152. cikk – Az ötödik elem iskolája, 18. rész

A szavak alatt Sariel fényteste szinte az elviselhetőség határideje a közelben levők előtt. A szobrok talapzatánál elhelyezett kristályok ragyogva verték vissza fényét, éppen úgy ahogyan Tl-osz teste is együtt rezonált az angyal energiájával. Rag-us-pan ajkait önkéntelenül suttogva hagyták el a következő szavak, ahogyan átélte az eseményeket:
– Légy angyalod sűrűbb mása!
– Így igaz, ó tanácsnok! A fajok közötti gátak leomlanak, amikor a föld az éggel találkozik. Angyal és
ember, mint a teremtő egy igaz Isten két karja lenne a földön. Egyik szolgál, másik munkálkodik.Keressétek hát azt az ösvényt, ami a munkálkodás általi szolgálatra vezet el benneteket. Mert fénynek lenni, és fénnyé válni, az örök fényhaza polgára lenni, még itt a beszélő fény kontinensén is kiemelt állapotot jelent.
– Miért van ez így, ó angyal? – kérdezett közbe Rag-us-pan.
– Az ok a tudatban rejlik, ami nem más, mint az Isteni gondolat visszhangja a teremtményben. Minden létező ugyanazt az egy szimfóniát hallja, ez Isten végtelenül örömteli és szeretetteljes éneke. De annak tudatosítása, avagy valójában a meghallása függ a teremtmény saját állapotának ismeretével. Így az önismeret a fókuszáltság azon állapota a tér-idő egy pillanat alatt, ami az isteni gondolat visszhangjának megélését mutatja.Aki fókuszált jelenének megélésére, az az Istennel járás állapotában van. Ezt nevezik úgy, mint a szférák zenéje. Mert ahogyan visszhangzik bennünk az isteni gondolat végtelensége, felismerésünk általi megéléseink teremtése meg sorsunk történéseit. Én nem fény lény vagyok, ahogyan ti neveztek bennünket angyalokat, csak az Isten fényének manifesztuma. Az önmagára ismerő tudat szeretetteljes fókusza. A tiszta VAGYOK, az önazonosság alap állapota. Minden angyal ennek az állapotnak a kitisztult formája. Önmagában formátlanul, de a tér-időben formát öltő VAGYOK.
– Így teljesen teljes az a mondatod, hogy légy angyalod sűrűbb mása. Mert aki így tesz, megéli a fényt, vagyis az ÉNT.

Az angyal halk énekbe kezdett, vagyis inkább becsatlakozott abba az énekbe, amely az idők kezdete óta szüntelenül zengve élteti, éli saját örömének teljességét. Nehéz emberi szavakban leírni ennek az éneknek a szépségét, megjelenítve ritmikusságának teltségét. Talán, ha most megáll egy pillanatra az olvasásban, és megfigyelte mi minden van benned, veled, körülötted, akkor halvány képet kaphatsz a tudod végtelen teremtettségének teljességéről. Mégis megpróbálom érzékeltetni miről is énekel Sariel angyal, még ha oly messze is van ez a valóságtól, mint egy emberről készült kép, ha magát az ember nézi. Miről is énekelt Ő? Talán erről:

Ének az örömről, az első és egyben utolsó, örök és végtelen, állandó mozgó, de soha nem változó, de mindig alakító, alakuló életről. Arról, ami mindig is van, a soha el nem múló, önmagából adódó éltető élő van-ról. Énekelt még a tudatról, aki tudja magát, nem a tudásról, csak a tudat haláláról. Ami nincs, csak vándorúton kapu, ami vant újabb és újabb köntösbe öltözteti. Énekelt ősökről és az eljövendő jövőről. Voltak benne pillanatok, egészet áthidaló, múló tudatállapotok. Énekelt Isten arcának örök mosolyáról, a szenvedés palástjába öltöztetett végtelen talányról; és még sok másról.
Ahogy hallom ideje üzenetet, és beletekintek az idő elénk jövő végtelenjében. A ragaszkodás általi szenvedést látom eljönni.Ki hiába kínál a jobbat, most készüljön egy rosszabbra. Hangja nem gyászos csak a változás erejét mutatja. Olyan erőt ad, ami túl mutat mostani időnkön. Éljed tehát jobbik éned, a megbocsájtás erejével, szeresd és élvezd az életed!