– Hogyan is definiálnád még a szereteten kívül a Fenntartót? Ő az Igazság, vagyis a Törvény, melyet még Ő sem szeg meg. Minden tettnek következménye van. A lázadásnak az „energia – hiány”. Mert bár mindent szabad, de nem minden használ…S ne feledd, a Forrás csak a csapot zárta el, de nem vonta vissza senkitől a „lehelletét”. A legszörnyűbb büntetés, amit egy lélek kaphat, amikor halálnak halálával hal, vagyis amikor esszenciáira szedik szét, majd más formában egyesítik. De még ekkor sincs elpusztítva. Hidd el nekem, egyszerű katonának: Istennek csak egy másik Isten (Forrás, Fenntartó) lehet az ellensége. A saját teremtménye maximum a lázadó kisgyermek szintjét üti meg a szemében…
Jeg-reg, miközben emésztette a hallottakat – bár nem mindennel értett egyet, – Száre nevetésére lett figyelmes.
– Ki vele, kérdezd meg! – fordult a fiú felé Száre.
– Őőőő, de nem haragszol meg?
– Azért haragszom meg, ha húzod az időt!
– Te minek érzed magad? Férfinak vagy nőnek? – bukott ki a régóta motoszkáló kérdés Jeg-regből.
– Az önazonosságom meghatározásánál a nemiség kérdése nincs benne a fogalmi körömben – válaszolt egy kissé
bonyolultan Száre.
– Mondtam már, a nemiség tekintetében az vagyok, amit a másik fél nem él meg, azzal a finom árnyalattal, hogy én milyen energiát adok hozzá. Mert más energiát képviselek, amikor Ka-Ire parancsnokként állok a katonák előtt, mást, amikor Száre itt ül egy medencényi forró vízben és beszélget veled, és megint mást, amikor Ireként szabadidőmet töltöm Lemúriában vagy a Fiastyúkbeli Electrán.
– Ezt értem…. de mi a kedvenced? Mi szeretsz jobban lenni?
– ÉN magam szeretek lenni.
– De, arra szerettem volna kilyukadni, hogy…
– Aha, szóval a szerelmi életemre vagy kíváncsi? Látom kezd hatni a meleg víz… elkezdte feloldani a gátlásaidat – nevette el magát Száre.
Jeg-reg elszégyellte magát. Tanítványként az iskolában soha, de soha nem jutott volna eszébe ilyesmit bárkitől is
megkérdezni. De most nem tudott parancsolni magának.
– Nagyon egyszerű. S ha mást nem is, de ezt jegyezd meg! Mindig úgy kapcsolódj egy másik teremtéshez, legyen az
harcostársad, katonád, barátod, egy éjszakás szerelmi kalandod, vagy életeken át tartó egylélek szerelem, hogy a
legjobban szolgáld vele az isteni önvalót, az EGYet. Úgy szeress, hogy a másiknak a legjobb legyen!
– Vagyis? – értetlenkedett Jeg-reg.
– Vagyis… ha a másiknak nőként van rám szüksége, akkor nő leszek, ha férfiként, akkor férfi, és azt nyújtom, amivel érzi, tudja, hogy szeretve van. Magam elé helyezem, de közben hű maradok önmagam felé is. Ilyen egyszerű. Mondjuk, Te konkrétan a mondandóm első felét nehezen tudnád kivitelezni.
– S ha egy másik „semleges” neművel találkozol…így…?
– Így??? Hogy?
– Hááát, például…Te és Lucifer soha…?
– Soha, mit? Soha nem szívtunk el egy ganját? Soha nem nyakaltunk be egy óka muro-t az Al Ghul-on? Vagy mire gondoltál?
– Nem, szóval, hogy Ti soha nem voltatok együtt?
– Hááát, mi szinte mindig együtt vagyunk az elmúlt jó pár ezer évet tekintve.
– Nem, nem így értem. Hanem, hogy nőként és férfiként?
– Ezt a kérdést gondold át… – nevetett most már nyíltan Száre.
– De megkíméllek… Luc nem annyira az esetem. Ez a kinézet, amit mostanában magára ölt, kissé ficsúros, sőt bájgúnáros számomra. De látnád, amikor női energiát sugározva ölt testet!
Az valószínű néked is tetszene.
– Tényleg? Az angyalok szoktak… szóval tudod… szerelmeskedni?
– Nem kötök mindent az orrodra fiatal barátom. Kérdezd meg tőlük, ha annyira kíváncsi vagy!
Azonban Jeg-reg-et nem lehetett leállítani.
– Te voltál már szerelmes?
– Voltam-e? – kérdezett vissza Száre nevetve – Vagyok. Mindig!
– Tényleg?!? Rákérdezhetek? Luciferbe! Ugye?! – s Jeg-reg mint egy gyerek, önfeledten csapkodott a vízben. Ám Száre lehűtötte:
– Fogadj meg egy jó tanácsot ifjú tanítvány! Soha, de soha ne játssz sorsjátékot a Sadiron (se), ha ilyen rosszul tippelsz! Nem, nem Luciferbe vagyok szerelmes. De mivel nem tudsz erről a témáról leszakadni, elárulom, hogy több van köztem és Lucifer között, mint szerelem. Ő és én egy bizonyos ponton egyek vagyunk. Nélküle már nem élnék, mint utolsó aldabrai. Az ő DNS-ének egy szekvenciája és Raven szakértelme mentett vagy átkozott meg, hogy ne osztozzam népem sorsában. Persze ez Luc szerint az én választásom volt. Szóval, ifjú tanítvány, nem, én nem szerelmes vagyok Luciferbe. Én egy kicsit, egy szekvenciányit, egy vagyok vele. Érthető, amit mondtam?
Jeg-reg némán bólintott, de látszott rajta, hogy további kérdések motoszkálnak fejében. Az egyik ki is bukott belőle:
– Ha nem Luciferbe vagy szerelmes, akkor kibe?
Száre csak hallgatott, és a mennyezetre emelte tekintetét. Jeg-reg ijedve folytatta:
– Ugye nem bántottalak meg? Ha szemtelen voltam, s nem akarsz róla beszélni, akkor nem kell!
Száre nevetve nézett újra Jeg-regre.
– Szemtelennek szemtelen voltál, de nem, nem bántottál meg kérdéseddel, csak számolok. Elég nagy ez az Univerzum… naaa…
– Ezt, ezt, úgy érted, hogy több emberbe is szerelmes vagy egyszerre? – nyitotta tágra szemeit Jeg-reg miközben kérdezett.
– Mondjuk ember éppen nincs közte, de igen így értem. Mi ebben a baj? – kérdezett vissza Száre.
– Nem, semmi, csak a mesterem azt mondta, hogy a szerelem tüze Isten ajándéka.
– Éééssss?
– És, hogy az kivételes ajándék. Úgy gondoltam, hogy az egy olyan különleges ajándék Istentől, ami által két teremtmény meg tudja élni a testi-szellemi és lelki egységet.
– Igen is, meg nem is. A szerelem, amely több, illetve egy kicsit más, mint a szeretet, valóban Isten ajándéka. Tudod, az én népem nem is a szeretettel definiálta eme Univerzum Istenét, hanem úgy tartotta, hogy Isten szerelmes e világba, vagyis ő a Szerelmetes Isten, aki egy, igaz, tiszta és fehér. S ahogy Isten szerelme sem kizárólagos, úgy teremtménye is szerelmes lehet bárkibe és bármibe, egyszerre az itt-ben és a most-ban. Ám sejtem, hogy mire gondoltál, amikor arról beszéltél, hogy számodra a szerelem az, amikor két teremtmény megéli a testi, szellemi és lelki egységet. De me felejtsd el, nem minden teremtménynek van sűrű és/vagy finom fizikai teste. Az Aldabrán az ilyen szerelmet, az ilyen szerelmespárt „Aumhum”-nak hívták. Talán úgy jobban ismerős számodra, hogy lélektárs,
ikerláng vagy egylélekpár, bár tudnod kell, hogy nem ugyanaz a jelentésük ezen fogalmaknak. De még az Aumhum esetén is lehet több szerelmed, kapcsolatod, partnered, legalábbis az adott megtestesülésben történő impresszióig, bevésődésig. Legalábbis az univerzum számos népe, és az én népem is így tartotta, tartja.
– Mesélj erről még, kérlek! Neked van Aumhumod? – kérlelte
Jeg-reg Szárét.
Száre sóhajtott, de folytatta mondandóját:
– Igen van. Ravennek hívják.
– Pillanat, ő az a Raven, aki Lucifer mellett megmentette az életed? Soha nem meséltél róla!
– Sok mindenről nem meséltem. Legyen annyi elég, hogy ő az én egylélekpárom jó pár ezer éve. Jelenleg egy plejádi hajón szolgál ebben a Naprendszerben a Gaia körül 4.356.193.101,12895S-kor. – válaszolt tömören Száre.
– Aha. – gondolkozott el Jeg-reg, majd hirtelen felkiáltott a csodálkozástól. – Várj, az majd 39.000 év múlva lesz.
– A TE tudatod számára. De nem akarlak az idő titkával fárasztani. Ezt rábízom a mesteredre. S majd ő elmagyarázza azt is, hogy az a jó pár ezer év, amióta Raven fizikailag is belépett az életembe, az is a jövőben volt. – ecsetelte Száre.
Jeg-regnek azonban még mindig az aumhum-on járt az agya, így nem is tudta magában tartani a következő kérdését:
– Ha van Aumhum-od, akkor hogyan lehetnek még más szerelmeid is?
– Mivel még nem történt meg egyikünk részéről sem az impresszió, így miért ne lehetne? Tudd, hogy a bevésődés, egy egyszeri, el nem téveszthető pillanat, amely után már nem létezik más számodra, csak az Aumhumod, azonban ez a pillanat csak akkor jön el, ha megértél rá, ha már JÓL TUDSZ szeretni. De ehhez tapasztalni és tanulni kell, s nem is keveset. Hogy tudj viszonyítani, például a Plejádbeliek átlagosan az adott reinkarnációjuk utolsó harmadának kezdetére érnek el erre a szintre. Mindaddig tapasztalnak, és – választásuk szerint
– megélnek jó pár párkapcsolatot, szerelmet egymással és a világegyetem más teremtményeivel. S igen…akár egyidőben is.
– S nem gondolod, hogy a párhuzamos kapcsolatokkal megbántod az „úgynevezett” szerelmeidet? – tette fel pikírt
kérdését Jeg-reg.
– Mivel?
– Hogy becsapod őket, hogy megcsalod őket! Hogy nem vagy hűséges!
– Látom nem érted. Hűséges vagyok. Hűséges vagyok magamhoz. Nem csapom be saját magam, s nem csalom meg saját magam. S ez visszatükröződik a szerelmeimben is. Mellesleg a legtöbbjüknek szintén vannak más szerelmeik is. Tudom, hisz’ érzem őket, s ők is tudják, hisz’ éreznek engem. S ez így van jól. Én boldog vagyok, ha őket boldognak érzem, s ők is boldogok, ha én az vagyok. Hogy a boldogságot más oldalán, más karjaiban is meglelik, vagy én meglelem csak részletkérdés.
– Én akkor sem tudnám elviselni, hogy a szerelmem másba is szerelmes legyen – replikázott Jeg-reg.
– Akkor nem szereted eléggé. Vagy rosszul szereted, mert például féltékeny vagy. Birtokolni akarsz, s önző módon csak magadnak megtartani a szerelmet. De tudom, hogy nehéz ezt megértened, hisz’ az emberi elme egy kissé korlátol a genetikusok legnagyobb igyekezete ellenére is. S bevallom, nekem is jó pár évszázadnyi tudati fejlődésen kellett átesnem, hogy ezt megértsem, illetve átéljem. S mikor megértettem, akkor belépett az életembe Raven, akivel szemben már nem volt elvárásom, s akinek szintén nincs felém elvárása. Szabad vagyok mellette…s ő is mellettem. Bármit megtehetünk, de semmi sem kötelező, mert nincs elvárás. S egyszer, talán eljön az impresszió pillanata is. Viszont onnantól, már senki más nem fog létezni a mi világunkban. De addig…