120. cikk – A levegő rendjének főpapja, a felemelkedett mester

Hirtelen félig felfelé-oldalra nézett, majd úgy maradt egy kis ideig. Aki ismerte őt, tudta jól, ez az a pillanat, amikor meglát, megérez valamit, rájön valamire. Ilyenkor olyan, a szokásosnál is erősebb nyugalom árad szét testében és lelkének minden egyes szintjén, hogy szinte kézzel foghatóvá válik körülötte a levegő. A felismerés szinte tudtán kívül elfordította tekintetét Kat-en-rá fekete vonulatairól és megfordulva At-inára nézett, majd csendesen, kopasz fejét végigsimítva suttogta:

– Szóval Te segítettél …

Aztán a felismerés pillanata gyorsan el is röppent, mert egyúttal megérezte Arafielt is. Hallani még nem hallhatta, csak érezte az angyal közeledését és azt a furcsa, gondterhelt energiát, amit magával hordozott már akkor is, amikor korábban találkoztak.

Felvette vékony, kékesszürke köpenyét, ami a selyem finomságával és bársonyosságával simogatta testét, majd gyorsan az ajtóhoz sietett. Közben végig ügyelt rá, hogy a lehető legcsendesebben mozogjon, hiszen semmiképpen sem akarta felébreszteni At-ina-t. Igaz, többször megfordult már a fejében az is ezalatt a rövidke idő alatt, hogy vajon valóban alszik-e a lány vagy csak csendesen pihen és tisztelettudóan nem akarja megzavarni az ő kis éjszakai morfondírozását. Még mindig, annak ellenére, hogy ott feküdt mellette, nagy és izgalmas talánynak tartotta At-ina-t és talán éppen ezért, úgy döntött, hogy belemegy a játékba és figyel arra, hogy ne ébressze fel őt.

Egy ügyeskezű tolvaj kezének ügyességével nyomta le hálóterme ajtajának kilincsét és szinte kilibbent a résnyire nyitott ajtón. Óvatosan behúzta maga után, elismerően bólintott magának a néma kivitelezésért, majd elindult a találkozóra. Tudta, hogy Arafiel éppen hálóterme felé tart, de nem szerette volna, ha itt a folyosón kell beszélgetniük, a hálótermet pedig – érthető okokból – végképp alkalmatlannak találta most egy ilyen jellegű társalgásra. Gyorsított tehát lépésein és a kis udvar felé vette az irányt, ahol még azelőtt oly sok időt töltött, figyelve a természet szépségét és a növények, virágok színeinek sokaságát. Mindemellett ráadásul, az udvarról rá lehetett látni Kat-en-rá távoli, szürke vonulataira is. Kellemes a hasznossal – mosolyodott el a találkozó helyszínének megválasztásán Ah-met.

Néhány lépcső és forduló után meg is érkezett az udvarra vezető rövid folyosóhoz, melynek végén Arafiel várta őt hamiskás mosollyal az arcán. A főpap az utolsó lépések közben ismét elgondolkodott a rend egyszerűségén és csodálatosságán. Mind a mai napig lenyűgözte őt az emberek és különböző lények közötti láthatatlan kapcsolat, ami szinte érthetetlen módon összefűzi, összeköti őket és végtelen mennyiségű energiával és információval képes ellátni minden egyes különállónak gondolt egységet. De persze ez alapján a különállás valójában lehetetlenség volt, hiszen az összeköttetés adott és minden pillanatban jelenlévő. Éppen ez volt az, amiért minden kimondott szó és egyeztetés nélkül, ilyen könnyedén egymásra találtak most Arafiellel. Mégis aggasztotta, hogy mily’ módon, szinte szánt szándékkal vannak, akik ezt a végtelen harmóniát tudatosan megtörni vágyva szeretnének lecsatlakozni, hogy aztán a saját maguk uraként, saját világot létrehozva, különálló részekre tömörülve létezzenek…

– Éppen erről szeretnék veled beszélni Ah-met-tá-ahm – kezdett is bele mondandójába az angyal, amint a főpap kilépett a három irányból zárt udvarra.

Ah-met nem lepődött meg azon, hogy Arafiel figyelte a gondolatait, valójában nem is tulajdonított ennek most nagy jelentőséget, hiszen tudta, hogy gondolatai sohasem sajátjai, hanem ennek a különleges egységnek részei. Ráadásul azzal is tisztában volt, hogy így meggyorsíthatja a találkozó menetét, amit viszont mindennél jobban szeretett volna. Arra persze figyelt, hogy ezt az érzést ne szője bele teljes mértékben a kifelé árasztott gondolatainak hálójába, hiszen nem akarta, hogy a délutáni események után már másodszor hozza kellemetlen helyzetbe Arafielt. A főpap valóban nem szívlelte a hivatalos ügyek és megbeszélések lebonyolítását, de mesterien vett bennük részt, ha szükség volt rá. Gyorsaság, hatékonyság és precizitás, ezek jellemezték őt az ilyen és ehhez hasonló helyzetekben. Ennek megfelelően az udvarra érve tekintete az angyal után Kat-en-rá hegységét kereste a távolban, majd szemét a távoli vidékre fókuszálva könnyedén így válaszolt:

– Egyből a lényegre, kedves Arafiel – kuncogott halkan, hiszen nagyra értékelte, hogy nem kellett formaságokat alkalmazni és külön, tiszteletteljes köröket futnia az angyallal, mielőtt belekezdenek a beszélgetésbe. – Ennek örülök és teljes figyelmemmel hallgatlak téged.

– Köszönöm főpap – hajolt meg azért az angyal, majd belekezdett és részletesen mesélt a főpapnak a frontvonalon tapasztalt helyzetről, a föld elem főpapjának üzeneteiről és tanítványának élményeiről. Arafiel részletes információi és számszerű adatai meglepték Ah-met-et, itt-ott még kissé untatták is. De arra persze különösen figyelt, hogy semmiképpen se lehessen látni rajta ezt.

Arafiel, a főpap mellé állva nézte a távoli hegyet és folytatta helyzetjelentését még hosszú időn keresztül. Ah-met nem igen szólt, inkább csak figyelt és hallgatott, időnként tett fel egy-egy rövidebb kérdést vagy fűzött hozzá egy gondolatot az angyal mondanivalójához. Így, ketten, a távoli horizontot figyelve és halkan beszélgetve álltak ott a növényekkel teli, némaságba burkolózott udvaron, amikor a nap első sugarai megjelentek és vörösre festették az ég alját. A jelentés végeztével pár perc csend következett, majd a főpap teljes komolysággal fordult a mellette álló Arafielhez és így zárta le a beszélgetést:

– Hálásan köszönöm neked ezt a mérhetetlenül sok információt. Valóban, egy olyan időszak ez most, ahol mindannyian megmérettetünk és kiderül az, hogy kapcsolódásaink milyensége hogyan áll helyt a mindenség szemében. Megfigyeléseink fontosak, pontosak, mégis minőségükben változóak, és éppen ez lesz az, ami alapján mérlegre kerül most minden.

Arafiel komoran bólintott, majd meghajolt és elindult az udvar bejárata felé, hogy magára hagyja a főpapot a magasztos Kat-en-rá távoli árnyékában és a felkelő nap sugaraiban fürödve. Visszanézve látta, amint ez a furcsa kettősség, az árnyék és a nap fénye, mint egy szimbolikus festmény, előrevetíti az elkövetkező időket. A főpap mégis, stabil pontként volt jelen ennek a különleges „festménynek” a középpontjában, ez pedig melegséggel töltötte el az angyal szívét.