128. cikk – A fővárosban, a tűz templomában – 5. rész

A tűz – és a levegő – rendjének főpapja körbenézett a termen, hogy teljes mértékben ráhangolódhasson környezetére. Pár másodperccel később, miután tudatosította az egész körülötte lévő világot, beleértve a terem járóköveit, a díszítőelemeket, a munkálkodó papokat, egy gyors szellemi mozdulattal kizárta az egészet és figyelmét teljes egészében a két serpenyőre és a bennük táncoló két lángra irányította…

A két láng tánca pillanatok alatt magával is ragadta a főpap mélyre szántó tekintetét és a tűz melege egyre jobban és jobban érezhető volt. Mint ha melegebbet árasztottak volna a lángok, mint ezelőtt, pedig méretük nem lett nagyobb. Valahogy mégis „mélyebben égtek”. A sárga, a vörös és a fekete árnyalatai folyamatos táncot lejtettek és mint ha magukkal rántották volna a főpap figyelő tekintetét. Egy másik helyre, egy másik időbe vezették őt. Legalább is úgy tűnt.

Mindenütt tűz, mindenütt különböző lények sokasága, mozgalmas képek, vérszomjas harcok bontakoztak ki szeme előtt, illetve alatt, mert mint ha fentről figyelte – figyelték – volna az egészet. A lények hömpölygő tömege szinte végeláthatatlan volt a földön, a vizeken és a levegőben is. Az egész egy hatalmas hangyabolyhoz hasonlított, csak jóval rémületkeltőbb módon, hiszen folyamatos csetepaté volt. Hol közelharci fegyverek csattantak egymásnak szikrázó fényességbe burkolózva, hol pedig sugár jellegű lövedékek száguldottak ide-oda, hogy aztán nyomukban földre terülő alakokat hagyjanak hátra. A háború káosza volt ez. Azé a háborúé, amiről már szinte mindenki tudott, de valahogy mégsem akart tudomást venni. Azé a háborúé, ami oly sok mindent meghatározott, meghatároz és meg fog határozni.

Im-en és Ah-met kimérten figyelték az eseményeket, tapasztalt szemüknek nem volt idegen a látvány. Sok dolgot megéltek már külön-külön, és úgy tűnik még együtt is sokat meg fognak. Mindent látó szemük a harcok után a távoli horizontot pásztázta, ismerős jeleket keresve. Mindketten érezték a víz rendjének tanítványának, mint távoli „megfigyelőnek” – ami inkább volt hallgató – jelenlétét. Emellett azonban jóval erősebben érezték a bizsergést, amit a víz rendjének főpapja okozott a „levegőben”. Ők maguk is tudták, hogy nem a levegőben érzik őt, hanem az energiafonalak rezgése az, ami elárulja nekik, a főpap a közelben tartózkodik és ő maga is a történéseket figyeli. Hogy testben is jelen volt-e, vagy csak hasonlóképpen, mint Ah-met-tá-ahm, elmével közeledik a helyszínre, ezt egyelőre egyikük sem tudta megmondani, hisz nekik is új volt mindegy egyes megtapasztalás így egyként. A válasz hamarosan megérkezett, ahogy tovább figyelve különleges, fényes csillanásra lettek figyelmesek a levegőégben. Ez a pillanatnyi csillámlás más volt, mint a környezetük maga. Kívül állt az egészből, éppen úgy, ahogyan ők maguk is kívülállóként, megfigyelőként voltak csak jelen. Mindketten egyből tudták, hogy a víz rendjének főpapja jelzett nekik és adta tudomásukra, hogy ő maga is érzi jelenlétüket.

Im-en, amint egy gondolattal elindult – elindultak – a fényforrás felé, hirtelen furcsán érezte magát. Különleges izgalmat érzett. Ő, mint a tűz rendjének főpapja, most életében először fog találkozni a víz rendjének vezetőjével. Ez, a minőségek szempontjából egy igen különös pillanatnak ígérkezik. Ráadásul az egész érdekes körülmények között zajlik: egy háború közepébe cseppenve, az égben lebegve, egyesülve a levegő rendjének főpapjával. Izgalmát Ah-met is érezte és ő maga is hasonlóképpen gondolkodott. Tudta, hogy ez egy nem mindennapi pillanat, amelyre nemigen volt még példa. Voltak olvasmányok, rég elfeledett kristályok a négy elem vezetőinek találkozóiról, de hiányosak is voltak és gyakran csak nagy történetmesélők által kitalált történetekként maradtak fent.  Most pedig itt vannak, éppen a távoli fénypont felé lebegve, amiről jól tudják, hogy a víz rendjének főpapja. Ah-met nagy izgalommal várta a találkozást, még akkor is, ha némi feszültség volt érezhető Im-en részéről. Ezáltal biztos volt benne, hogy a víz rendjének főpapja is némiképpen hasonlót érezhet. Im-en is tudta ezt, hiszen bármennyire is főpap vagy nem főpap valaki, az ellentétes elemek azok ellentétes elemek.

Közeledtek. A kezdeti feszültség kezdett alábbhagyni, majd kiegyensúlyozottságba fordult át. Teljes nyugalom és béke kezdte átjárni Im-en szívét. Valami olyasmi, amit a legmélyebb meditációkban sem érzett még. Valami megmagyarázhatatlan harmónia és egységélmény kezdett úrrá lenni rajta, ami elfeledtette vele a körülötte zajló féktelen csata képeit, a lövedékek száguldását, a sikoltások visszhangját. Minden megszűnt létezni, talán még ő maga is. Még azt is elfelejtette, hogy valójában ő maga sincs most ott jelen…