Tűz elem

138. cikk – A fővárosban, a tűz templomában – 7. rész

Egyszerre volt abszurd az egész és mindeközben felemelően csodálatos. Im-en és Ah-met is ezt a kimondhatatlan kettősséget tapasztalta meg odafent, amikor meglátták a velük szemben lebegő főpapot immár karnyújtásnyi közelségben. A föld elem rendjének főpapja egyedüliként volt jelen valós fizikai formában a térnek azon a pontján. Mint a legsűrűbb energia birtokosa, ez nem is lehetett másképp…

Mindenki különböző minőségben, mégis egyként, egyetlen rendezett struktúraként, saját magát képviselve, mégis azonos lényegű fényként megjelenve, egyszerre, egy helyen, egy pillanatban és mégis mindenhol!

Im-en-táh-op-met, a tűz rendjének főpapja, az élő orákulum szellemi kivetülése alatt, egyesülve a levegő rendjének főpapjával Ah-met-tá-ahm -mal, az élő lelkiismerettel, mint akarat és gondolat, néma beszédben köszöntötték a föld elem főpapját Ak-et-ma-at-át.

  • Eljön tehát a pillanat, amikor az ember megtanulja az akaratát felismerni, és helyes módon megcselekedni. Barátaim, engedjétek meg hogy most a mindig változó tűzről, azaz az akaratról tanítsalak benneteket!

Tudnotok szükséges, hogy amint templomunk főoltárán a fekete és a fehér tűz fáradhatatlanul járja évezredes táncát, ugyanúgy az emberben is kettős akarat van jelen. De mi is az, hogy akarat? Tudja-e az ember, hogy mit és miért akar? Bölcsességünk erőhatásként írja le az akaratot. Erőként, ami mindenben ott van és mindent mozgásban tart. Az első és egyetlen valóság Isten, s lényege ez. A létezés VAN-ja. Az akarat felismeréséhez, annak természetét szükséges megvizsgálni. Évezredes tudásunk és vizsgálódásunk szerint az akarat lehet támogató erő, amely kiteljesedéshez, rendhez, harmóniához vezet el bennünket, ennek neve fehér tűz. De lehet, bizonytalanná, félelemteljessé, korlátozóvá, görcsössé tevő erő is, amelynek a neve fekete tűz. Egyik kitágít, a másik összehúz. Egyik életet ad és mások életének, sikerének örül, a másik csak magával foglalkozik, elvenni igyekszik azok életét, saját sikerét hajszolja. Az első szolgál és szeret, a másik uralkodik és félelmet gerjeszt. De mindkét tűz, azaz mind a két akarat egyformán van jelen az emberben. Hiszen maga az ember az, aki felismerheti akaratának munkáját az életben. Mit akarsz-te, mi a célod? Ezek mind olyan kérdések, amelyek a bennünk égő tűz megvizsgálására kell, hogy késztessenek minket. Aki engedi, hogy az élet saját akarata szerint jelenjen meg, és kivárja lelkének napfelkeltéjét, bölcsnek mondjuk azt. Mert tűzben, azaz akaratban kovácsolódik maga a tett. Amikor engeded, hogy a VAN, azaz Isten a maga teljességében felismerhetővé váljon számodra, akkor elérted a kiteljesedett tűz állapotát. Ebben a létállapotban, mint szolgáló, támogató erő, a rendet, harmóniát és a békességet képviseled, ebben égsz és élsz. Világossá válik számodra, hogy az elfogadás, a befogadás, és szeretet nélkül küzdelem és szenvedés vár rád. Mert aki szeret, az szolgál, és aki szolgál, az alázatos… az alázatosra pedig biztos kiteljesedés vár.

  • A bennünk élő tűz, azaz erőhatás négy dinamika mentén fejti ki hatását. Az első neve belső tűz: égi és örök, segíti azonosulásunkat azzal a testel, amiben élünk. A második neve külső tűz: ez az, ami földies és stabilnak látszik. Segíti tapasztalásunkat a létezésben. A harmadik neve: eredendő, vagy alsó tűz. Ez segíti a szenvedély fellobbanását, hogy kiteljesedve élvezd e létet. A negyedik neve örömteli, vagy felső tűz: ez hálás létezésre vezet el bennünket! Aki a négy dinamikát összefogja, az a négy erőt már birtokolja. Fontos felismerni, hogy könnyen megtanulható a két tűz irányítása. Ehhez nem kell más csak, az hogy…1

 

1: a továbbiakat ezennel nem kívántam leírni, mert szeretném a hallott információkat még ellenőrizni, kipróbálni az életemben. Talán majd egyszer még visszatérek rá. Lekszikov Attila megjegyzése.