Az ajtóból még visszanézett üres ágyára. Érezte, hogy majd valamikor, egy távoli időben, egy távoli helyen, valahol a létezés szintjei között, elvégzett feladatának jutalmaként visszatérhet ebbe a szobába. Valamikor… Egy mély lélegzetvétel után a jól ismert áldással köszönt el szobájától:
– Legyen meg a teremtő szeretetteljes akarata!
Jeg-reg, a jövőtől való félelemmel és borús aggodalommal telve hagyta el szobáját. Szerette volna hinni, hogy a Nagy út nem is lesz olyan nagy és távoli. Mégsem tudta elűzni a lelkére telepedő aggodalmat. Miért pont Ő? Zaharael, az angyal azt mondta: „Kiváló képességeid méltó feladatra választottak ki téged.” Mi lehet ez a méltó feladat? Hirtelen megérezte mestere, Ak-et-ma-ata, a föld elem főpapjának gondolatbeli sürgetését. Jeg-reg gyorsan odafutott légi robogójához és felpattanva kilőtt a szent liget irányába. Nem tudta miért, de érezte, mestere ott fogja várni őt. Néhány másodperc múlva már meg is érkezett a szent liget kapujához, ahol valóban várta már mestere és az angyal.
– Végre, hogy megérkeztél Jeg-reg.
– Siettem mester, ahogyan tudtam.
– Zaharael mindjárt nyitja a kupolát és mi elhagyjuk az iskolát. A magas hegységen keresztül megyünk a fővárosba. Teszünk egy kis kitérőt a fekete fennsíkhoz. Van egy kis elintézni valóm ott, mielőtt megjelenünk a tanács előtt. Mielőtt azonban elindulnánk, meg kell, hogy kérjelek arra, hogy tedd le Zaharael előtt a titoktartás szándéknyilatkozatát. A magas torony őrsége egy közös védőgömböt készített mindkettőnk számára, küldetésünk sikere a tudati munkánk egységén is múlhat. Így fontos, hogy a rád bízott információk teljesen zártak legyenek minden illetéktelen személy előtt.
– Ahogy óhajtod Mesterem – válaszolt Jeg-reg.
Nem volt számára ismeretlen a titoktartási nyilatkozat, hiszen minden sikeres tantárgyi vizsga után a magasabb szintekhez való hozzáférés kulcsa pont az volt, hogy a jelölt elkötelezettségéről bizonyságot tegyen. Így már többször is nyilatkozott élete folyamán. Most is gondolkodás nélkül féltérdre ereszkedett Zaharael előtt, mindezt úgy, hogy jobb kezét az angyal kezébe helyezte, fejét felemelve az angyal szemébe nézett.
Micsoda szemek és kezek voltak ezek. Ahogyan hozzáért az angyalhoz, a szeretet és hála olyan intenzitását érezte, hogy küzdenie kellett kibuggyanó könnyeivel. És azok a szemek, benne ragyogtak az éjszaka csillagai éppen úgy, ahogyan a perzselő nap sugarai is. A tanítvány egyszerre végtelen és egy volt. Benne lüktetett a mindenség, mintha külön életet élt volna. A teljesség áradását érezte. Egy mély kutat vagy egy örökké tartó utazást. Megérezte, ahogyan az angyal tudata óvatosan megérinti elméjét. Mint egy gyengéd anya, ahogyan felemeli esetlen gyermekét. Ebben az érintésben pihe-puhán ott lüktetett a mindenség édes érzése. A mágikus kötelék kezdett kialakulni. Mestere szava hozta vissza a jelenben:
– Nyilatkozz Jeg-reg!
– Én, akit ebben az életemben Jeg-reg-nek hívnak, nyilatkozom a teremtő egy Isten színe előtt, hogy az információkat és energiákat, amit a teljességből tudattommal meríthettem, és ami az Isten végtelen kegyelme folyamán hozzám bármilyen módon is eljutott, szándékom szerint megőrzőm, azt illetéktelennek át nem adom. Kérem a teremtő istent arra, hogy ha én magam kívánom megosztani azt illetéktelennel, előttem is zárja el a tudás tárházát. Sem akarva, sem akaratlanul, a térnek és időnek, vagy azon kívül álló létezésnek semmilyen szintjén se tudjak illetéktelen személynek átadni információkat és energiákat. A tudásom szolgálja Isten kizárólagos akaratát, a fényt, a szeretetet, az életet. Önként sem, és kényszerből sem, most és soha, nyilatkozatomat vissza nem vonhatom. Így nyilatkozom előtted Zaharael, hogy tanusítsd minden létező előtt titoktartási szándékomat. Kész vagyok a teremtő fehér fény magját magamba fogadni. Nyilatkozatomat önként tettem, hogy a tudást megőrizzem. Rendben a rendért. Nyilatkoztam.
És ez igy VAN és mindig is így legyen a létezésed és tudatod bármely szintjén, bármely időpillanatában, míg az egy Örök Isten másképpen nem dönt. Áldásom legyen veled – mondta Zahariel.- Most menj és lépj be Ak-et-ma-ata egységes védőgömbjébe. Mestered átadja a teremtő fehér fény magját.
Jeg-reg felállt és egy lépést tett mestere felé. Az eddig láthatatlan fénygömb felizzott amint magába fogadta őt. Most már minden külső támadás ellen védve volt. Mestere, a főpap, tudatát kiterjesztve fogadta. Érezte, ahogyan az egységtudat megjelenik benne. Két test, egy lélek, egy összeforró szellemként. Ami a gömb belsejében történt, azt avatatlan szem nem láthatta. Így váltak örökön örökké eggyé, mestere és tanítványa. Mint egy végtelen gyöngyfüzér, első két gyöngyszeme.
– Jöjj Jeg-reg, indulnunk kell. A Tizenkettek áldása legyen veled Zaharael – köszönt el a főpap az angyaltól.
– Legyen meg a teremtő szeretetteljes akarata! – hangzott el a válasz.
Az angyal kezének intésére az iskolát lezáró fénykapu kinyílt, és a két vándor kilépett rajta.