15. cikk – Az ötödik felvigyázó rejtélye, 3. rész

Rag-us-Pan-on vegyes izgalom lett úrrá, ahogyan közeledett az éjszaka harmadik órája. Nyugtalanul járkált fel-alá szobájának falai közt. Az óra mutatója csigalassúsággal vándorolt. Legalább is így érezte a tanácsnok. Nyugtalanul leült, majd felpattant székéről. Egy angyal jön el hozzá. Szinte felfoghatatlannak érezte ezt a megtiszteltetést. Hol örült, hol félelem mardosta, hisz ez nem lehet véletlen. Mit is akarhat tőle egy fénylény? De hosszú még az este – sóhajtott fel.

Halk nesz törte meg a csendet, majd a már jól ismert ragyogó fehér fénykapu tűnt elő a semmiből. Kitágult, majd a gyönyörű női alak ismét megjelent. Hosszú, fekete haját, kék színű kövekkel kirakott arany diadém díszítette, pontosan úgy, mint első találkozásukkor. Méltóságteljes tartása, légies mozgása, tunikájának fénylő fehérsége lenyűgözte Rag-us-Pan-t.

– Üdvözöllek tanácsnok, Sariel vagyok, az eltévedt lelkek hazavezetője. A Tizenkettek áldása legyen veled.

– Legyen meg a teremtő igaz és szeretetteljes akarat – hangzott fel a köszöntésre adott illedelmes válasz ismét.

Rag-us-pan hangja elcsuklott az izgalomtól. Térde megremegett, ahogyan megpróbált felállni a székről.

– Maradj csak ülve Tanácsnok! – Sarielből most is áradt a derű és szeretet olyan mélysége, hogy szinte andalítóan hatott Rag-us -Pan-ra. – Már régóta figyelemmel kísérjük a lelkedben folyó változásokat. ezért döntöttek úgy a Tizenkettek, hogy szorosabbra fűzzük a kapcsolatot veled. Kérdezz bátran!

– A halál utáni lét érdekel. A változás, a fejlődés maga. – hadarta gyorsan Rag-us-Pan.

– Tanácsnok, ami változik, az fejlődik, alakul, nemesedik, teljesebb képpel bír a jelenre nézve. Pont ezért van léteteknek szüksége az időre. Minden folyamat, ami időben játszódik, csupán eredménye az időtlen létnek. Dualitásotok pont ebben a kettősségben nyilvánul meg a legerősebben. Idő és időtlen, e kettő egyben van bennetek. Hiszen ti is egyek vagytok, de csak a jelenben. Az Egy (Isten) teljesebbé válásának bolygóján éltek. Teremtett lélekként és önmagatok teremtőjeként tudatosabb teljességre fejlődtök. Így beszélhetünk a minden létező számára adva lévő boldogságról, a változásról. Méghozzá az időben létrejövő változásról, vagyis a teremtésről. Hiszen e kettő, változás és teremtés, egy és ugyanaz. Botor és tudatlan az, ki a változást, a boldogságot, a teremtést, e hármat, nem egyként kezeli. Hiszen mit is kerestek ti a földi létben? Pont ezt a hármat, vagyis egyet. Nap mint nap ezen munkálkodtok, ennek függvényében cselekedtek. Boldogok kívántok lenni! Teremteni, létre hívni akartok! Változtatni a jelenen! Mindezt pedig úgy, hogy mindenki számára, aki szerepet játszik a világotokban jó legyen. Átalakítani a van-t! Új utat adni a szunnyadó vágynak. Felismerni a létezés mélyén önnön létéből fakadó igazságokat. Napfényre hozni az elrejtett lényeget. Sorsára engedni a létezés kerekét. A potenciális létezés teljességének tudatosítása mindig megmutatja a változatlan evidenciáját, ami önfeltáró volta miatt változást, teremtést, vagyis boldogságot indukál. Amikor mi angyalok meglátunk egy lelket hazafelé indulni az úton, az örök fény birodalmába, ajkunkon mindig felhangzik az öröm éneke.

Sariel felemelte fejét és teste felfénylett, majd mennyei hanggal kezdett énekelni:

„Ismét változott a fény, nagyot.

Ismét lelkünkbe tekintenek a nagyok.

Ismét egy lett, mi széttört régen.

Ismét hazatalált egy lélek. Ismét örvendj e létnek!

Ismét daloljon benned az élet.

Ismét szóljon áldást a szád,

Ismét dicsérjed az egyetlen csodát.

Ismét, Ismét, Ismét,… időd így érted, éled meg még.

Örvendj, dalolj, szólj, dicsérj, te lélek,

mert így teremted léted.”

Ahogyan elhalkult az angyali ének, Rag-us-Pan szeméből folytak a könnyek. Az öröm és hála könnyei. Mellkasában érezte dobogó lelkének vágyakozását. Vágyakozást az igazi otthonára. Ebben a vágyban benne volt életének minden pillanata, gyermekkorának ártatlansága éppen úgy, ahogyan ifjúkorának tanulmányai, felnőtt létének izgalmas és boldogító percei is. Sariel úgy érezte, ma megtette, amit lehetett, így aztán csendben átjárót nyitott a létezésre és szó nélkül belépett. Rag-us-Pan ott maradt az időtlennel átfogva az időben.