137. cikk – Az ötödik elem iskolája, 15. rész

Tl-losz mosolyogva intett neki, de arca egyre komorabbá vált, amint közelített Rag-us-Pan felé. A másik tanácsnok arca szigorúságot tükrözött és szinte teljesen érzelemmentes hangon csak annyit mondott:

 

– Már vártalak, menjünk gyorsan! – majd megfordult és az épület tágas belső tere felé vette az irányt, hogy a jobb oldali lépcsőn gyors léptekkel induljon felfelé.

 

– Hova megyünk, és miért…? – kapkodta a fejét Tl-losz, de a mondat második felére már nem volt lehetősége.

 

Rag-us-Pan meg sem fordult, csak felemelt kezével jelezte mögötte haladó társának, hogy most nincs idő a kérdésekre.

 

TI-losz-nak ugyancsak figyelni kellett, nehogy megakadjon a lába a fokokban, ugyanis Rag-us-Pan egyre gyorsabb tempóban haladt felfelé a lépcsősoron. Hamarosan maguk mögött hagyták a tanácstermet, és azokat a szinteket is, ahol általában a napi munka folyt. TI-losz egyre nagyobb érdeklődéssel figyelte társát, és a lépcsőházat… Emlékeiben felmerült, hogy az öt szögletű tanácsterem magasba törő csúcsai felé közelednek. Soha életében nem volt még itt fent. Még egy utolsó forduló következett, és elérték az épület legmagasabb pontját. Rag-us-Pan határozott mozdulattal nyitotta ki az ajtót, és belépett a helyiségbe. TI-losz követni akarta, de az ajtóban megtorpanva elképedt arccal nézett arra a fénykavalkádra, amely bent az ötszögletű kristályból áradt. Döbbenetét tetézte, hogy a meditációiban látott képeket ismerte fel sorjában. Az öt elem főpapja, – mindannyian a megszokott időn és téren kívül – a fekete fennsík csatájának borzalma fölött lebegve közeledtek egymás felé. Bénult töprengését, Rag-us-Pan halkan suttogó szavai törték meg:

 

  • Látod?
  • Igen, éppen erről akartam veled beszélni. Meditáltam a kertben miután elváltunk és két önkívületi állapotban eltöltött nap után hozzád indultam. Pont ezeket az eseményeket láttam…
  • A főpapok régen voltak már együtt! – vette át a szót Rag-us-Pan – Utána akartam nézni az őrzők könyvtárában, de nem találtam erről semmi feljegyzést. Vajon mire készülnek?

 

Jó lenne tudni, gondolta magában TI-losz, de nem érezte különösebben fontosnak ezt kimondani. A pillanat csendjébe egy határozott köszöntés hasított bele.

 

– Legyenek áldottak a Tizenkettek!

 

A fénykavalkádból egy gyönyörűséges női alak lépett elő. Hosszú, fekete haját kék színű kövekkel kirakott arany diadém koronázta. Testét arany övvel összefogott, ezüst szálakkal átszőtt hófehér tunika fedte. Légiesen, méltóságteljes tartásban suhant előre a kövezeten, alig érintve azt.

 

– Legyen meg a Teremtő igaz és szeretetteljes akarata Sariel angyal! Régen láttunk már!

 

  • Üdvözöllek benneteket Tanácsnokok, a kérdésre jöttem választ adni. Az ötök összegyűlnek, hogy az új korszak hajnalát áldással és hálával pecsételjék meg.
  • De miért pont a múlt egyik szörnyűséges harca és annak időtlen emléke fölött? – szakadt ki önkéntelenül is Rag-us-Pan szájából.
  • Ó, élesszemű őrző! Bámulatos képességed méltón emelt a tanácsnokok sorába. Ahogy te is megjegyezted, bár a múltban játszódik, mégis időtlen. Ez a harc nem a jó és a rossz harca, ez a harc nem a világok és az univerzumok harca. Ez a harc a Rend és a rendezetlenség harca. Az öntudat harca. Mit is tartunk rendnek? Mikor mondjuk ki azt, hogy Én? Mi is vagyok én? Ez a harc mindig lejátszódik, ha valaki vagyok. De kell-e valakinek lenni?