A csók hatására az öv felemelkedett és óvatosan a tanácsnok dereka köré rendeződött. Érezte erejét és szeretetét is, de ennél sokkal többet is érzett. Az éjszaka egy szempillantásnak és mégis végtelennek tűnt Rag-us-Pan szemében. Éppúgy csatlakozott a teljességhez, mint az egyéniséghez, amiben az egész megnyilvánult. Pici és végtelen is volt egyszerre, érezhető és érthető is egyben. Az ellentétek nem feszültek egymásban, hanem mint két végtelen párhuzamos, alapjaivá váltak a megtapasztalásra épülő létezésnek.
– Látom tanácsnok, megérintett az Őd-év – mosolyodott el Sol-kim. Néma intésére a magas torony őrségének tagjai felálltak, majd elindultak, hogy elfoglalják őrhelyüket.
Rag-us-Pan csupán némán bólintott, úgy érezte ezt nem lehet szavakban kifejezni. A mellkasa közepében, mintha egy nap kelt volna életre. Zsibogást érzett, és lüktető energia áradt szét belőle minden irányba. Ahogyan lehunyta szemét, még nagyobb meglepetés érte, mert sokkal élesebben és belülről fénylően látta a szobát. A szobában maradt két őr és Sol-kim körül aranyszínű tojás vibrált. Amikor kinyitotta szemét, a ragyogás eltűnt és a szoba csupán halovány árnyékképnek tűnt a belső képhez képest. Sol-kim felnevetett.
– A fény látásának művészete csupán az egyik ajándék az Őd-év-től tanácsnok. Most, ha jobban rám figyelsz, láthatod, hogy nem mozog a szám.
Rag-us-Pan most figyelt csak fel arra, hogy a parancsnok valóban mozdulatlan arccal figyeli őt.
– A néma beszéd is egy ajándék. De mutatok ennél többet is. Figyelj, kérlek! – Sol-kim alakja lassan remegni kezdett, majd a remegés gyenge hullámzásra váltott, és hirtelen, mintha két Sol-kim állna a szobában, majd még egy és még egy. Most már négy parancsnok volt jelen.
Az első elindult és egy gyümölcsöt kezdett majszolni az asztalra helyezett tálból. A második elhúzta a függönyt és kilépett az erkélyre, a sötét éjszakába. A harmadik odasétált a kanapéhoz, leült, majd a kezében lévő késsel kezdett játszani. A negyedik, helyén maradva folyamatosan a megdöbbent tanácsnokot figyelte és mosolygott.
– Ez – kezdte az első.
– ..a multilokáció – folytatta a második.
– Vagyis, – magyarázta a harmadik,
– az egyszerre – segítette ki a negyedik,
– több helyen – vette vissza a szót az első,
– való – kontrázott a második,
– megjelenés – szólt közbe a harmadik,
– művészete – fejezte be a negyedik.
Rag-us-Pan csak kapkodta a fejét a négy parancsnok között. Azt sem tudta, hogy kire vagy mire figyeljen. Teljesen úgy tűnt neki, hogy a négy parancsnok mindegyike külön életet él, de mégis tökéletesen tudnak egymásról. Teljes harmónia jellemezte együttműködésüket, ellenben egyéni cselekedeteikben is tökéletesen összeszedettek voltak. Elméje kezdte feladni a rázúduló információk sokasága miatt, így önkéntelenül szakadt fel belőle a kérdés:
– Melyikőtök az igazi?
– Hát én – hangzott fel egyszerre négy helyről a válasz halk kuncogás közepette.
– Tanácsnok, ez nem szemfényvesztés, ez nem másolás. Nem csalás áldozata vagy. Nem elmédet akarjuk hamis képekkel összezavarni. Mi mind a négyen Sol-kim vagyunk.
– De hogy lehetséges ez? – kérdezte Rag-us-Pan.
– Segítünk megérteni tanácsnok – kezdte az erkélyen álló Sol-kim.
– Amikor kisgyermek voltál, akkor is azt mondtad magadról, hogy Rag-us-Pan vagy, ugye tanácsnok? – kérdezte a kanapén ülő Sol-kim.
– Igen, így volt- válaszolt a szemeivel két Sol-kim között cikázó Rag-us-Pan.
– Viszont ugyanezt mondtad magadról, amikor befejezted a tanulmányaidat és elhelyezkedtél a felvigyázóknál. Sőt, most is ezt állítod magadról – tette hozzá az almát majszoló Sol-kim is.
– Ez így nem fog menni, – nevetett fel a negyedik Sol-kim – egyesüljünk, mert létünkkel csak megzavarjuk a tanácsnok elméjét.
– Szerintem még nem szükséges. Úgy látom, még bírja – szólt közbe újra az almát falatozó szórakozottan.
– Szerintem sem kell még – értett egyet vele a kanapén ülő Sol-kim.
– Nekem mindegy – tette hozzá halkan az erkélyen lévő parancsnok.
– Akkor csak az egyikünk beszéljen – indítványozta a mosolygós, még mindig egy helyben álló Sol-kim, a sorban a negyedik.
– Rendben – hangzott fel egyszerre három helyről a válasz.
– Szóval tanácsnok, mi mind a négyen ugyanazon Sol-kim vagyunk – mutatott körbe a szobában álló három társára a negyedik Sol-kim. – Csupán a tér-idő különböző pontjain élünk. Az Őd-év ajándékaként, most mind a négyen egy tér-időben tartózkodunk. Ha jobban megfigyelsz minket, akkor apróbb eltéréseket is felfedezhetsz közöttünk. Ahhoz, hogy ezt megértsd, tudnod kell, hogy minden a jelenben létezik. A jelen azonban mindig változik, ezt az áramlást nevezzük időnek. Az Őd-év meghajlítja a tér-idő szerkezetét és egy struktúrába rendezi a tegnapi Sol-kim-et, a mai Sol-kim-et és a holnapi Sol-kim-et. Vagyis az áramlásban jelenlévő négy Sol-kim tudatot. Ez olyan, mintha ebben a szobában egyszerre lenne jelen a kisgyermekkori lényed, a munkában álló lényed és a mostani lényed. Mindegyik Rag-us-Pan tudattal bír, és a szeretet energiájából létezik. Az Őd-év képes az istentudattal bíró lények végtelen megjelenési formáját a térben és időben mozgatni. Ugye így már egyszerű? Mi mind a négyen teljesen „igaziak” vagyunk. Azt is érzékeljük, hogy elfáradtál tanácsnok, hagyunk is pihenni, mert sok minden történt ezen az éjszakán – fejezte be Sol-kim, a négyes számú.
Köszönöm szépen – válaszolta Rag-us-Pan, aki érezte, hogy teste már valóban elfáradt.
Még végignézte, ahogyan a négy parancsnok elindul egyszerre egymás felé és a szoba közepén egyesülnek. Utána figyelte, ahogy az immár egyetlen parancsnok felé fordulva meghajtja fejét és kilép az ajtón keresztül a szobából. Az őrség két tagja mozdulatlanul állt az ajtó mellet. Rag-us-Pan leült, majd eldőlt és átadta magát a jól megérdemelt pihenésnek.