Nát-loz elveszett a gondolatok rengetegében. Érezte, hogy el kell engednie a megérteni akarást, a ragaszkodást az összefüggésekhez. Át kell adnia magát a jól ismert belső csendnek, amely jó barátként ölelte magához. Igen, ismét elájult, de most már nevetni is tudott magán. A mai nap már ki tudja hányadszorra adja át magát az öntudatlanság végtelenül mély és bársonyos ölelésének. Azonban ez a mostani ájulás más volt, mintha a tudatát egy ismeretlen, de szeretetteljes erő kitágította volna. Al-uyg, a halhatatlan tartotta meg őt a tudati létezés végeláthatatlan szintjein. Egyszerre volt sehol és egyszerre volt mindenhol. Téren és időn kívül, az örök jelen állapotában létezett.
– Al-uyg, a halhatatlan ismételten köszönt tanítvány, itt, az örök jelen őreként. Ismételten elismerem mestered éleslátását, hogy felismerte a benned rejlő különös képességet. Kevés ember lenne képes ilyen fokú mentális terhelés elviselésére, mint te Nát-loz.
– Köszönöm elismerésed, de ki vagy mi vagy te? – érdeklődött a kissé megriadt tanítvány.
– Én a főpap segítője vagyok. Kulcs az egyhez, kapu a szeretethez. Mindent látó szem vagyok a fény keresőinek. Enyhet nyújtó kéz a fáradt léleknek. Szomjat oltó erő, a fáradt vándornak. Nem egyszer, nem kétszer, de ezerszer született, de egyszer sem megtestesült vagyok. Viharban védő, szolgálatban első…
– Al-uyg, Nát-loz! Kérlek titeket, jöjjetek hozzám! – zengett hirtelen minden irányból a főpap sürgető szava.
– Menned kell Nát-loz! Ébredj-ébredj-ébredj! – a halhatatlan szemei betöltötték Nát-loz szellemi látóterét, majd újra érezni kezdte a templom kisszobájának padlózatát.
Épphogy feltápászkodott a földről, amikor a szobába papok léptek. Al-uyg fent lebegett feje magassága felett, a kettejüket összekötő számtalan szellemi fonál még mindig jelen volt, igaz már halványabban. Talán pont ezért a kapcsolatért, de Nát-loz meg volt győződve arról, hogy a halhatatlan halkan kuncog. Eligazította ruháját, majd zavartan körülnézett. Hogy menjen mesteréhez? Al-uyg most már nem is titkolta, hogy jót mulat a tanítványon, egyenesen harsogó kacagásban tört ki. A jelenlévő papok meglepődve kapták fel fejüket a hang hallatára, majd amikor konstatálták annak forrását, elmosolyodtak. Nát-loz zavara egyre csak nőtt.
– Nát, kérlek, lépj bele a falba ugyanúgy, ahogyan otthon tetted – érezte mesterének bíztatását.
Mit volt mit tenni, ismét belépett a falba, aminek a másik oldalán Ak-in-se-gi-maat, a főpap, teremnek is beillő szobája volt. Al-uyg, a halhatatlan még mindig hangosan nevetett miközben követte őt a szobába. A csarnokban Sá-mat, a helyettes pap és a kíséretében lévő papok állták körül mesterét. Nát-loz nem tudta, hogy honnan tudja, de biztos volt benne, hogy a néma beszéd nyelvén társalognak. Ak-in felé fordult, majd intett neki.
– Gyere Nát-loz, bemutatlak a jelenlevőknek. Sá-mat-tot már ismered, ő az iskola vezetője. Első éves korodban sokszor fogsz vele találkozni tanulmányaid alatt. Ő pedig – mutatott a Sá-mat mellett állóra – Ir-álk, a templom vezetője.
Ir-álk zömök testalkatú, kicsit testesebb ember volt, szemei mindig mosolyt árasztottak. Érdeklődve fordult a tanítvány felé és fejével biccentve üdvözölte őt. Amikor megszólalt, meleg és bársonyos volt a hangja:
– Öreg szemeim repesnek az örömtől, hogy megismerhetem a főpapunk tanítványát. Régóta várok már erre a pillanatra.
Nát-loz, zavarában nem is tudta mit válaszoljon erre a mondatra. Al-uyg már az alapvető formalitást is mellőzve, egész testében hullámozva nevetett. Mestere sietett a tanítvány segítségére.
– Tudod Nát, már vagy 80 éve hallgatom Ir-álk kérését, hogy ideje volna tanítványt választanom. Ez az oka annak, hogy most oly kitörő örömmel fogadott téged. Ir-álk, a szertartások nagymestere, templomunk legnagyobb gyógyítója. Tudom, sok fontos dolgot fogsz tőle még tanulni. A többiek bemutatása még várhat. Al-uyg jelezte, hogy kialakította veled az eltéphetetlen kapcsolatot, és azt is látom, jól szórakoztok együtt.
– Bocsánatodért esedezem főpap, de némely dologban még oly járatlan tanítványod. – válaszolta most már komolyabb hangvételre váltva a halhatatlan.
– Pont ezért kértelek, hogy segítsd őt – intette Ak-in-se-gi-maat a halhatatlant. – Tudod jól, hiszen te jelentetted, hogy a mai szertartás alatt merényletet kísérelnek meg ellenem. A gyilkosok már a tömegben vannak, a magas őrség tagjai és az angyal légiók készenlétben állnak. A levegő főpapja már visszaverte a személye elleni támadást. A föld iskoláját is zárolták már, a tűz rendjének főpapja is elindult a fővárosba. A felvigyázók megkapták az Öd-év-et, most rajtunk a sor. Az angyalok jelentették, hogy az ellenség nem sejt semmit, így a csalétek most én magam leszek. Számítunk rá, hogy téged blokkolni akarnak, de a tanítvánnyal nem számol senki, hiszen nem is tudnak róla. Ezért úgy döntöttünk, hogy…
Nát-loz csupán a fejét kapkodta: merénylet, angyalok, Öd-év, felvigyázók…
Úgy döntött, ideje tényleg feladni a megértés csalóka illúzióját, és legyen meg a teremtő szeretetteljes akarata…