17. cikk – A kristály üzenete

Im-en-táh-op-met meditációját a felkelő nap első sugarai törték meg. A befelé figyelés, a válaszok feldolgozása, megértése olyan mély transzba süllyesztette, hogy az egész éjszaka eltelt és csak a hajnali hűvös szellő és a nap sugarainak pislákoló fénye voltak azok, amelyek tudtára adták, hogy ideje abbahagyni a merengést. A tudatának kihelyezése közben látott élet neki megérteni a világban jelenlévő dualitás mikéntjét és ez nyugalommal töltötte el lelkét.

Mikor szemét kinyitotta és meglátta a csodálatos tájat amint a pirkadat vörös – és aranyszínűre festette, szája önkéntelenül is mosolyra húzódott. Szerette ezt a látványt, fiatalkorára emlékeztette, amikor kezdte felismerni az elemek működési mechanizmusát és azt, hogy melyik az, amelyik legközelebb áll. Nem véletlenül vált ő a tűz rendjének főpapjává és nem véletlenül az sem, hogy közel áll hozzá a pirkadat lángokhoz hasonló színvilága.

Elmélkedéséből egy érzés hozta vissza a jelenbe, miszerint valaki toronyszobájának ajtajához közelít. A lépteket nem lehetett hallani, ám a főpap még fiatalkorának emlékképei között barangolva is tudatának olyan értékes uralásában volt, hogy képes volt érzékelni a jelent és a körülötte lévő világot. Nem hiába, a tűz rendjének főpapját nehéz meglepni. Így amikor az érdeklődő kopogásra emelte, hogy jelezze a mesternek érkezését, az ajtó már nyílt is és addigra Im-en-táh-op-met már köntösét rendezgetve ült asztalánál, vendégét várva.

– Légy áldott főpap – hajolt meg a rend egyik őrzője, aki most a futár feladatát látta el, és egy üzenetet hozott.

Feszültsége viselkedéséből látszik látszott, bár próbálta palástolni és higgadtságot színleni. A kezében lévő tálcán egy szinte vakítóan fehér színű, finom tapintású ruhába gondosan becsomagolt aprócska kristály volt. A fehér színű kelme, amolyan védelmi funkciót látott el, de a szóbeszéd szerint inkább csak díszítés volt és a hagyomány egy formája, olyan esetekben, amikor az üzenet fontosságát kívánják kifejezni. Akármelyik is, a futár nyugtalansága érthető volt. Im-en, az őrző szobába lépésének pillanatában érezte a fehér ruha alatt lapuló kristály védelmének erejét, és tudta, hogy ez az, ami ilyen mértékű kényelmetlenséggel tölti el segítőjét.

– Köszönöm a segítséget – biccentett a főpap. – Kérlek, tedd a tálcát asztalomra.

A mondat el sem hagyta Im-en száját, az őrző óvatosan, mégis gyors mozdulattal az asztalra tette a tálcát. Meghajolt, majd sietve távozott a toronyszobából, az ajtót gondosan behúzva maga mögött. Bármennyire is nagy megtiszteltetés volt személyesen üzenetet vinni a főpapnak, a kristály erejét érezve tudta, hogy az üzenetet nagyon súllyal bírja. Azt is jól tudta, ilyenkor nincs helye a szobában. Pillanatokkal később már messze járt a toronyszoba ajtajától.

Im-en-táh-op-met a rendezett asztalán heverő tálcát, és a rajta lévő csodálatos fehér ruhát szemlélte. Érezte ruhába csomagolt kristályból áradó erőt, és azt is, hogy az üzenet személyesen neki van címezve, így ő az egyetlen, aki hozzáférhetett. Mindenki ismeri a történeteket a főpapok által levédett üzenet-kristályokról, és azt, hogy mi történik azokkal az illetéktelenekkel, akik megpróbálják hozzáférni vagy bármilyen módon megszerezni azt. Még ebben a feszült pillanatban is enyhera húzódott a főpap szája, amint a pár pillanattal ezelőtt még egy szobában őrzőre gondolt. – Úgy tűnik ő is ismeri a kristályvédelmek legendáit – gondolta magában.

Eljött hát az idő – morfondírozott, óvatosan maga elé húzta a tálcát és elkezdte kicsomagolni a rajta lévő ruhát. Mind a mai napig elképedt attól, hogy az egész védelem – a fehér ruha – egy összehajtogatott lepedőnek csak, és mégis, képes volt a kristályból sugárzó hatalmas energiát ilyen mértékben, szinte teljesen kordában tartani. Óvatos mozdulatokkal, elméjét teljesen a feladatra koncentrálva hajtogatta szét a védelemként szolgáló fehér ruhát. Közepén meglátta az apró méretű, kisujjnyi, hosszúkás, apró toronyra emlékeztető kék kristályt.

– Ahm-met-tá-ahm – mondta ki halkan a levegő rend főpapjának nevét, amint meglátta a kristálypulzáló, sötét – és világoskék színekben pompázó formáját.
A kristály olyan volt, mint ha a levegőég és a vizek egybeforrnának. A kék szín minden egyes létező árnyalata táncot járt felszínén és egyben a belsejében is. A látvány oly mértékben lenyűgöző volt, hogy a szemlélőt egy alatt képes volt magával ragadni és akár a bénulásig pillanatig kápráztatni. Im-en tudta jól, hogy ez is a védelem része, így tekintetét elvonta a kristályról, hogy összeszedje magát. Mire újra visszanézett, már látta a vibráló kék színek mögött rejlő vöröses árnyalatot, a reggeli nap fényéhez hasonlatos színt, amit oly annyira szeretett és nem olyan régen még az erkélyéről csodált. Ez még inkább megerősítette abban, amit eddig is kétséget kizáróan tudott: a kristály üzenete neki szól!

Ahogyan tette azt a torony felé vezető úton mikor eltévedt, a legtöbb torlasztott légzésbe kezdett, és ismerősként fogadta a lebegő érzést, amint kiterjesztette tudatát és az immáron kékes-vöröses kristályra irányította.

Érezte, amint tudata megindul a kristály felé, és azt is, amint az üzenet küldője – Ahm-met főpap – által a kristály szerkezetére tett védelem letapogatja tudatát és azonosítását, mint az üzenet címzettjét. Az egész egy szempillantás alatt zajlott le, a tűz rendjének főpapja mégis elejétől végéig látta és érezte a folyamatot. Elismerően nyugtázta a védelmek kesze-kusza hálóját, melyen lehetetlen lett volna áttörni. Szerencsére neki nem kellett, a szabad út immáron biztosítva volt előtte a kristály szerkezetének középpontja felé, ahol maga az üzenet várta…..