132. cikk – Az ötödik elem iskolája, 14. rész

Amint az őrök elhagyták az épületet Tl-osz visszarogyott székébe. Jóval kimerültebb volt annál, mint amit az őröknek mutatott, de hivatalánál fogva is tartotta magát mindaddig, amíg a szobában voltak. És még így is megszédültem egyszer – mosolyodott el magában a fáradtság ellenére. Nagy levegőket vett és az ébredező nap fényeit vizslatta az ablakon át. Gondolkodott. Próbálta felhozni emlékeiből az elmúlt két nap eseményeit, amit nem fizikaiként élt meg, mégis intenzív nyomokat hagytak egész testében is. Legalább olyan fáradt volt, mint ha ebben a két napban folyamatosan fizikai munkát végzett volna, elméje pedig hasonlóképpen, szinte lüktetett a sok történés hatására. A képek részleteihez azonban valami oknál fogva mégsem férhetett hozzá. Próbálkozásai egyébként sem voltak kellemesek, feje majd szétszakadt az erőlködéstől, a szédülésről nem is beszélve, ami többször majdnem ledöntötte lábáról. Néhány percnyi próbálkozás után úgy döntött, hogy ennek nem most van itt az ideje, előbb rendbe kell tennie magát.

– Pihennem kell – suttogta magának halkan, miközben egy pohár vízért ment, melyet szépen lassan, minden kortyot kiélvezve fogyasztott el. Közben végig arra gondolt, hogy hogyan áramoltatja szét az éltető folyadék az energiát szervezete minden apró szegletében.

Szinte varázsütésre érezte magát egyre jobban. Óvatosan megmozgatta kezeit és lábait hiszen visszatért beléjük az élet és érdekes módon, mint ha elméjét is egyúttal megtornáztatta volna, szinte érezte, amint az energia átjárja. Egy kép jelent meg elméjének vetítővásznán. Egy kép, ami megmelengette szívét és valahogy mindent háttérbe szorított. Egy pillanatra eltűntek a mély meditációnak a még tudata szegletében megmaradt képei és átadták a helyet ennek az egynek, ami szinte maga alá gyűrt minden mást. Tl-osz meglepődött, hiszen nem értette az összefüggést, mégis bármennyire próbált az újult erejével belekapaszkodni a meditációból megmaradt képekbe, ez az egy kép mindig felülkerekedett és leszerelte próbálkozásait. Ez a kép pedig nem más volt, mint Rag-us-Pan képe. Látta őt és látta, amint beszélgetnek. Látta, amint megosztja vele tapasztalatait és látta a megoldást is. Nem értette, csak érezte, hogy ez a sugallat most az, amelybe kapaszkodnia kell.

Egyre biztosabban érezte, hogy az erőlködésnek, a meditáció emlékeinek felszínre hozásának most nincs helye. Tudta, hogy most azonnal indulnia kell. Hogy Rag-us-Pan hívja-e őt vagy ő az, akinek szüksége van rá, netán egyikük sem kiindítója, csupán végrehajtója egy felsőbb utasításnak – nem tudta. Az érzés mégis egyre sürgetőbbé vált, mígnem Tl-osz azon kapta magát, hogy nagy lendülettel sétált a kert kapuja felé, jobb kezében még mindig a poharat tartva, melyből nem sokkal azelőtt még ivott.

– Nem számít – gondolta magában és úgy döntött magával viszi, ha már a kezében maradt.

Körbenézve látta az őrök meglepett pillantásait és azt, amint vezetőjük kézjeleket használva maga mellé rendel két embert és fegyelmezett mozdulatokkal felzárkózik mögé. Az ajtó kinyílt és Tl-osz egy szempillantás alatt hagyta maga mögött szállását, kicsivel mögötte pedig a három fegyveres őr lépkedett, tartva a gyors tempót. Tl-osz csak időnként tekintett hátra a város kanyargós útjain, hogy meggyőződjön róla, hogy kísérői még vele vannak. Az őrök természetesen tartották a lépést, közben pedig ide-oda tekintgetve figyelték a körülöttük lévő mozgolódásokat. A tanácsnok nem tudta, de valójában nem csak három őr kísérte figyelemmel minden egyes lépését, hanem még két másik védő is együtt mozgott a kompániával, amolyan őrszemként figyelve a periférián, de ők láthatatlanok voltak Tl-osz számára. És sok más szemlélődő számára is…

A tanácsnok nagy lendülettel lépdelve fordult be az utolsó épület sarkánál, ami elválasztotta céljától. Maga elé tekintve már látta maga előtt a hivatal épületét, ahol úgy sejtette, megtalálja Rag-us-Pan-t. Megérzései hamar beigazolódtak, mert az épület elé érve, az ajtóban meg is jelent társa. Tl-osz mosolyogva intett neki, de arca egyre komorabbá vált, amint közelített Rag-us-Pan felé. A másik tanácsnok arca szigorúságot tükrözött és szinte érzelemmentes hangon csak annyit mondott Tl-osz-nak:

– Már vártalak, menjünk gyorsan! – majd megfordult és az épület tágas belső tere felé indult, hogy a jobb oldali lépcsőn gyors léptekkel elinduljon felfelé.

– Hova megyünk, miért…? – kapkodta a fejét Tl-osz, de a mondat második felére már nem volt ideje.

Rag-us-Pan meg sem fordult, csak felemelt kezével jelezte mögötte haladó társának, hogy most nincs idő kérdésekre.

szechenyi-banner