Ak-in-se-gi-maat, a víz elem főpapja egyetértően hallgatja a bölcs tanítójának, az öreg szertartásmesternek szavait. A víz templomának mélyén, az alvó tanítvány jelenlétében csak ők ketten képviselték a tudat szeretetteljes és éber megnyilvánulását.
– Köszönöm, barátom a tanító szavaidat, dolgodra engedlek, hogy teljesítsd kötelességedet!
– A tizenkettek áldása legyen veled, Ó főpap! – hajolt meg a szertartásmester, és kilépett a falon keresztül a templomba.
Ak-in-se-gi-maat, a víz elem főpapja elgondolkodva figyelmét a városra irányította. Új hajnal városa a szent tó mélyén terült el. Ka-ten-rá hegycsúcsa ott magasodott a város felett. A méltósága teljesen és csendben hirdette évezredek dicsőségét. A főpap elméjében tanítójának szavai visszhangoztak. A szeretetnélküliség állapota létrehívja a látszat elkülönülések világában a szenvedés fájdalmát. Tehát a békés város alvó polgárai megélve önnön létvalóságuk teljességét, ragaszkodás és téves azonosításuk folyton akár tudatosan akár nem, kikövezik a fájdalom és szenvedés útját. Vajon hogyan lehet a széttört lelki darabok teljesnek hitt valóságából felébreszteni az alvó tudatot? Mert, bizony magától szenved minden lélek, aki az egység helyett az egyéniség fontosságát hangsúlyozza. Itt található meg a létezés és az életöröm igazi csapdája.
Ebben az állapotban érezte meg Im-en-táh-op-met, a tűz rendjének főpapja, az élő orákulum végtelen jelenlétét. Pillanatok alatt csatlakozott egymáshoz a két tudat, és a víz elem főpapja elmosolyodott. Főpap társa pontosan azokat a gondolatokat futtatta, amelyek őt is megérintették; az egység mély és mindent átfogó misztériumát. A tűz és a víz most már nem két különálló elemként jelent meg a létezésben, hanem egymásba fonódva, oldva és a végtelenben átformálva, de mindig megtartva a van állapotát. A tűzben megjelenő hálás létezés elve eggyé vált a víz elemben megjelenő tiszteletteljes valóság elvével. Hálásan tiszteletteljes és tiszteletteljesen hálás állapot volt ez. A víz éltető kapcsolati rendszerei és a tűz munkálkodása egyben határozott meg a munka tiszteletét éppen úgy, ahogyan a tisztelt munkálkodás hajtotta a valóság sorsrendszerét. A két tűz és a két víz szent négyessége uralmi helyzetbe hozta a szemlélő tudat végtelen „számú” aspektusait. Itt és most a két főpapban nyilvánul meg ez a legtudatosabban. A fehér és a fekete tűz, az élet vize és a halál vize újabb aspektusaikban bővelkedtek; meghatározva a felfelé és a lefelé húzó spirál minden szükségszerű lépcsőfokát. Mert hálát hálára halmozva, tiszteletet tisztelettel kifejezve egyre nagyobb és nagyobb dimenziókba lehet kiterjeszteni a tudat felfogóképességének határait. Itt a felülemelkedés szent misztériuma vált jelen jelenlétében, addig a lefele húzó spirál egyre csak szilánkjaira töri az egységet, egyre nagyobb és nagyobb csalódást kell húznia a megtestesülés sűrű anyagi megvalósítása felé azt a lelket, aki ennek ad valóságot.
A víz elem főpapja figyelmét most alvó tanítványára fordította. Vajon sikerül neki is a nagy út? Ötlött fel benne a kérdés.