143. cikk – A fővárosban, a tűz templomában – 8. rész

Im-en-táh-op-met, a tűz rendjének főpapja, az élő orákulum, szellemi kivetülése alatti tanítását a fekete fennsík fölött
befejezte. A négy elem főpapja szellemileg teljesen egyé vált: mindenhol, jelenben és múltban éppen úgy ahogyan a jövőben, immár egy volt a négy lélek. Pont ugyanúgy, ahogyan eonokkal ezelőtt és eonokkal ezután is megtörténik, tértől és időtől függetlenül, mint ahogyan az alattuk élő csata is a végtelenből a végtelenbe tartva létezett. A tűz vagy a víz, esetleg a levegő, vagy a föld elem főpapjaként? A cím itt már nem jelentett semmit. Ami négy volt, most ismét egy lett, mert az egyből érkezett. Körbe fogták Jeg-reget, az embert. Létezésük ősi asztrális képeként, mint négy lelkes állat, ott tündököltek a soha véget nem érő harctér felett. A levegő sasmadara, a föld bikája, a tűz sárkánya, és a víz angyala felkészült, hogy az ötödik elemben egyesüljön. Tudták, érezték, akarták megcselekedni a kvintesszenciához tartozó szent alkímiát. Mert „új” és teljesebb valóságra szüli meg a szent nász tüze a szűz termékenységét, pont úgy, ahogyan a király uralkodását…
Élő orákulumként Im-en-táh-op-met pontosan tisztában volt ennek a pillanatnak a jelentőségével, de azt is tudta, hogy ez az összeolvadás majd csak akkor lesz teljes és tökéletes, ha a négy elem papja fizikai valóságban is ott lesz a kontinens fővárosában, földre hozva és megkoronázva, egyben átélve a VAN minden szinten ott lüktető teljességét. Szellemi szemei előre tekintettek az idő labirintusában, és a gondolatnál sebesebben fogta fel az erők játékszereként meghajló tér-idő szerkezet csavarjait, mindig és mindenhol vissza-vissza térve a VAN létének teljességét mutató erőhöz. Ez az erő mindenhol és mindig jelen van. Hol rejtve, hol nyíltabban színre lépve, de ott lüktet minden pillanatban. Mindennek a középpontja, és minden e középpont által él, így minden szerkezet és struktúra alapját adja, és így működtet, miközben látszólagos hiánya vonzza is a létezőket. Ez a VAN, ami KÖZÉPPONTBAN VAN, nem más, mint a szeretet. Halkan mormolva egész lényével hirdette:

 

  • A szeretet tűz, ami éltet, fény a létben.
  • A szeretet víz, ami öntözi a létet.
  • A szeretet levegő, mi szárnyal, a létben.
  • A szeretet föld, ami támaszt ad a létben.

 

Így a tűz az egyetlen akarat, amit vízként érez a lélek, hogy a gondolat levegőjében mozdulva, termékeny földként cselekedje az EGYETLEN VAN örök létezését.
Élő orákulumként Im-en arcáról két könnycsepp folyt le, ahogyan a két tűz után, a két víz misztériumát is felfogta.