Föld elem

161. cikk – Az arany négyzet rejtélye, 31. rész

Jeg-reg azt vette észre, hogy fázik és iszonyatosan dübörögnek a fejében. Kinyitotta a szemét, majd rögtön be is csukta, mivel a Nap sugarai elvakították. Gábriel sátra eltűnt, ő pedig a földön feküdt meztelenül, s csak a mágikus köpenyével volt letakarva. Gyorsan felpattant, felvette mellette heverő ruháit, rá a köpenyét, és ekkor figyelt fel az alatta elterülő föld morajlására. Rájött, hogy a dübörgés sem a fejében szól, hanem távolról, a csatatérről hallatszik. Lábait kapkodva sietett a parancsnoki sátorhoz, mert látni akarta, hogy mi történik. Ekkor eszébe jutott Lucifer és Száre tegnap esti beszélgetése. Más is eszébe jutott, de azt a gondolatot elhessegette magától… Hol van Száre? S hol vannak a többiek? Miért van itt ilyen csönd, míg a távolban halomra ölik egymást a szembeálló felek?
Ekkor egy hatalmas árny húzott el a feje fölött. Felnézett és egy sárkányt látott szélsebesen repülni, hátán egy angyallal. A sárkány egyszer csak eltűnt egy fénykapuban, melyet az angyal nyitott, és közvetlenül a védők feje felett jelent meg újra, több másik sárkánnyal együtt. Nem voltak sokan, talán huszan vagy huszonöten. Többségük a fennsíkra vezető utakat biztosította az elmúlt napokban, így számos veszteség érte őket a kialakult légi harcok során. Ilyen távolságról Jeg-reg nem látta pontosan, hogy mi történik, csak hirtelen egy hatalmas robbanásra lett figyelmes, amely elvakította egy pillanatra. Ezt követően a sárkányok ismételten eltűntek Jeg-reg szeme elől, majd a következő pillanatban ismét a feje felett megnyíló fénykapun bukkant elő az előbb látott hatalmas lény. Olyan közel repült Jeg-reghez, hogy ösztönösen összehúzta magát, miközben megcsapta orrát a draconok jellegzetes szaga. Ez a jelenet még négyszer megismétlődött és Jeg-reg látta, hogy a sárkányok létszáma rohamosan lecsökkent. A negyedik alkalommal amikor a sárkány ismét előbukkant a tér-idő kapun, a kapu nem záródott be azonnal és Jeg reg csak azt vette észre, hogy egy villanás után hatalmas üvöltéssel bukik le a földre, magával rántva társát is. Jeg reg – legyőzve jeges félelmét – oda szaladt az óriási testhez és az addigra felocsúdott angyalhoz. Vajon miféle fegyver tudott ekkor lyukat ütni a sárkány nyakán, mi volt képes átütni a védelmet és a közismerten páncélvastagságú sárkánybőrt? – szaladt át a kérdés Jeg-reg elméjén miközben a sárkány sebét próbálta ellátni. Ám választ már nem kapott, mert az angyal rákiáltott, s amint elrántotta kezét az hirtelen rávetette magát és teljes súlyával a földre nyomta. Hogy lehet egy angyal ilyen nehéz? – morfondírozott.
– Ne mozogj – utasította hirtelen az angyal. – Bemérték a fordulási pontunkat, maradj nyugton. Jeg-reg amennyire csak tudta, belenyomta magát a földbe. Hallotta a becsapódásokat és a lövedékek sivító hangját, s érezte az angyal fájdalmas össze-összerándulását. Álmélkodva figyelte, hogy mennyire gyorsan begyógyulnak a fegyverek által okozott sebek a testén. Megpróbált körbe nézni – már amennyire helyzete engedte – s ekkor látta, hogy bár az angyal által nyitott fénykapu már bezáródott, másik kettő nyílt helyette és azon keresztül nyílvesszők, lövedékek és energianyalábok hatolnak át.
Nem tudta, mennyi ideig feküdtek így a földön. Talán fél percig, vagy fél óráig… mivel Jeg-reg számára megszűnt az idő. Ne félj! – nyugtatta az angyal. De szíve csak zakatolt. Majd egyszer csak csend lett, s újra csak távolról hallotta a dübörgést. Felálltak, s az angyal Jeg-reg felé fordult.
– Mi az egységed száma?
Jeg-reg nem tudta, hogy erre most mit válaszoljon. Az angyal ránézett és elmosolyodott.
– Elkísérlek Mihály sátrához. S ne haragudj, hogy rád kiáltottam, de a sárkány bőre mérgező számodra. A csata után méltón elbúcsúzunk majd tőle.
Míg elértek a fővezér sátrához, az angyal válaszolt Jeg-reg kérdéseire, ám a válaszoktól nem volt elragadtatva. Aminek most szem- és fültanúja volt, az csak a kezdete volt az ütközetnek. Először a sárkányok csaptak le az ellenséges állásokra, most pedig a tüzérek készítik elő a támadást.
Mihály sátránál az angyal elköszönt Jeg-regtől, aki hosszan nézett utána s irigykedett, hogy amaz nem fél. Mert ő félt. Nagyon. Majd belépett a sátorba. Odabent hatalmas sürgés-forgás volt. Látta Lucifert miközben Mihállyal tárggyal, s látta a különböző egységek képviselőit, de Szárét nem találta. Majd a kivetítőre tévedt tekintete, s közben rákoncentrált a kristályra. Meglepődve tapasztalta, hogy már az általa átélt eseményeket is olvashatja a kristályról. Ezt követően rákoncentrált a felderítő járőr jelentésére. El nem tudta képzelni, hogy a felderítő szakasz hol járhat, de azt látta, hogy nagyon közel az ellenséghez. Ekkor azonban egy hatalmas erejű földmozgás rázta meg a sátort. Vajon mi történt? S ekkor egy újabb lökéshullám érte el a sátrat, majd még egy és még egy…
Mindenki a kivetítőre meredt, vagy kifutott a sátor elé. Ekkor látta, hogy a htililek a nozamákkal együtt együttműködve a tüzérekkel – megkezdték a védművek lerombolását a már ismert módon. Most azonban nem földindákkal dolgoztak, hanem együttes erővel, egyszerre indítottak egy nagyobb lökéshullámot a földben. A föld vészjóslóan morajlott a htiliek kezei alatt. Azonban az erőtérnél a lökéshullám nem elakadt, hanem visszaverődött, s a visszavert földhullám, sokkal nagyobb pusztítást végzett, mint az eredetileg kiindított hullám. Testek ezrei emelkedtek magasba és csapódtak vissza a földre, törve páncélt, csontot, koponyát, fegyvert. Természetellenesen kificamodott, törött végtagok hevertek mindenfelé s mindenhonnan segélykérő kiáltásokat lehetett hallani. Ahol pedig a két ellentétes irányú hullám találkozott, ott földcsuszamlások és hatalmas mély repedések keletkeztek a fennsík talaján. A htililek, a kezüket a föld alá süllyesztve próbálták megállítani a visszaverődő hullámokat, ám így is
rengeteg harcost és eszközt temetett maga alá vagy nyelt el a föld. ’Hmmm… „a karma, karma”. Ha egyszer hazajutok, ezzel fogok példálózni, ha a karma hatalmáról lesz szó. Ha haza jutok…’, – gondolta Jeg-reg.
Mihály azonnal úrrá lett a káoszon. Parancsai érthetőek és tiszták voltak. A műveletet nem állíttatta le, sőt előre hozta a támadó roham megkezdésének idejét. Mindeközben alig érzékelhető módon jelzett Lucifernek, aki minden feltűnés nélkül elhagyta pozícióját. Jeg-reg kissé tanácstalanul álldogált, s nem tudta mitévő legyen. A reggeli angyalon kívül nem igen szólt még ma hozzá senki. Gondolta, hogy a legjobb, amit tehet, hogy vár és tekintetét ismételten a kijelzőre irányítja, tudatát a kristályra szegezve.

A támadást a fedező-biztosító lépcső kezdte meg a szentély körüli védvonal feltételezett leggyengébb pontjánál. Feladatuk az ellenség megtévesztése és minél több erő magukra húzása volt. Jeg-reg sóbálványként meredt a kivetítőre. Látta a harcosok elszántságát mind a két oldalon. Az előrevetett osztag feladata „csak” annyi volt, hogy az ellenséget félrevezesse, harcra kényszerítse annak érdekében, hogy felfedje magát és megteremtse a főerők tevékenységéhez szükséges kedvező feltételeket. Ám a katonák az utolsó vérükig küzdöttek. Jeg-reg be-becsukta a szemét, mert nem bírta nézni a felszaggatott húst, a robbanásoktól leszakadt emberi testrészeket, a koponyákba behatoló szúrófegyvereket.
Nem tudta, hogy mennyi ideig tartott a küzdelem ezen a szakasza. Rotkiv parancsnok nyugodtan, rendületlenül állt a posztján és utasította az alparancsnokait, illetve ha szükség volt rá, közvetlenül a katonáit is motiválta. Rotkiv elméje most sem sugárzott ki semmit a saját, személyes érzéseiről, gondolatairól, pedig elvesztette harcosai majd hetven százalékát.