28. cikk – Az Új hajnal, 3. rész

Ak-in határozottan hátat fordított Nát-loz-nak, majd nemes egyszerűséggel átlépett a falon. Az ifjú tanítvány teljesen feladta, már nem is akarta fejben tartani, hogy a mai nap hányszor döbbent meg valami szokatlanon. Így elengedte lényének ellenállását és bátran belépett a falba, vagyis átlépett a falon. Mestere a másik oldalon tapssal jutalmazta bátorságát. Egymás mellett álltak az Új város forgalmas főutcájának esti forgatagában.

A város csodálatos színekben tündökölt, a felette elterülő víztömeg óriásira nagyította Katenrá méltóságteljes hegycsúcsát. Mint egy hatalmas és mozdulatlan őr, úgy védte a szent tavat és a víz rendjének iskoláját. Évezredek biztonságának tudatával, elnézően dacolt a múlandóság csöppnyi vízcseppjével és az alant nyüzsgő város esti fényeivel. A hatalmas bérc le-lenézett, hogy betekintsen az Új hajnal városába. Elnézte a dolguk után siető apró népet, az egyéni gondolataik fontosságába merülő, sietősen utat törő emberek nyüzsgését. Megleste Ak-in-se-gi-ma-at-ot és a falból előlépő meglepett tanítványát is.

– Mennyi ember – mondta Nát-loz halkan a sietős forgatagot bámulva. Újra erőt vett rajta a szédülés érzése, hiszen ennyi embert soha nem látott még életében. Felvillant gyermekkorának emléke, arról a kis poros utcáról, ahol eseményszámba ment, ha idegen érkezett.

– Igen Nát, most forgalmas városunk, hiszen közelít az iskolakezdés, ami minden évben a szeretet megtestesülésének időpontjában történik. Így városunk duplán van terhelve. Egyrészt érkeznek a tanulók, hogy újabb évet kezdjenek az iskolában, másrészt érkeznek a zarándokok, hogy részt vegyenek a szeretet templomának újjászületésében. Majd megszokod, hogy minden évben azon a napon, amikor leghosszabb az éjszaka és legrövidebb a nappal, a főváros templomából, a változtathatatlanság székhelyéről, maga a teremtő Isten elküldi lényének teljességét ide, hogy akit megtévesztenek az ellentétek világának látszaterői, megfürödhessen kegyelmének teljességében. Ez segít, hogy megtört lelke meggyógyuljon, eltévedt szelleme kitisztuljon. Ez az ünnep nagyon sok zarándokot vonz évről évre.

– Merre megyünk, Mester?

– Az egységbe – nevetett fel Ak-in. – Ami nem más, mint a városunk szíve, mert ott mindig megtalálod a biztos középpontot. Megtalálod a szeretet templomát, a Tizenkettek oltárát. Ahhoz hogy itt tanulj, és el ne tévedj érzelmeid állandó változásának játékában, magadban mindig fel kell tudnod idézni a szeretet érzését, mert nincs más erő csak egy: a szeretet. Minden érzés ennek a szeretetnek a torzult változata. A szeretet viszont nem más, mint a megtestesült Isten lényének teljessége. Tudod Nát, az emberek azt hiszik, hogy születésük az életük kezdete, haláluk meg életük vége lesz. Pedig nem a születés fontos, és nem a halál az érdekes, hanem ami e két történés között van, az élet maga. De, hogy ez az élet milyen élet, az már az ember választásán múlik.

Nát-loz tiszta szándékkal figyelte mesterét, szótlanul lépkedett mellette, gondolataiban hálás volt az isteneknek, hogy ilyen bölcs ember mellé rendelték.  Mellkasában érezte azt a nagyon sokszor érzett kicsit szorító, kicsit boldogító, egyben kitáguló és összehúzódó érzést. Szemeiben könnycsepp jelent meg, a boldogság könnycseppje. Egész lényével legszívesebben beleolvadt volna mesterébe. Együtt lenni, érezni, lélegezni vele, másra sem vágyott. Soha el nem hagyni, csak hallgatni, hallgatni és hallgatni…

– Nát-loz, hé, figyelsz te rám?! – állt meg egy pillanatra a főtér szélén Ak-in, majd szembefordult tanítványával.

– Bocsánat Mester, elkalandozott a gondolatom.

– Mert a születés és a halál csupán kapuk. A megtestesülés kapui. Az egyetlen és örökké teremtő, végtelen szeretet kapui. A lélek, amikor eljön az ideje, megtestesül a létbe. Ezt születésnapnak mondják az egyszerű emberek és úgy gondolják, hogy minden évben egyszer eljön ez a pillanat. Így is nevezik: a születésem napja. Abban igazuk van, hogy ez egy évben egyszer történik meg, ezért így is hívjuk őket: egyszer születettek. A beavatottakat ellenben a kétszer születettnek hívjuk. Hogy miért? Mert a beavatott tudja, hogy lelkének is meg kell újulnia, így neki minden évben van egy második születésnapja is. Ez a nap az újjászületés napja. A földön lévő lelkek minden évben a szeretet által az életre, a létre, az időbe születnek újjá. Lelki kódjaik, félvállalásaik, kapcsolataik, feladataik, erőik megújulnak. Ezért nagy ünnep ez nekünk. Maga a szeretet ünnepe. Jöjj, lépjünk be a templomba!

– De Mester, rengeteg ember van itt, hogyan férünk mi oda? – kérdezte Nát-loz kétségbeesetten. A téren valóban hatalmas tömeg hömpölygött a templom nyitott ajtaja felé.

– Nyugalom Nát-loz, csak bízz! – mosolyodott el Ak-in-se-gi-maat. Pajkosan rákacsintott tanítványára, majd rejtélyes mosollyal a nyakában függő medálhoz érintette kezét.

A téren halk gongszó hullámzott végig, majd kagylókürt hangját lehetett hallani. Mindkét hang háromszor hangzott fel, majd a templomból egy vízből álló híd kezdett formát önteni a zarándokok feje felett. A hídon díszes kíséret indult el pont Nát-loz és mestere irányába. A magasrangú papok, amint odaértek hozzájuk meghajtották fejüket és térdüket Ak-in-se-gi-ma-at előtt. Az első így szólt

– Üdvözöllek újra itthon Ak-in-se-gi-maat főpap, áldás és békesség legyen veled és tanítványoddal és a Tizenkettek vezessék léptedet a szeretet útján. Teljesedjen ki életed, mint a hajnalonként megjelenő éltető pára, bölcsességed és megelevenítő erőd oltsa szomját minden létezőnek.

– Üdvözöllek Sá-mat, köszönöm, hogy távollétemben gondját viselted a templomnak és az iskolának. De mi ez a díszes kíséret? Al-uyg-t, a halhatatlant láttam elém jönni! Történt valami távollétemben amiról nem értesítettél?

Nát-loz megérezte a mesterében megjelenő nyugtalanságot, bár a beszélgetésből nem sokat értett. Azért azt érezte, hogy nem szokványos fogadtatásban volt részük és ez mesterét is meglepte.

– Engedelmeddel főpap, erről majd a csarnokban nyilatkoznék, de számomra nagy megkönnyebbülés, hogy itthon vagy – válaszolta alázatosan Sá-mat.

– Értem. Akkor menjünk……