38. cikk – Irány a főváros, 3. rész

A lány kinyitotta a szemét, ajkairól alig hallhatóan hangzott el a köszöntés:

– A Tizenkettek áldása legyen veled, atyám! Oly sokáig szenvedtem a sötétség és a félelem teremtményei között. Köszönöm-köszönöm!

– A félelem csak a tudatlanság bűne leányom – válaszolta Im-en-táh-op-met. – Aki fél, csupán a nem létezőt rettegi. Tanuld meg ezt és boldog lesz életed.

– Atyám, ha nem létezik, miért élem meg olyan valóságosan?

A leány kérdéséből érezni lehetett, ahogyan a lelkére ható kezelés visszaadja szellemének és testének az erőt. Kíváncsi lénye, gyógyulása után azonnal kibontakozott. Im-en, jót kuncogott magában. Alig pár pillanattal ezelőtt ragadta ki az őrület és a halál torkából ezt a lelket, de szelleme már az igazságot keresi.

– Hogy hívnak leányom? Hány tavaszt láttál már e földi életedben?

– An-it-zsirk-nak hívnak és 47 tavaszt láttam már.

– Figyelj és tanulj! – simogatta meg szeretetteljesen An-it fejét, majd folytatta. – Amikor a lelked megtestesült ebben a világban, magával hozta teremtő képességét. A végtelen szeretet, az egy, akit mi Tizenkettek képében imádunk, lehetőséget adott neked, hogy élj ezzel az erővel. Ennek az erőnek a neve: gondolat. Amikor elgondolsz valamit, lelked által erőt adsz neki. A gondolatok a teremtő erejük lévén valósággá teszik számodra az egy végtelen lehetőséget. Akit mi mindentudása miatt imádunk, azt mindenhatósága miatt tiszteljük. Ő az, aki a végtelenből jön és végtelenbe tart, mozdulatlanul áll és mégis mozgásban tart mindent. Egy szóval a szeretet. Amikor ezt a szeretetet nem akarja, vagy nem tudja felfogni a megtestesült lélek, teremtő ereje miatt a hiány állapotát éli. A nem létezés félelmének ad teret, így önnön teremtett poklában él. A betegség, a tudat torz tévképzete, ahol saját teremtő ereje miatt szenved a lélek.

– Hogyan tudok kikerülni a betegség szörnyű állapotából, ó felemelkedett? – kérdezte An-it-zsirk.

– Türelem leányom – korholta szelíden Im-en-táh-op-met, miközben még szélesebben mosolygott, amikor meghallotta a lány általi megszólítást. A felemelkedett: azaz az igazság tanítója, a létből hazatérők címe volt ez a köznép körében. – A szeretet úgy szeret minket, hogy megadja a tudat választásának teljes tárházát. Így a fejlődő lélek megtapasztalhatja létében nem csak a jót, hanem a számára kellemetlen „nincs”-et is. E személyes megtapasztalás által létrejön a határozott van. Így folyamatosan, mindenki visszatér az egyetlen lehetséges van-hoz, vagyis az élethez. Ezt az életutat nevezzük a rend útjának. E folyamat addig tart, míg minden létező vissza nem talál tudatosan a rendbe.

– Most pihenj, amikor megérted, hogy minden létállapot a rend felé vezet, akkor már meg tudsz bocsájtani magadnak, hogy a „nincs”, a nem lét, a fájdalom útján tanultál. A megbocsájtás vezet vissza téged a rend útjára. Most pihenj, testednek még szüksége van időre, hogy megerősödjél.

– A Tizenkettek áldása legyen veled, atyám! – köszönt el An-it.

– Ragyogjon rád a teremtő áldása – mosolyodott el Im-en áldást adó kézzel.