23. cikk – Az Új hajnal, 2. rész

Nát megfordult mikor mestere a háta mögé mutatott, hogy szemügyre vegye a város középpontját. Amit eddig látott az semmiség volt ahhoz a szépséghez képest, ami szeme elé tárult.  Ezt már nem bírta feldolgozni elméje. Inkább jöjjön az öntudatlanság ismert, meleg sötétsége. Mestere hangját egyre távolibbnak érezte, mígnem szó nélkül ájult bele karjaiba. A ködös öntudatlanság öleléséből, gyengéd hang ébresztette fel Nát-lozt….

– Ébredj Nát-loz, ébredj! Áldott estét hozzanak neked a Tizenkettek!

Mestere gyengéden rázta meg vállát. Az eszmélés perceiben ködösen érezte a felé áradó szeretetet és a valamilyen megfoghatatlan irányból érkező halvány derengést, ami csukott szemhéján is át-átszűrődött.

– Üdvözöllek új otthonodban, – folytatta Ak-in-se-gi-maat – tudom, hogy a mai nap élményekben gazdag volt számodra, de az este is tartogat még tanulni valókat. Sikerült végigpihenned a délutánt, így van mit bepótolni. Engedelmeddel, haza hoztalak a fogadócsarnokból – kuncogott.

– Bocsánatodat kérem mesterem, de-de… – Nát-loz szavai elcsuklottak, ahogyan megpróbálta szavakba önteni a nap korábbi eseményeit. A mellkasából feltörő érzések nem engedték, hogy kimondja a szavakat.

– Nincs miért bocsánatot kérned Nát, szinte mindenki így jár elsőre, aki felkészületlenül pillantja meg a szív szeretetének templomát – Ak-in a szokott módon, gyengéden, szeretetteljesen simogatta meg tanítványa fejét, majd folytatta. – Itt az új ruhád, öltözz hát fel! Addig elmesélem mi mindent sikerült intéznem számodra.

Nát-loz, ahogy kibújt ágyának rejtekéből, akkor szembesült vele, hogy meztelen. Régi ruhájának nyomát sem látta a szobában. Kíváncsian odalépett az asztalhoz, amelyre mestere mutatott és kissé elsápadt. Nem ismert fel egyetlen dolgot sem a négy, gondosan összehajtogatott csomagból. Tétován nyúlt a bal oldali csomag felé, amikor mestere jól ismert kuncogását hallotta.

– Inkább segítek Nát, mert az, amit most akarsz felvenni, az a köpeny. Azt lesz az, amit majd utoljára kell felvenned. Ne aggódj, majd megtanulod te is. Az első mindig a jobb oldali csomag, ami az alsó ruházat. Ez a te méretedre készült, így amikor felveszed teljes testedre feszül, felvéve annak alakját. Fentről, páros lábbal bújj bele, azután jöhet mindkét kezed hátulról. Ha ez megvan, az elején végigsimítod és már rád is zárul. Ez olyan mintha a saját bőröd lenne, emellett a vízben védelmet és levegőt biztosít neked. Mellette a lábbelid van – biccentet fejével a következő csomag felé Ak-in. – Ez úgy néz ki, mint egy szövetdarab, de meglátod, puha, kényelmes és biztos tapadást biztosít. A harmadik csomag a felső ruházat. Ennek színe határozza meg, hogy ki milyen szinten áll tanulmányaiban. A tiéd fehér színű és piros csíkkal van ellátva, ami azt jelzi, hogy tanulmányaidat most kezdted az akadémián. A haladók színe mélyül, a sárgán keresztül egészen a liláig. Ezt egyszerű felvenni, bújtasd át fejedet a közepén lévő lyukon, a többit a ruha magától megteszi.

Nát-loz közben mestere utasításai szerint cselekedett, és valóban, amint a ruhába bújtatta fejét, a ruha szinte életre kelve rendezte el saját magát a testén.

– Érzed, ahogyan gyengéden körülölel? Olyan, mintha élő lenne – mosolygott a mester. –  Az utolsó csomag, amit elsőnek akartál felvenni, az a köpenyed. Terítsd csak a válladra és a nyakánál zárd össze és már készen is vagy. Remélem megjegyezted, mert holnap reggel már nem leszek itt, hogy segítsek. A ruháidat minden este tedd ide az asztalra, reggel pedig megtalálod a négy új csomagodat, ahogyan most is láttad. Minden nap új ruha vár téged! Ha elakadnál, csak gondolatban szólíts engem úgy, mint ha élőszóban tennéd, és én válaszolok majd neked, mint ahogyan most is teszem. Távolról is figyelem minden rezdülésedet – fejezte be mondandóját sejtelmesen Ak-in.

Nát-loz hirtelen kapta fel a fejét mestere utolsó szavaira. Illetve dehogy szavaira, hiszen ekkor tudatosult benne, hogy mestere mindvégig csukott szájjal mosolygott, míg segített neki felöltözni. Száján egyetlen rezdülés sem volt látható, mégis pontosan hallotta minden szavát. Nát-loz, ma már ki tudja hányadszor, de ismét meglepődött. Mestere a néma beszéd nyelvén szólt hozzá.

– Igen Nát-Loz, jól gondolod. Amit te a néma beszéd nyelvének tartasz és gondolataiddal hallod, valójában a szív szava. Az egyetlen út nélküli út, idő nélküli idő, vagyis a létező maga, ahol a jelen minden aspektusának teljes léte ott van. Így nem találod meg sehol, ha elméddel keresed, és mégis mindent áthat. Tehát akkor én nem lehetek távol tőled soha, de emellett, benned sem vagyok, tér és idő nélkül mindenhol jelen vagyok. Érezhetsz, hiszen a legfinomabbtól a legdurvábbig, minden struktúrának alapja vagyok. A gondolatod ugyanúgy struktúra, mint a tested vagy éppen a város maga. Így csak visszhangja, tudatos megjelenése vagyok az egyetlen szónak, a szeretetnek. Az emberek és te magad is, látszólagos elkülönülésben álltok ettől a szótól. Saját lényüknek hitt erők vak koldusaként kergetik a tudatlanság sötétségének végtelen körfogását. Értsd meg Nát-loz, soha nem vagyok távol tőled, amíg a szeretet, vagyis a szó benned él. Sem térben, sem időben, bármit is hozzon elénk a jelen.

Nát-Loz lehunyta szemét, és figyelmét egyetlen gondolatra összpontosította: „Igen Mester, így lesz, de akkor is félek.” Direkt figyelt arra, hogy szája és arcának egyetlen izma se mozduljon meg, majd várta a gondolati választ. Kiemelt figyelmet fordított arra, hogy ne a saját gondolatai jelenjenek meg. Feszülten koncentrált, az ér kidagadt a homlokán, de nem jutott semmi az eszébe. Csukott szemeit csak mestere érintésére nyitotta ki, aki újra mosolyogva mutatott le az asztalra, ahol egy írás feküdt:

„Értelek, de nem kell félned, mert a félelem a tudatlanság első lépcsőfoka.

A tudatlanság dogmát szül.

A dogma harcot.

A háború meg szenvedést, káoszt és halált hoz.”

– Mellesleg, ha ennyire erősen koncentrálsz arra aminek hiszed magad, vagyis a saját lényednek hitt erőre, és ezt az erőt, mint gondolatot, ki akarod zárni elmédből, akkor pont az elkülönülő erőknek adsz erőt. Így biztosan nem hallhatod meg a szív szavát. A szeretet nem különül el soha – mondta Ak-in-se-gi-maat, és most már nem is akarta visszafogni nevetését. – Jöjj velem, megismerkedünk a várossal.

Ak-in határozottan hátat fordított Nát-loz-nak, majd nemes egyszerűséggel átlépett a falon. Az ifjú tanítvány teljesen feladta, már nem is akarta fejben tartani, hogy a mai nap hányszor döbbent meg valami szokatlanon. Így elengedte lényének ellenállását és bátran belépett a falba, vagyis átlépett a falon. Mestere a másik oldalon tapssal jutalmazta bátorságát. Egymás mellett álltak az Új város forgalmas főutcájának esti forgatagában.