41. cikk – A teremtés alapjai, 8. rész

Ah-met gondolatának parancsára az átjáró megnyílt. Sol-kim és Gábriel belépett. Mint két régi jó barát, úgy üdvözölték egymást, mellőzve minden formalitást.

– Jól vagy barátom? – kérdezte Sol-kim.

– A Tizenkettek áldása legyen veled, főpap – üdvözölte Gábriel is.

– Köszönöm Gábriel, hála a teremtő szeretetnek, sikerült épségben megúszni a merényletet. Az iskolát lezártam, senki nem hagyhatja el a lebegő várost.

– Már itt vannak a légióim és segítenek. Téged úgyis a fővárosba kéretnek a Tizenkettek. A tanítást és az iskola vezetését én veszem át.

– Legyen meg a teremtő igaz és szeretetteljes akarat – hajtotta meg fejét Ahm-met-tá-ahm.

– Jöjjetek, bejelentem a változásokat a fogadóteremben.

A fogadóterem halk zsivaja egyetlen pillanat alatt szűnt meg, ahogyan a főpap és kísérete a terembe lépett. Minden szem feszülten szegeződött a magas pódium felé. Sol-kim barátságosan intett több tanár és pap felé, hiszen ő is ennek az iskolának volt a növendéke még mielőtt a magas torony őrségébe lépett volna. Szívét a hazatérés megnyugtató, meleg érzése járta át.  Gábriel figyelmét a jelenlevők vizsgálata kötötte le. Megnyugodva vette észre, hogy a terem kupoláján át az ülésező vének tanácsát látja. Valóban, a főpap minden szükséges lépést megtett, hogy az iskola zavartalanul folytathassa munkáját, megfelelő védelem közepette. Magában áldotta Ah-met-tá-ahm előrelátását.

– Gyermekeim – szólította meg az iskola diákjait Ah-met. – Bizonyára már mind hallottatok nyugtalanító híreket a fővárosunkból, és kíváncsiak is vagytok, hogy miért rendeltem el az iskola védelmét. Néhány perccel ezelőtt merényletet kíséreltek meg ellenem.

A bejelentést megdöbbenés és hangos moraj fogadta. A feszültség és az izgalom hullámai söpörtek végig a teremben ülőkön. A főpap, kezét felemelve csendre intette hallgatóságát majd folytatta:

– Hála a teremtő szeretetnek, sikerült visszaverni a támadást. Sol-kim, a magas torony őrségének parancsnoka és Gábriel, az angyali légiók vezetője eljött hozzánk, hogy továbbra is biztosítsák a tanuláshoz szükséges nyugodt feltételeket. A lezárt várost senki nem hagyhatja el, és be sem léphet senki Gábriel engedélye nélkül. Engem a fővárosba kérettek, távollétemben Gábriel vezeti a templomot és az iskolát is. Most menjetek, tanuljatok tovább és imádkozzatok, hogy utam sikerrel záruljon. Áldás legyen veletek!

Ah-met felemelt kezével jelezte, hogy a rendkívüli bejelentéssel végzett. A tanulók és a papok szigorú rendben és némán indultak el a kijárat felé. Az ügyeletes pap az oltár elé lépett, és hangos szóval kezdett bele a védelem litániájába:

Áldott vagy te Igaz és egyetlen: a Szeretet.

Fényedből keletkezett minden.

Menekül előled a sötétség.

Terjeszd ki ránk áldást adó kezedet.

 

Áldott vagy te fénylő igazság.

Szavadból jött létre minden.

Menekül előled a hazugság.

Terjeszd ki ránk áldást adó kezedet.

 

Áldott vagy te fénylő és igaz maga: a Rend

Szeretetedből jön létre Minden.

Meghátrál előtted a káosz.

Terjeszd ki ránk áldást adó kezedet.

 

Áldás, szeretet, fény, rend.

A van, a minden.

Kitöltöd a hiány torz képét.

Megölve így a nincset.

Kiterjesszük áldásadó lényedet…

Ah-met-tá-ahm intett Gábrielnek és Sol-kim-nek, hogy kísérjék el dolgozószobájába, ezzel magára hagyva az ügyeletes papot a kiürült templomban. A pap teste minden egyes szó hatására felfénylett, ahogy a 108 versszakos ima elmondása közben létével táplálta a védelem kupoláját. Gábriel néma jelzésére angyalok zárták le a fogadóterem ajtajait, így biztosítva a teljes biztonságot az imádkozó papnak.  Az iskola csendesen folytatta napi munkáját, külső megfigyelő számára a védelmi erőtéren kívül csak az angyalok egyre sokasodó jelenléte mutatta azt, hogy valami rendkívüli történt a lebegő városban.

Ahogy a trió a lépcsőzetesen elhelyezkedő, korlátok nélküli teraszok kövein sétált a dolgozószoba felé, megcsodálhatták a kontinens messze húzódó keleti területeit maguk alatt a távolban. A látvány mindig lenyűgöző azoknak, akiknek van szerencséje a lebegő palota teraszain időzni. Bár az idő most szorította őket, mégis mindhárman meg-megtorpantak és ámulattal nézték a festői tájat.

– Béke vagy vihar előtti csend ez? – fordult kísérői felé Ah-met amikor beléptek szobájának kellemes hűvösségébe.

– Aggodalmad borús felhőket vet lelked egére főpap – válaszolta Gábriel. – A Tizenkettek határozott kéréssel küldtek. Bízz a teremtő szeretet végtelen áldásában!

– Bizodalmam töretlen Gábriel, tudom, hogy az út mindig célba ér, még ha kanyarjait nem is ismerjük.

– Jöjj barátom, fénykaput nyitok neked a fővárosba – szólalt meg Sol-kim. – Menjünk, hogy minél előbb beszámolhass az eseményekről a Tizenketteknek.