Föld elem

131. cikk – Az arany négyzet rejtélye, 25. rész

– Várj! Kik azok a gyémánt lelkek?

– Semmi különös. Népem így hívta azon lelkeket, akiknek kifejlődése beteljesedett és ezért harmóniájuk teljes az (adott) isteni térrel. A lélek, amikor elérte kifejlődését, akkor kilépve a lelkek teréből az isteni tér egy teljesen más világába kerül. Ez a világ a gyémántvilág, de hívjuk dimenzió nélküli térnek is. A gyémántvilág feladata az isteni tér energiáinak/információinak áramoltatása az isteni téren belül és az oda-visszaáramoltatása a teremtői tér teljességéből/be. Ezt a munkát a gyémántvilági lelkek végzik. Például ilyen gyémánt lelkek az angyalok, csak mi ezt az összefoglaló nevet adtuk nekik. Érdekességképpen, az energiaáramoltatás egyik eszköze a fekete lyuk.

Visszatérve az előzőekhez: a teremtés 4. szakaszában történt ütközés (majd gyengülés, zavar) miatt a Teremtés hatodik szakaszában, egy másik teremtés annak érdekében, hogy hamarabb befejezze saját teremtésének fejlődését, ami nem más, mint a teljes harmónia a teljességhez, a „kezdet” vonalán, bejuttatta a saját energiahalmazait a mi isteni terünkbe, így rossz irányba befolyásolta a fejlődést.

– Hogyan? – kérdezett újra Jeg-reg.

– A mellettünk lévő – a mi észlelésünk szerinti – fekete Univerzumból. Ekkor – mint már mondtam, a teremtés 6. szakaszában – került be a mi isteni világunkba a „fekete teremtés” energiahalmaza, amely olyan információval (és energiával) látta el a lelkeket, miszerint a gyorsabb fejlődésük és kifejlődésük érdekében sokszorozzák meg leszületésüket. Tehát a lélek ne egy leszületésenként fejlődjön, hanem ugyanabban a „pillanatban” produkáljon több leszületést. Ezáltal a megtapasztalása sokkal gyorsabban lezajlik, és a kifejlődése hamarabb bekövetkezik. Ez lényegében több okból is hamis információ volt a lelkek számára. Ugyanis, ha a lélek megosztja az energiáit, akkor nem képes a teljes és átfogó irányításra a tudat tekintetében. Ugyanakkor, nincs a leszületési terekben akkora éntest lehetőség, hogy minden elszánt lélek, akik a megtestesülést választják megtapasztalásként, le tudjon születni, kvázi sorban állás van… Ráadásul, ha a lélek más és más terekbe (dimenziókba) teszi leszületéseit, akkor a más és más fizikai törvényszerűségek közepette létező éntestek nem mindegyikének fog megfelelni a hozzájuk rendelődő képességek. (Valahogy úgy képzeld el, hogy Te egy icamka állatka vagy, akinek a „jó” életéhez icamka képességekre van szüksége (fára tud mászni, téli álmot tud aludni stb.) az icamka bolygó(i)n, de Te az egyik (párhuzamos) megtestesülésedben fáriszka vagy, de icamka képességekkel kell élned.) A képességek hiánya valójában a létezéshez szükséges képességek hiánya, így valójában sokkal rövidebb ideig létezik a leszületés, és a képességek hiánya miatt nincs kihasználva. Nincs új, és felhasználható ismeret. A legfontosabb pedig, hogy ilyenkor a lelkek nem az Isten által kijelölt feladatot végzik. A lélek nem képes tudatosan az isteni feladat elvégzésére, és mindaddig egyhelyben jár, amíg le nem veti magáról a fekete energia hatásait. S mivel ez az egy helyben járás tovább lassítja az áramlást, ezért ez egy öngerjesztő folyamat. Egyre és egyre több sötét/fekete energia áramlik be a mi isteni terünkbe, s a már „fertőzött” lelkekben tovább növekedhet a sötétség, illetve – lelki és szellemi fejlettségi szintjüknek megfelelően – további lelkeket is megtéveszthetnek, sötét energia felvételére buzdíthatnak. Ezért van nagy szerepe a tudatosságnak. Egyébiránt, a fekete teremtő közismert egyén: ő a Sátán! A sátán, mint fekete teremtő lett része a mi teremtésünknek. S a Sátán valóban nem Isten gyermeke…hanem a másik isteni világ Istene/teremtője/fenntartója. Számunkra mérgező, hisz’ másik, másfajta rezgéstartományban rezeg. Az az energia nem szolgálja az itteni életet.  Érted már, miért életbevágóan fontos lezárni az a kaput. Az nem egyszerűen egy dimenzió kapu, az egy másik világmindenség kapuja.

– De, nem úgy van, hogy ahhoz, hogy a fizikai világban létezhessünk, még másik 10 fizikai világban is léteznünk kell?

– Hmmm…van ilyen elmélet – mosolyodott el Szére. De kérlek, ne keverd össze a tudatot a lélekkel. Népem szent irataiban – az általános szóhasználattal és hittétellel ellentétben – nem a lélek van a testben, hanem a test van a lélekben. S a lélekben több test is lehet a tudat által. A többes leszületéskor viszont, a lélek először „x” részre osztódik és ezekben a tört lelkekben vannak a különböző éntestek a tudat által.

– Ezt most emésztenem kell… De még egy kérdés. Onnan jönnek át lények???

– Energia és információ jön át. S tanultad, minden energiához kapcsolódik információ, és ahol információ van ott tudat is. Tehát az információ felismerése, rendezése, tárolása, interakciója, maga a tudat működése. Így van tudata minden energiának! A nagy kérdés az, hogy meg tudod-e szólítani az adott energia tudatát úgy, hogy az alábbi 2 dolog teljesüljön:

– De hogy ne legyen lyuk az oldaladon, elárulom, hogy némely energia nagyon is tudatos…

– S még egy, a mi Univerzumunk energiája ugyanúgy mérgező a többi Univerzumra, mint az övék a miénkre. A mi Fenntartónk is lehet „Sátán” egy másik világmindenségben! Most viszont menjünk. Gábriel majd segít, hogy ne ülje meg a gyomrod, ez a sok új információ!