egy vagytok! Te az egyben vagy, az egy pedig benned van.” – ötlött fel Jeg-reg-ben mesterének tanítása. Ez az egység most valósággá, kézzelfoghatóvá vált számára. Maga sem tudta miért, de a boldogság és szabadság érzése folyamatosan erősödött benne. A nap egyre melegebben tűzött a kihalt út felett, a két vándor pedig egyre csak emelkedett felfelé a hegyoldalon, annak kacskaringós útját követve. A hegylánc felsőbb részéhez közeledve, az út elkanyarodott és egy szűk hágóban folytatta futását. A meleg tovább fokozódott, Jeg-reg izzadni kezdett, ahogyan a szurdokban rekedt forró levegő megcsapta testét. Az izzadtság a szemébe csorgott, így hirtelen gondolattól vezérelve kibújt felső ruhájából. A táj érzete még erősebben rohanta meg elméjét, ahogyan fedetlen felsőtestén keresztül érezte annak minden egyes rezdülését.

– Látom, élvezed a szabadságot – szólalt meg hirtelen mestere. – A következő kanyar után kiérünk a sziklaszirthez. Állj meg ott!

Amint befejezte a mondatot, a szurdok egy éles fordulót követően valóban véget ért, és a felföld végtelenségére pillantottak le. A táj kinyílt előttük. Jeg-reg lefékezte a legirobogót, és már nyúlt volna, hogy felvegye ruháját, de mestere megelőzte.

– Hagyd csak ott Jeg-reg, nincs itt senki rajtunk kívül, gyere és mutatok egy egyszerű gyakorlatot. A neve: TASLEN.

A főpap egy gyors mozdulattal lepattant a légirobogóról és ugyanezzel a mozdulattal megszabadult ruhájától is. Aranylóan fénylő, bronz testének kidolgozott szépségét kiemelték a művészien feltetovált angyalpecsétek. Jeg-reg legnagyobb megdöbbenésére Ak-et levetette alsóruháját is, izzadságtól fénylően és meztelenül lépett ki egy kiszögellés szélére. Úgy állt ott, mint egy fészkéből éppen elrugaszkodni készülő büszke madár. Teste csodálatos harmóniába olvadt a tájjal, minden mozdulatában ott volt a harmónia, az egység.

– Ne légy szégyellős Jeg, tedd le alsóruhádat is és gyere, tanulj!

– Ahogy mesterem akarja – bújt ki félénken ruhájából a tanítvány.

– Helyezd talpadat háromszög alakban a földre úgy, hogy a lábfejedet befelé, tested középpontja felé fordítod. Hajlíts be térdedet lazán, és legyen gerincoszlopod egyenes – folytatta az instruálást Ak-et-ma-ata. – Két kezed 4 ujját lazán zárd össze úgy, hogy hüvelykujjadat távolítsd el tőlük, majd érintsd össze alhasad előtt két kezedet. Fejed legyen egyenes és tekinteteddel próbáld meg a legnagyobb látószöget befogni. Légzésed legyen laza, de mély.

– Állj hát egyenesen, mint a szent fa, mely összeköti e létezés szintjeit. Most lazán és félig kinyújtott könyökkel emeld arcod magasságába két kezed és pillantásoddal nézz át a formált háromszögön. Fókuszodat tartsd a két kezed között, és ezen át nézd a világot.

Ak-et, a tanítás közben be is mutatta mire gondol. Teste légiesen és ritmikusan mozgott. Egész lényével benne volt a mozdulatban. Jeg-reg el is feledkezett arról, hogy mesterét követnie kellene. Csupán megbabonázva, félig felemelt kézzel ált és figyelte a főpap táncát. Mestere ugyan egy tapodtat sem mozdult el helyéről, mint a szent fák biztos gyökéren állva, de bal és jobb oldalra is elfordult teste. Mestere légzése teljes összhangot mutatott a mozdulatsorral, hol alhasra, hol hasra, hol mellkasra lélegzett. Kezei, mint a fák ágai, körbejárták törzsét. Minden izom hullámzott, mint a fák levelei a lágyan fújó szélben. Ak-et, már mint élő fa volt jelen, aki talpával megkapaszkodik a sziklaszirt kiszögellésében. Arcán földöntúli mosoly látszódott, teljesen eggyé vált a tájjal. A harmadik vagy negyedik ismétlés után így szólt:

Testem a föld,

Akaratom tűz.

Szellemem a levegőég

Lelkem a víz

Egy a létben,

Négy az egyben.

Jeg-reg észbekapott, és ugyan pár pillanattal lemaradva, de követte mesterének mozdulatait. Igyekezett pontosan követni az utasításokat. Egyszer csak megérezte a Taslen erejét.