Im-en-táh-op-met, a tűz rendjének főpapja, az élő orákulum, szellemi kivetülése alatti tanítását a fekete fennsík fölött
befejezte, és arcáról két könnycsepp folyt le, ahogyan a két tűz után a két víz misztériumát is felfogta.
– Barátaim, tudom jól, eljön majd az idő amikor személyesen is találkozhatunk kontinensünk fővárosában. Most viszont fenntartva ezt a csodálatos Isteni adományt, ami összeköti lelkünket, távoznom szükséges. Feladataim szólítanak. A tizenkettek áldása legyen veletek továbbra is!
A négy főpap egyetértően bólintott, hiszen a kivetülés alatti találkozás az idő és időtlenség határ mezsgyéjén, elérte célját. Egyetlen pillanat és egy mély lélegzetvétel leforgása alatt az élő oráculum visszatért a testéhez. A terembe érve furcsa bizsergés járta át a Tűz főpapjának fizikai valóját. Nem is olyan régen járt itt, amikor meditációjában furcsa tapasztalásokkal lett gazdagabb… most pedig újra itt van. Három tudós pap most is a lángokat figyelte. Előttük pergamenek és különböző színű anyagokba csomagolt kristályok hevertek. A tűz őrzője, a teremben lévő negyedik pap folyamatos kántálása, ősrégi igék recitálása éltette a lángokat: imádkozott az Egyhez. Minden békésnek és nyugodtnak tűnt, amikor Im-en-táh-op-met megfordult, majd halk léptekkel, hogy ne zavarja meg a
szertartást elhagyta a termet. Ahogyan kilépett a folyosóra, árnyékként csatlakozott hozzá a magas torony két őre. Érezte jelenlétüket, de ez nem keltett benne semmilyen zavart. A rövid folyosón és egy csigalépcsőn végigérve belépett a szobájába. Most különösen élvezte az egyedüllét adományát, hisz oly ritkán adódott meg számára, hogy csak saját lelkével foglalkozzon; de az ég akarata volt talán, hogy ezt az estét sem szánhatta magára. Éppen csak
kényelmesen elhelyezkedett szobájában, amikor az érkező Ak-ire bebocsátást kérő gondolatát felfogta. Pillanatnyi habozás után engedélyezte a belépést. Az ajtó kitárult és az Igazság ökle belépett személyes terébe. Szemeit némán emelte fel a főpapra, de elméjét kiterjesztve jelezte, hogy más szinten óhajt kommunikálni a főpappal.
– A Tizenkettek áldása legyen veled, élő orákulum! Bocsánatodat kérem, hogy elvonulásodban zavarlak, de Sol-kim parancsnok kérését kell tolmácsolnom!
– Mondd hát, Ak-ire – sóhajtott mélyen az orákulum lemondóan.
Tudta jól, hogy most sem lesz ideje önmagára.
– A magas torony őrségének vezetője arra kér, hogy vizsgáld meg ezt az ügyet. – közölte a a harcos papok rendjének tagja, s miközben néma beszéd közepette tartotta a szemkontaktust, kezeit előre nyújtotta. Tenyerében egy hírvivő kristály csillogott.
Im-en-táh-op-met ugyancsak meglepődött, hiszen a hírvivő kristályokkal nem szokás a főpapokat zavarni. Hiszen az ilyen ügyeket általában az alacsonyabb rangú papság tagjai intézik! Meglepődése csak még jobban mélyült, amikor kiterjesztve tudatát felismerte a mentális védelem hálóját… A kristályt titkosították. Szemével kérdőn nézett Ak-iré-re.
– Mi a jelszó?
– Csak annyit tudok, hogy meg kell kérdeznem tőled, ó főpap:
hogy hívták a leányt akivel matróz képében találkoztál?
Im-en elmosolyodott, majd figyelmét a kristály védelmező erőterére helyezve felidézte a leány nevét: Il-il. Abban a pillanatban kinyílt a mágikus háló kesze-kusza erőtere és átengedte a főpap fürkésző tudatát.
Hirtelen mintha kirántották volna a talajt a lába alól… s miután az örvény kivetette magából, egy ismeretlen helyen találta magát. Kicsiny és dísztelen szoba vagy barlang lehetett, tömény mágiát árasztó, fullasztó légkörrel. A szobában csak egy idős asszony ült, egy egyszerű fa alkalmatosságon. Az egész helyiségét a tiltott szer illata lengte be. Halk mormogás, zagyva beszéd, és monoton hangnemben ismételt szavak hagyták el ajkait. Az asszony teljes révületben volt, mégpedig a tiltott fekete szertartás révületében. A főpap körbenézett, de semmit nem talált, ami a figyelmét felkelthette volna, így visszairányította szellemének fókuszát a meglehetősen idősnek látszó nőre, akinek a teste fokozódó hévvel kezdett előre és hátra himbálózni, miközben szavai egyre artikuláltabbá váltak. Egy
pillanatban a teste ívesen megfeszült, felsikoltott, majd „lement hídba”… A szemei fennakadtak és habzó szájából sikoltozás közepette törtek elő e szavak:
„Visszatér, igen visszatér.
A nagy Úr, az erő őre.
Ragályból remél a nép.
De nem eszmél még.
Végig söpör újra,
mert ez az önzés útja.
Visszahívják, aki nem akarják.
Mert hatalmukat félelemből adják.
Kintről várják, hogy majd mások megoldják.
De szörnyűbb dolgok jőnek.
Háborút hoznak a keleti fellegek.
Két tűz között űzött üszők.
Együtt szenved bölcs és balga.
Csak az boldog, ki jussát nyitott vonalnak adja.”