Sariel odafordult a kristályhoz, és a fénybe merítve kezét megtörte a képek áramlását. Éneke erősödött, a kristály pedig rezonált rá. A torony is érezhető vibrálásba kezdett. A kristály ereje egyesült az angyal erejével. A tanácsnokok derekán az öd-év felzúgott, hogy kompenzálja az erők találkozásának robbanásszerű hatását. Sariel elmosolyodott és fénykaput nyitott, majd így szólt a tanácsnokokhoz:
– Jöjjenek, a többiek már várják magukat.
Kezét kinyújtva hívta a két tanácsnokot. Tl-osz és Rag-us-Pan tekintete egy pillanatra találkozott, majd egymás kezét
megfogva léptek át a fénykapun. Egy pillanat alatt felismerték a helyet ahová megérkeztek. A magas torony fogadó csarnoka volt az. A máskor nyugodt és csendes hely most zsongott, élt, lüktetett. Követték az angyalt, aki biztos léptekkel vezette őket át a folyosók labirintusán. Útjuk a magas torony szívébe, az évezredek óta álló templom legősibb termébe vezetett: a szentek szentélyéhez. Az utolsó kapun belépve megpillantották az egyszerű, dísztelen helységet. Ez a kör alaprajzú, vakolatlan, kőből rakott szentély nem volt nagyobb egy átlagos szobánál. A közepén egymással szemben két embermagasságú szobor állt: egy férfi és egy nő. Finom vonalú, meztelen testük és arcuk egyszerre sugárzott valami fennkölt büszkeséget és nemes egyszerűséget. Egymás
szemébe néztek, miközben jobb kezüket a másik mellkasán nyugtatták, baljukkal pedig a másik kezét fogták. Arcuk mosolya hűen tükrözte együvé tartozásuk örömét. Lábaik két kristályon nyugodtak, amelyek halvány derengése alulról világította meg a szobrokat. A szobában ez volt az egyetlen fényforrás. A férfi
alól arany szín, a nőnél pedig ezüst fény áradt. Homlokukon a Nap és a Hold jele volt felvésve. Olyan hatást keltettek, mintha élnének. A két tanácsnok tanulmányaiból már hallott erről a
szobáról, de személyesen most voltak itt először. Önkéntelenül is elfogta őket a megtiszteltetésnek és az áhítatnak az a mély érzése, ami apró könnycseppet csal az ember szemébe.
Ezt azállapotot Sariel szakította meg, amikor megszólalt:
– Bocsánat Tanácsnokok, hogy utunkat megszakítottam és elhoztam önöket ide, a
szentek szentélyének szívébe. Nem titkolt szándékom volt, hogy átérezzék fajuk legmagasztosabb titkát.
– Kezével rámutatott a szobrok talapzatán lévő feliratra.
A fénylő ősi rúnák érthetetlenek lettek volna a tanácsnokok elméje elött, ha
az Öd-év nem sietett volna segítségükre.
Így azonban nem jelentett gondot elolvasni a sorokat:
„1+2+3+4=10
1: Ma, mag vagyok, az Én vagyok, Túl időn és túl téren.
2: Benned, általad, veled, érted, vagyok. Elválásom csak
látszólagos.
3: Elfogadásomban a nő vagyok, mert Termékeny vagyok.
4: Teremtésemben a férfi vagyok, mert Uralom az életem.
5: Híd a hit, ami örök, mindig mindent összeköt.
6: A Választásod, a választásom, a vagyok.
1+2+3+4+5+6=21”
– Miért van az utolsó két sor külön írva? – csúszott ki Tl-osz száján szinte magától a kérdés. Rag-us-pan úgy tűnt, öntudatlanul válaszolt rá:
– Mert a Hold fénye és a Nap fénye is a fények fényéből származik. A hideg, sötét, kietlen űrön, mint egy híd ívelnek át, hogy meglássuk saját hiányunkon keresztül is: csakis önmagunk választása az egyetlen választás.
Mert nincsen más valóság, csak az: amik vagyunk. Mert mindannyiunkban ott lakozik a nő és a férfi, a
termékenység és az uralom. Amikor meg akarjuk változtatni életünk folyását, ezekhez a mantrákhoz szükséges fordulni.
– Bizony így van Tisztelt tanácsnok. – bólintott egyetértően Sariel.