31. cikk – Az ötödik felvigyázó rejtélye, 6. rész

Utána figyelte, ahogy az immár egyetlen parancsnok, felé fordulva meghajtja fejét és kilép az ajtón keresztül a szobából. Az őrség két tagja mozdulatlanul állt az ajtó mellet. Rag-us-Pan leült, majd eldőlt és átadta magát a jól megérdemelt pihenésnek. Úgy képzelte, álma és alvása pontosan ugyanúgy pihenteti, mint élete folyamán oly sokszor megtörtént. Ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna. Az Őd-év hatása az álmok birodalmába is elkísérte.

Lelki szemével látta, sőt, inkább tudatával tudta, hogy az idő illúziója, mint jó tanítómester, vagy talán inkább, mint egy ügyes szobrászmester, kifaragja a fény valóságából önnön lényének teljességét. Figyelmével végigkísérte a pillanatok jelen valóságában megtestesülni vágyó örök szeretetet. Látta, tudta, érezte, és egyben élte a misztériumok misztériumát. Az egy minden és a minden egy örök igazságát.

Nem kívülről és nem fentről szemlélte ezt a csodát, amit úgy nevezünk: élet. Egyszerre érezte eleven lüktetését és egyszerre élte meg annak égig emelő szépségét. Ott volt tudatával a mennyei bolygókon éppen úgy, ahogyan földi testében is teljesen jelen volt. Megszűnt számára a tér és az idő mindent uraló vak bilincse.

Csupán figyelmének apróbb fókuszváltásával, szívében érezte a beszélő fény kontinensének élő tudatát, éppen úgy, ahogyan érezte testének minden eleven rezdülését. A nagy és kicsi, a jelentéktelen és a jelentős fogalmak teljesen értelmüket vesztették számára.

Nem kívánt állást foglalni, sem rögzülni, ragaszkodni gondolataihoz, vagy bármelyik érzéséhez, élményéhez. Tudta jól, bár ő maga sem tudta, hogy honnan – igaz ennek nem is volt számára jelentősége -, hogy a ragaszkodás az élet szomjúságának kialakulásához, a létezés akarásához vezet. Egyszerűen élvezte, hogy önmaga lehet az élet végtelen teljessége. Rájött arra, hogy ha valamit felfog, észlel, csupán vándorló tudatának fókuszáltsága miatt van.

Élte egyben az egészet, létében a teljességet.

Álom vagy ébrenlét, talán az ébrenlét az álom? A lélek álma, a létezés álma. Ahogy ezt megértette, figyelme az álmodóra fókuszált. Az egyetlenre, ami túlmutat időn és téren, átfogja, élteti és éli a párhuzamosságok, a kettősségek paradox egységét. Egész lénye rázkódott, élte és éltette, figyelte amint az nézte az őt figyelőt, az első álmodót. A rázkódás hullámzássá, a figyelem és megfigyelt ritmussá, a tudat jelenné, így egyben térré és idővé is változott. A hullámzás LÉLEKzetté, légzéssé, ütemmé lett. Rag-us-Pan mellkasának emelkedésére és süllyedésére ébredt. Teste teljesen feltöltött volt.

Úgy érezte több órát aludt. Ekkor érte a döbbenet: az óra szerint összesen egy másodperc telt el. Hitetlenül fogadta fülének jelzését, ami még közvetítette a szobából kilépő parancsnok távolodó lépteinek visszhangját…