141. cikk – Az arany négyzet rejtélye, 27. rész

– Olyan előfordulhat, hogy az egyik faj blokkolja egy másik faj fejlődését?
– Nem teljesen értem jól a kérdésedet, de remélem, tudok rá válaszolni. Arra gondolsz talán, amikor egy faj eljut ahhoz a lépcsőfokhoz, hogy elkezd harcolni a saját „sötét” oldala, a saját félelmei ellen, s ez a harc a külvilágban úgy jelenik meg (mert a kollektív tudat azt választotta), hogy háborúba keveredik egy alacsony frekvencián rezgő fajjal, aki történetesen magasabb szellemi és/vagy technológiai szinten él, s ezáltal képes sokféle eljárással, eszközzel stb. blokkolni az adott faj fejlődését?
– Igen. Valami ilyesmire.
– Nézd… Volt ilyenre példa. Többször is, több bolygó, faj, csillagrendszer esetében is. A Plejádiak tudnának erről beszélni. Alapvetően addig tart egy ilyen háború, míg az egyik fél rá nem jön a már előbb elmondott megoldásra. Ebben Lucifer tevékenysége szokott nagy segítség lenni, bár általában az egyének nem igazán segítségként szokták ezt megélni, hanem sokkal inkább a sötétség kísértésének. Ugyanis Luc imádja az igazságot! Szereti szembesíteni a teremtményeket saját félelmeikkel, Énük elnyomott részeivel, vágyaival annak érdekében, hogy az egyén felismerje és isteni mivoltának megfelelően kezelje azokat. (Elárulom, hogy ez általában csak nagyon sokadik alkalommal következik be, így addig Lucifer lesz a legnagyobb kísértő, akire mindent jó rá lehet kenni. Bár az tény és való, hogy tud nagyon meredek szituációkat is létrehozni.) Imádja tartani a tükröket, legtöbbször többet is. S igen, a legtöbb teremtmény sokszor elkeveredik, elvész a tükrök labirintusában, a hamis egó és az illúziók világában. Aztán van olyan, hogy a „sötét” faj kissé túltolja a szerepét (ugyanis ez az egyik jellemzőjük), és megborul az egyensúly, de ilyenkor Mihály és Lucifer, valamint más erre felhatalmazott fajok tesznek arról, hogy az egyensúly helyre álljon. (Például amire Te rákérdeztél, az egy olyan szituáció.) Erre felhatalmazásuk van az EGYtől, egy kitétellel, hogy nem
avatkozhatnak bele a szabad választás jogába. De tudnod kell, hogy ők csak az egyensúlyt állítják helyre. Addig fog az adott faj háborúskodni (magával, mással), míg nem lesznek EGYségben az EGY-gyel az adott fejlettségi szinten. De előbb vagy utóbb megugorják ezt a szintet is a teremtmények. Ám a probléma nem ez, mert a Forrást nem nagyon izgatja, hogy a lélek, a teremtmény mennyi ideig futja a köröket, mennyi ideig akar egy-egy szituációban részt venni, mennyi és milyen részekre osztja fel a tanulási folyamatát, ugyanazt a dolgot hány oldalról akarja megvizsgálni, megtapasztalni. Olvastam az Akashában egy jó kifejezést erre: egyszer nyersz, egyszer tapasztalsz. A probléma az – és erről beszéltem ideérkezésünk előtt – ha a fekete teremtés miatt a lélek egyáltalán nem fejlődik, nincs új megélés, hanem csak egy helyben topog. Ekkor nem csak ő maga ragad bele egy-egy fejlődési ciklusba,
hanem megakasztja teremtője fejlődését is. Hogy jobban megértsd, képzeld el, hogy most az a feladatot a
lélekfejlődésed során, hogy a fal egyik oldaláról át kell jutnod a fal másik oldalára. Az első esetben először megpróbálod megkerülni a falat jobbról, majd balról. Majd megpróbálod átugrani a falat, illetve megpróbálsz alagutat ásni. Majd ezt követően megpróbálsz átmenni a falon, először erővel, majd ésszel, míg végül fogsz egy kalapácsot és rést ütsz a falon. Sok-sok próbálkozásod volt, de végül is sikerrel jártál. Megugrottad a szintet. Azonban a második esetben nem ez történik. A feladat ugyanaz, de ahelyett, hogy végig próbálnád a lehetséges megoldási utakat, – a fekete (Univerzum) energiájának és információjának hatása miatt – megragadsz az egyik próbálkozásnál és a végtelenségig ismétled ugyanazt a mozdulatsort. Ugyanazt a módszert vég nélkül. Egyszóval toporogsz és nem haladsz semerre, állsz, ami egyenlő a halállal.
– S mi által tudom megugrani a lépcsőfokokat? Legfőbbképpen a legutolsót?
– Ezt meg sem hallottam. Azáltal, ha felismered isteni mivoltodat és olyan leszel, mint Isten. Mert mi Isten? –
kérdezett vissza Száre.
– Isten a szeretet – válaszolta Jeg-reg a jól ismert szöveget.
– Na, látod, hogy tudod. Ezzel. Légy Te a szeretet!
– Ha a lélek le tudja vetni magáról a fekete energiákat és információkat, akkor Isten visszafogadja őt? – kérdezett tovább Jeg-reg.
– Az előbb mondtad, hogy Isten a szeretet. Szerinted, a Szeretet bármikor is el tudná szakítani magától a saját teremtményeit? Az már egy másik kérdés, hogy a teremtmény ezt gondolja, vagy hiszi. Egyébiránt, gondolkoztál már azon, hogy Isten miért nem pusztítja el egyszerűen az „ellenségeit”, akik úgymond hátat fordítanak neki? Pedig egy csettintés lenne az egész… (Ha jól belegondolsz, már az is paradoxon, hogy hátat fordít valaki a Minden(ség)nek.)
– Nem. Tényleg!
– Mert akkor Isten tulajdonképpen saját magát pusztítaná el.
Hisz’ ő minden…
– De azt mondtad, hogy például a lázadó angyaloktól – és gondolom az egyéb lázadó lényektől is – elzárta az energiáit. Akkor ez, hogy is van?