21. cikk – A teremtés alapjai, 5. rész – A Vének tanácsa

A földi nagymesterek sorában harmadikként ismét egy szépséges nő következett: Ön-od-okla-ru. Közvetlenül mellette Ód-ok-la-ru ült. Ők ketten egy fenséges és meglehetősen termékeny párt alkottak. A főpapi balján Sem-le-rezs foglalt helyett, ő már a hatodik volt az élők között. Sejtelmes és magával ragadó lénye sokszor zavarba hozta a főpapot. Közvetlenül mellette a Rék-esz-lad-a-id ült. Folyton izgága természete, állandó mozgolódása és maga a mozgás szeretete szimpatikussá tette őt Ahm-met szemében. Az élők sorában mellette egy szépséges leány, Gász-ag-i foglalt helyet, trónja a 8-as számot viselte. Távolba fürkésző, világos szeme, mégis mély és belső tekintete éles kontrasztot alkotott gyönyörű fekete hajával. Éppen annyira volt eleven, mint amennyire mélységes és elvont egy személyben. Jól illett szomszédjához Et-em-er-hez, aki látszólag inkább volt elfoglalva belsőjének gondolatával, mint a külvilágban zajló eseményekkel. Az viszont biztos, hogy amikor megszólal, arra az egész tanács felkapja a fejét. Olyan egyszerűen, és meglepően jól tudta megfogni a problémák lényegét, hogy bölcsességét mindenki tisztelte. A vének tanácsának földi tizenkettes részének – vagyis az élők – következő képviselője Kér-ek-sros volt. A 10-es számú trónon foglalt helyet. Megdöbbentően látta egy-egy esemény következményeit és kérve-kéretlenül hangoztatta is azokat a tanácsüléseken. Mellette a 11-es trónon Őre ült, aki robbanékony természetéről volt ismert. Hirtelenharagú, a problémákat nemes egyszerűséggel megoldó lénye általában derültséget hozott a tanács munkájában. Bár önfejűsége és makacssága néha megnehezítette a döntéshozatalt, azt mindenki kivétel nélkül elismerte, hogy ereje felülmúlhatatlan volt. Az élők utolsó képviselője, Tot-zsak-a nem egyszer tette próbára Ahm-met-tá-ahm türelmét. A főpapnak bizony néhányszor erősen kellett koncentrálni, hogy a 12-es trón birtokosának eszmefuttatását megértse. Egy-egy nézőpontjának megértése gyakran az egész tanácsnak kihívást jelentett.

Ezzel zárult az élők tizenkettes, arany színű félköre. A tanács immár átlépett tagjai – akik valamikor élő emberként, főpapként vagy főpapnőként működtek – alkották az ezüstszínű félkör második tizenkettességét. Felemelkedett mesterként összekötő kapcsok voltak a földi és égi világok között. Közös jellemzőjük, hogy már életükben elkötelezetten tanulmányoztak olyan életterületeket, ami minden élő embert érdekelt. Tudásuk a létezésről, a halálról, életről, a legmagasabb tanácsba emelte őket, még földi életükben. Most, hogy már nem kötötte őket a földreszületés kényszere, felszabadultan tudták az égi szférából segíteni az aktuális tanács munkáját. Méltóságteljesen foglalták el helyüket az ezüst színekben tündöklő félkörben. Az égi tizenkettek, ahogyan röviden nevezik őket, a következők voltak: Lál-ah, Két-rém, Göd-rö, Gal-lisc, Dloh, Pan, Te-lé-ti, Gál-iv, D-nol-ob, Is-ten-ah-me-ot, Ak-ten-ah-me-ot. Mind készen álltak, hogy figyelmükkel támogassák a főpapot. A teremben rajtuk kívül csak Ak-isz-or és Ted-an-reb voltak jelen, akik most feszült figyelemmel kísérték szeretett főpapjuk minden mozdulatát.

Ahm-met-tá-ahm felemelte kezét, s mind az élő és felemelkedett mesterek is elhalkultak.

– Világosítson meg bennünket az egyetlen és mindenhol jelenlévő, örök szeretet – kezdte az áldáshozó formulával beszédét Ah-met.

– Legyen meg a teremtő igaz és szeretetteljes akarat – hallatszott egyszerre 26 torokból a válasz.

– Tiszteletre méltó tanács! Azért kértem, hogy ismét üljünk össze, mert a beszélő fény kontinensének és az emberi fajnak szüksége van bölcs és iránymutató segítségetekre. A sötétség erői immár 4000 éve, hogy visszahúzódtak kontinensünkről, és ezzel együtt földi bolygónkról is. A közelmúltban azonban, olyan aggasztó eseményeknek lehettünk tanúi, amik arra engednek következtetni, hogy ez a visszahúzódás véget ért. – A főpap hangja mindvégig nyugodt és összeszedett volt, ahogyan tényszerűen tájékoztatta a vének tanácsát az éter elem képviselőjének megtámadásáról, a magas torony őrségének tevékenységéről, az Őd-év ajándékozásáról, a Tizenkettek nyomozásáról.

– Meggyőződésem, hogy nekünk is mindent meg kell tenni a saját életünkben, hogy a sötétség, az önzés, a hatalom szellemét távol tartsuk növendékeinktől. Aki letér a szeretet útjáról, igaz nem lehet az! Aki csak beszél, de nem cselekszik, hamis tanoknak ad erőt. Aki harcot keres és ellenséget kreál, miközben félelmet ültet az emberek szívébe, ellensége az a rendnek, a teremtő isteni szeretetnek. Aki megoszt és nem egységesít, aki gyengéket megaláz és nem felemel, aki a kiszolgáltatottakat bünteti, a hamisaknak ingyen pénzt ad, annak Sád-uj a neve. A hozzám eljuttatott információk alapján elmondhatom, hogy az önzés fenevada, mint ordító rémség környékezi újra meg az emberek szívét. Hamis ígéretekkel, a neked jó és a másikra ne is figyelj oda hozzáállással megpróbálja magányba, elhatárolódásba, vagyis a pokoli létezés végtelen félelmébe és boldogtalanságába kényszeríteni az embereket. Tisztelt tanács, lépnünk kell! Így tehát azzal az alázatos kéréssel fordulok a tanácshoz, hogy helyezze magát az állandó felügyeletet aktív állapotába.

– Húha – szakadt fel a meglepett kiáltás D-nol-ob-ból, ezzel nem kis tiszteletlenséget tanúsítva Ahm-met-tá-ahm, a főpap irányába.

– 7000 éve nem volt példa arra főpap, hogy a tanács aktív felügyeletet vállaljon – tette hozzá Gás-zag-i, meglepő módon egyetértve az előtte szólóval.

– Az idő sürget tisztelt tanács, gyors döntés kell – közölte kimért hangon észrevételét Kér-ek-sros

– Ez még nagyobb húúúha – kiáltotta D-nol-ob. – 600 éve nem szólalt meg, tisztelt Kér-ek-sros.

A mindenkori főpap feladata, hogy a felügyeletet aktíválja, és mi segítünk onnantól – szólalt meg Te-lé-ti is. – Tedd a dolgod, főpap.

Ahm-met-tá-ahm felállt trónjáról és a tanácsterem közepére lépett, pont oda, ahol az arany és ezüst félkör találkozott. Két kezét felemelte, majd így szólt:

– Égi lények, ősi vének! Hívó szavunk kövessétek! Régi idők távlatából, érezlek a Föld porából. Ősidőknek régi szava, ősidőknek ősi atyja, hozd el engedélyedet ma.

Ön-pap-őf felállt és a terem közepén ugyanúgy elfoglalta helyét, szemben elhelyezkedve a főpappal, majd így szólt:

– Régi idők távlatából, hívlak az Ég távolából. Ősidőknek régi anyja, ősi tudás igaz kapuja, add áldásodat ma. Ősi képek mesterei, igaz fények églényei, 24 ősi trónon ülve, hozzatok áldást a kérőre.

Ami ezután történt az több volt, mint amit leírni lehetséges volna. A 24 trón felizzott…..