…Láthattad, hogy mi van a felszínen és láthattad, hogy mi van a mélyben. Most van itt az idő, hogy válasszunk és cselekedeteink is tükrözzék eme választásunkat, hiszen csak így lehet harmóniában megélni az élet örök hullámzását!
Nát-loz olyannyira elgondolkodott a hallottakon, hogy szinte alig vette észre, hogy mestere tovább indult. Tudta ő is, persze, hogy tudta, hogy nagy változások elé néznek, hiszen mindenhonnan ez az érzet jött felé, minden irányból, éppen úgy, ahogyan mestere is leírta. Most pedig csendben ballagott mögötte, fürge lépteit figyelve elgondolkodott azon, hogy vajon meddig lesz még olyan kegyeletben része, hogy együtt lehet vele. Vajon mit hoz az elkövetkező időszak számukra? Hogyan alakul a víz rendjének élete és hogyan alakulnak a „víz” tanai?
Sok kérdés foglalkoztatta Nát-loz-t, így a főpap termébe vezető rövid utat szinte észre sem vette. Csak lépkedett vezetője mögött, automatikusan követve őt. A terembe érve megvárta míg mestere leül az asztal mögötti székére, majd ő is leült a fal melletti kis kedvenc helyére, ahol mindig ülni szokott, mikor itt tartózkodik. A főpap nyugodt mozdulatai egyre gyorsabbá váltak, sietséget tükröztek. A kristályokat rendezte asztalán. Kicsomagolt egyet a kristálynak biztonságot adó ruhából, szemét lehunyva beleolvasott a kristály tartalmába, majd óvatosan visszacsomagolta. Ezt többször egymás után megtette, mindig különböző kristályokat tanulmányozva. A folyamat néhány percig zajlott, Nát-loz pedig tisztelettudóan, csendben, szinte lélegzetvisszafojtva figyelt. Ismerte a főpapot, tudta, hogy igen fontos dolog az, amit keres, viszont azt is tudta, hogy kérdezősködésével csak megzavarná. Az elmúlt évek, no meg az elmúlt napok tapasztalásai segítettek őt közelebb vinni a türelem és a megértés zavaros egységéhez, így képes volt kordában tartani kíváncsiságát. Csendben figyelt tehát, még ha nehezére is esett időnként. Amikor figyelme lankadt, két kezébe fogta a még mindig vállán lógó kis szütyőjét és arra fordította koncentrációját. Így tartotta meg a fókuszt és tartotta féken a nyelvét.
A víz rendjének főpapja néhány perccel később hangosan és hosszan fújta ki a levegőt. Mint ha fellélegzett volna – gondolta egyből Nát-loz. Jobban megfigyelve azonban látta és érezte, hogy ez kevésbé a fellélegzés könnyed sóhaja, semmint az aggodalom és az elgondolkodás egyvelegének jele. Mestere komor arccal nézett fel tanítványára a kristályok rengetegéből.
– El kell mennem, most azonnal. A saját szememmel kell látnom.
– Mit, mester? – próbált puhatolózni a tanítvány.
– Ahogyan arról már beszéltünk, az alapkövek lehelyezése fontos feladat, de fontos megemlíteni, hogy mindennek előzménye van. Van egy kiindulópontja, ahonnan származik. Ez a pont pedig magában hordozza az egészet annak létezése során és annak elmúlása pillanatában is. Örök és egy pillanat ez valójában, ami végighullámzik a mindenségen, lenyomatot hagyva a kristályok végtelenjében, mindenhol meg-megjelenve. Így volt ez mindig és ez az elemek egymáshoz kapcsolódásának fényében sem változik. A mi feladatunk az egyensúly megismerése, felfedezése és megtartása. Legalább is a fenntartás lehetőségének biztosítása, ez pedig csak úgy lehetséges, hogy ha mi magunk megtapasztaljuk a találkozási pontot. Ez a találkozási pont pedig az a kiindulópont, amiről az előbb beszéltem.
Nát-loz teljesen elveszett a monológban. Mikor a főpap elhallgatott Nát-loz még az első pár mondatot próbálta ismeretei fényében érthetővé tenni önmaga számára, így a második feléről, bármennyire is próbált figyelni, eléggé lemaradt. Tekintete nem sok megértést tükrözött és ez nyilvánvalóan látszott is arcán, mert mestere elmosolyodott a komoly szavak után és így folytatta:
– Ne ostorozd magadat a meg nem értés terhével, összetett képek és gondolatok ezek, melyeket jómagam sem látok át teljesen. Éppen ez az, amiért most azonnal indulnom kell.
– De hová? Veled mehetek? – jöttek a kérdések önkéntelenül a tanítvány szájából.
– Nyugalom Nát-loz, fizikailag itt maradok.
A tanítvány a hirtelen jött kétségbeesés közepette csak itt értette meg, hogy mestere nem hagyja el őt, hanem mély meditációra készül.
– Ez egy hosszabb út lehet, gondoskodj róla Nát, hogy minden rendben legyen itt a teremben, és emlékezz, az asztalon lévő kristályokhoz ne nyúlj – nézett rá szigorúan a főpap. – A saját és elméd biztonsága érdekében – nyomatékosította szavait.
– Igenis, mester! – hajtotta meg fejét Nát-loz és egyben elmében megregulázta kíváncsi természetének tüzét, ami egyből fellángolt benne a kristályok említésére.
– Légy óvatos, Nát! – köszönt el a főpap, majd a kényelmes, párnákkal körberakott, meditációra használt sarokba ült és lábait maga előtt keresztbetéve lehunyta szemeit.
– Te is, mester! – mondta elhaló hangon a tanítvány, amit a főpap valószínűleg már nem is hallott.
Ak-in befelé figyelt már, mélyebbre és mélyebbre haladt, hogy egy új fonálra találva olyan útra induljon, ami még számára is ismeretlen világba kalauzolta el. Egy valami biztos pontként lüktetett elméjében, fáklyaként világított előtte: a föld elem főpapjának képe…