112. cikk – Az arany négyzet rejtélye, 21. rész

Az első Angyalháború

– Ha a harcok intenzitása nem változik??? – emelte meg hangját kérdőn az angyal. – Eddig annyit sikerült elérni, hogy a fennsíkra vezető utakat ellenőrzés alatt tartjuk, illetve a Bellatrix-beli angyalok a Draconok segítségével folyamatosan megakadályozzák a tér-időkapuk nyitását a légtérben és a földön 5 járónapnyi körzetben – emelkedett tovább Lucifer hangja. – Nem, hogy légiuralmat nem sikerült elérni, de még a légifölényt is nehezen tudjuk megtartani – folytatta az angyal. – ….a szentély pedig még áll.

– Az bevehetetlen! – hallotta Jeg-reg az atlantiszi erők parancsnokának, Robágnak hangját.

– Olyan nincs! – csattant fel egyszerre a két nozama. – Minden elfoglalható! Mielőtt idejöttünk, körbenéztünk a fennsíkon. Bár el kell ismerni, ügyesen építették ki a védelmi vonalakat, a fedezékeket, s kifejezetten jól álcázták a lövész árkokat, a teknőket és a különböző védműveket, de mint tudjuk, mindennek van gyengepontja.

– Akkor pontosítanám Robág parancsnok hozzászólását hölgyeim! – szólt közbe az idegen. – Jelenleg bevehetetlen, s nem a védművek miatt.

– Rotkiv parancsnok! – csendült fel Lucifer hangja. – Kérem, tájékoztassa a jelenlévőket.

A felszólításra egy magas, karcsú, izmos testalkatú atlantiszi lépett elő. Ő volt Rotkiv parancsnok, a különleges erők parancsnoka. Miután megkapta Mihálytól az engedélyt, megkezdte jelentését, miközben mindenki a kivetítőt bámulta, amely aláfestette a parancsnok szavait. Jeg-reg lélegzetvisszafojtva várta Rotkiv parancsnok beszámolóját, tudva, hogy a parancsnok jelentésében a szigorú tényeket át fogja szőni a saját és katonáinak emlékképei, érzései. Ugyanis a parancsnokok kiválasztásánál egyik fő szempont – a harcászati/hadműveleti/hadászati ismereteken kívül -, hogy mennyire tud az adott szinten ráhangolódni, kapcsolatot létesíteni és tartani a beosztottaival, parancsnokaival, s mennyire tudja az elméje befogadni, rendszerezni, kontrollálni és szükség esetén kizárni az őt ért információikat, érzéseket, energiákat. Mihály és az angyalok az összes harcszíntér minden egyes katonájáról tudott mindent, ha arra volt szükség, ám a más fajú parancsnokok csak több évnyi kiképzés és gyakorlás után tudnak erre a tudatossági fokra kerülni. S az évek során sokan elbuknak önző, hatalomra éhes vágyaik miatt, hisz’ könnyedén tudták katonáik szabad választásának jogát befolyásolni.

Rotkiv, katonás tömörséggel, de érthetően, tisztán, felesleges sallangok nélkül vázolta a kialakult helyzetet.

– Jelentem! – hallatszott Rotkiv mély, határozott, katonás hangja, miközben tekintetével körbepásztázta a jelenlévőket. – A műveleti terület fennsíkra vezető útjai megszerzése érdekében történt támadás, 4.356.154.128,34589S-kor kezdődött. A harcok során egy számunkra ismeretlen erőtérrel találták szemben csapataink magukat, amely ellen a meglévő zavaró eszközeink, illetve megsemmisítésre szolgáló technológia hatástalan volt. Mint tudják, az ellenség védelmi céljait támogató erőtér fenntartásához szükséges energiát közvetlenül a szentélyben elhelyezett dimenziókapun átáramló energia szolgáltatja, melynek következtében az erőtér olyan frekvencia mátrixon működött, ami eddig számunkra ismeretlen volt. Az erőtér frekvencia-mátrixának megfejtése és a fegyverek átállítása 13 napot vett igénybe. Ez idő alatt – ahogy a kivetített idővonalon látszik is – az ellenség létszámát 280.000.főre egészítette ki tartalékok mozgósításával. Erre reakcióként saját csapataink létszámát átcsoportosítások árán 290.000 főre emeltük. Az elhúzódó manőver miatt azonban a fennsíkra vezető megközelítési útvonal rejtett, meglepetésszerű elfoglalása nem volt lehetséges, s csak súlyos veszteségek árán sikerült birtokba venni a kulcsfontosságú területeket. Meglévő eszközeinkkel a légi fölény tartós fenntartása nem reális cél.

– Mennyi az a nagy veszteség? – kérdezett közbe Bá Algét, az Enif-iei csapatok parancsnoka.

– Összesen 132865 fő, ebből 47589 sebesült, a többi halott… – sietett a válasszal a htililek parancsnoka. A jelenlegi létszámunk a fennsíkon: 157135 fő.

– S mennyi az ellenség létszáma? – kérdezett tovább Bá Algét.

– Kb. 205000 fő.

Néma csend ereszkedett a jelenlévőkre. Aki egy kicsit is értett a harc művészetéhez – márpedig a jelenlévők mindegyike tapasztalt katona volt – tudta, hogy a győzelemre vajmi kevés esély látszódott. Rotkiv jelentőségteljesen megállt és lehajtotta a fejét. Jó katonához híven, Rotkiv parancsnok csak minimális személyes információt adott át jelentése idején s eddig a kivetítőn szinte csak a száraz tények látszódtak, de amit ezután látott Jeg-reg, azt soha nem felejti el.

Vér, öldöklés mindenfelé. Az . Jeg-reg öklendezni kezdett.

– Ezt mind tudjuk! Többségünk itt volt – törte meg a döbbent csendet az egyik nozama. – De még most sem tudjuk, hogy miért bevehetetlen a szentély?

Rotkiv parancsnok előbb a nozamákra, majd az idegenre tekintett: – Ka-Ire parancsnok…..,kérem….! De az idegen már talpon is volt.

– Elmagyarázom a kisasszonyoknak. – szólt egyetértőn az idegen azzal a furcsa hangsúllyal, amit már az előbb is hallott Jeg-reg.

– Rotkiv parancsnok már említette, hogy az ellenség által alkalmazott erőtér frekvencia-mátrixa meglepett bennünket, ugyanis a mátrix olyan tartományokat is magába foglalt, amely eddig ismeretlenek volt számunkra. Mind tudjuk, az erőtereket kétféle módon lehet semlegesíteni és/vagy elpusztítani: kioltással (amikor az ellentétes (ugyanolyan) információ miatt a rendszer leáll) vagy felerősítéssel (amikor is a felerősített energia miatt a rendszer összeomlik). Ám mindkét esetben ismerni kell az erőtér frekvenciáját (frekvenciáit). S a probléma itt kezdődött. Nem elég, hogy meglepett minket az erőtér nagysága, hisz’ az egész fennsíkot és a fennsíkra vezető utakat is lefedte, de az erőteret felépítő frekvenciák közül az egyik tartomány teljesen ismeretlen volt. S csak halkan jegyzem meg most is az….

– Mégis sikerült semlegesíteni, akkor másodszorra miért ne menne?! – replikáztak tovább a nozamák.

– Igen, sikerült. Igaz több napba telt, míg Leinád parancsnok csapata észrevette, hogy bár véletlenszerűen, de ismétlődően vannak olyan pillanatok, amikor az erőteret fenntartó információs-mátrix nem tartalmazza a már említett ismeretlen tartományt. Ez alapján már „csak” ki kellett várni a megfelelő pillanatot az ellentétes információ betöltésére.

– S akkor most mi a gond? – kérdezte Robág parancsnok. – S hol van Leinád parancsnok?

– Katonáival most is lázasan próbálja feltérképezni az ismeretlen tartományt. S akkor folytatnám… Rotkiv parancsnok említette, hogy az erőtér felállításához és fenntartásához szükséges energia a szentélyben elhelyezett dimenziókapun át áramlik ide, míg az információ a szentély kristályfalai által sugárzott szimbólumokból származik. Az ősi iratok alapján tudtuk, hogy a szentély kristályfalain található szimbólumok a szentélyen belüli energiáknak megfelelően változnak. Azonban a szimbólumok egy részét kicserélték, melyek közül csak párat ismerünk, ám jelentésüket ezeknek sem tudjuk. Ugyanakkor a szentélyt védő erőtér frekvencia-mátrix tartománya több-kevesebb mértékben ugyan, de most már mindig tartalmaz az ismeretlen tartományból származó adatokat. S jóval erősebb is.

– Mennyire? – kérdezte Bá Algét parancsnok.

S ekkor a kivetítőn megjelent pár emlékkép az idegen egyik küldetéséről. Jeg-reg a szentélyt látta, s azt, hogy az idegen a szentély egyik papját (legalábbis nagyon hasonlított a vízbefúlt emberhez), a szentély falának lökte, aki abban a pillanatban füsté vált. Döbbent csend lett a jelenlévők körében. Az erőterek védelmi funkciót láttak el, ezért általában nem voltak halálosak, az érintésük fájdalmat, sokkot, kisebb sérülést esetlen hosszabb – rövidebb ideig tartó eszméletvesztést okozott, de halált nem. Ám ez más volt.

– Ennyire!

– Akkor már csak egy kérdésem maradt – törte meg a csendet Robág parancsnok. – Ha az erőtér áthatolhatatlan, akkor miért koncentrált ide az ellenség ekkora erőket?

Az idegen és Rotkiv parancsnok egymásra néztek ismét. Rotkiv válaszolt.

– Mert nem tudják, hogy nem tudunk az erőtéren áthatolni. Még egyszer nem akarnak abba a hibába esni, amit elkövettek az utak védelménél, miszerint nem állomásoztattak elegendő erőt, bízva az erőtér feltörhetetlenségében. Gyorsan tanulnak.

Újra néma csend állt be.

– Köszönöm a jelentéseket! – állt fel Mihály. Arcán semmi nem tükröződött. – Két óra múlva haditanács. Ott közlöm az elhatározásomat. Most elmehet mindenki. Száre, Te maradj, kérlek! S bár Mihály szavai kérésnek tűntek, Száre tudta, hogy jobb, ha nem ellenkezik. Jeg-reg-et pedig egyszerre öntötte el a csalódás és a félelem érzése. Félelem fogta el a jövőtől…

Amíg Száre várta, hogy kettesben maradhasson Mihaellel, egyszer csak mellé lépett az egyik nozama.

– Mit akarsz Allil? – s kérdőn ránézett a nozamára.

– Szép volt! Tudtam, hogy több lakozik benned, mint amit mutatsz magadból! Örülök, hogy nem öltelek meg, azok után….- válaszolt a nozama.

– Miről beszélsz? Az félreértés volt…

– Nem arról beszélek! – folytatta Allil. – Hanem arról, amit a pappal műveltél. Tudtam, hogy jó harcos vagy, bár mindenki tudja, hogy finnyáskodsz és nem szereted közvetlenül vérrel bemocskolni a kezeid és ezért inkább az eszed használod, mint az erőd. (Mondjuk, éppen ezért jóval többen haltak már meg miattad, mint az itt lévő katonák kezeitől.) De ezért vagy itt……

– Mit akarsz? Nyögd már ki!

–Élvezted?

– Mit?

– Az ölést! A pap megölését, amibe persze egy kicsit belesegítettél…. Hmm…ez is rád vall.

– Nem öltem meg! Tisztességes harc volt! S tudod a szabályt. Ahhoz, hogy meg tudj bocsátani az ellenségednek, ahhoz előbb le kell győznöd!

– Láttam, amit láttam Ire! Lehet, hogy sokakat igen, de engem nem csapsz be, s Mihályt sem tudod… Legalább magadnak ne hazudj! Úgy látom, mostanság egyre többször használod a másik éned…

– Száre, gyere be – szakította félbe a párbeszédet Mihály.

– Ja, egyébként csak annyit akartam mondani, hogy tetszett! – bökte még oda Allil jelentőségteljesen.

Száre teljes testében érezte a nozama erőteljes energiáit, pedig az incidens óta igyekszik csak nőies energiákat sugározni a szépasszonyok társaságában.

– Ka-Ire parancsnok!.. Száre! Ezennel felmentelek a szolgálat alól! – vágott rögtön a közepébe Mihály.

Szárét meglepte Mihály döntése, pár pillanatig nem is jött ki szó a torkán. Majd számára is meglepő módon kérdőn kiabálni kezdett:

– Miért? A pap miatt? Nem én öltem meg…!!!Miért épp most…a cél előtt!? Nélkülem nincs győzelem! Egy háborúban nem nyerhetünk csak akkor, ha ismerjük az ellenséget és az ő játékszabályai szerint játszunk. Nincs kegyelem…ezt mindenki tudja

– ….Pont ezért! Kezded elveszíteni a kontrollt az elméd felett…

– Ez nem igaz! Még nem!!!– replikázott még mindig kiabálva Száre.

– Parancsnok! Elég! Ne vágjon a szavamba! – keményedett meg Mihály hangja.

Száre ebben a pillanatban gyűlölt mindenkit, és gyűlölt minden hierarchiát, szabályt, rendszert, amely átszőtte egész életét. Ki akart törni és szabad akart lenni. Csak később tudatosult benne, hogy volt egy pillanat, amikor a másik énje – melyet akkor szintén gyűlölt, s gyűlölte az a pillanatot is, amikor „szert tett rá” – tudatától függetlenül, kontrollálatlanul bekapcsolt. Csak egy szemvillanásnyi idő volt csupán, ám örökkévalóságig hatott. S ugyanabban a pillanatban értelmet nyert a fogaiban elhelyezett méregkapszula…Soha nem történt még vele ilyen.

– Megbízlak egy testhezálló feladattal. Intellektuális kihívás lesz számodra (is). – enyhült meg Mihály hangja.

– …nem veszítettem el a bizalmad? – kérdezte halkan Száre, szégyellve előbbi dühkitörését. Mindig jó volt az érzelmei palástolásában, de most nem sikerült valami fényesen.

– Fura megtapasztalást választottál. Lelked tiszta és szeplőtelen, de a testedben, a DNS-edben bekövetkezett változás, mely szellemed kettősségét okozta, kezdi átvenni az irányítást a lelked és a tudatod felett. A Fény harcosaként, évezredek óta harcolsz a sötétség ellen, miközben belülről felemészt a sötétség. Ma még Te irányítasz, holnap már a sötétség benned, de Te ezt tudatosan vállaltad. Tisztában vagy a benned végbemenő folyamattal, tudod, hogy egyszer eljön az a pillanat, amikor a benned lévő sötétség végérvényesen felfalja fényed. Ám abban már nem vagyok biztos, hogy felismered-e majd azt a pillanatot…. Éppen ezért döntésem végleges. Tartsd magad távol a harcoktól!…és a fiút is! – szólt Száréhoz atyaian Mihály.

A fiút? Kit? Értetlenkedett magában Száre.

– Jeg-reget – válaszolt a ki nem mondott kérdésre Mihael. – Ak-et-ma-ata, a föld elem főpapja, régi jó barátom kért meg erre. Az ő szelleme is vágyakozott valami fura megtapasztalásra.

Ak-et-ma-ata, a föld elem főpapja? Jeg-reg? – Száre semmit nem értett.

– Most menj, keresd meg a fiút és….- Mihály egy kis hatásszünetet tartott – ….és tanítsd! Ha már Te voltál az első, akivel itt találkozott.

Tanítsam? De mire? Egy embert??? Bár ez a fiú másképpen néz ki, de mégis csak egy primitív faj egyede. – futottak át Száre elméjén a gondolatok. A genetikusoknak van mit még csiszolni ezen a fajon… A háborúban a parancsnokok eddig szinte csak „golyófogóként” alkalmazták őket, mivel fizikai erejük az alapfaj tulajdonságai végett hatalmas. Bár ez a fiú…még csak nem is tűnik erősnek…

Mikor feleszmélt Lucifert látta meg először, aki csendben figyelte őt.

– Beszélt veled? – kérdezte halkan.

– Igen.

Majd mély csend telepedett közéjük. Lucifer törte meg a hallgatást.

– S jól vagy?

’Ha most közli velem, hogy milyen szép, napsütéses az idő, az Univerzum összes istenére esküszöm, hogy átharapom a torkát és szemközt köpöm a saját vérével. Most tényleg erről fogunk beszélni?’ – gondolta Száre.

– Kb. úgy, mintha neked levágnák a szárnyaid – mondta ki hangosan. – Repülni nem tudsz, de legalább nem zuhansz le…

– De nekem nincsenek is szárnyaim!?!

Száre erre látványosan az égre emelte tekintetét. – …Hogy Te milyen földhöz ragadt tudsz lenni, Luc! Metafora, Luc! Hasonlat és metafora! Többet kellene olvasnod!

– Egyébként pedig… érzed, hogy milyen kellemesen melengetnek a Nap sugarai. Szép időnk van, nemde…?!? A szemmel verést meg még gyakorold. Igazán vehetnél pár leckét a szépasszonyoktól. Este a haditanács után Gábrielnél lesz is rá alkalmad.

– A Baten Kaitos szemére esküszöm, hogy hat sárkány sem húz el oda, ahol nozamák vannak. Nem őrültem meg…!!!

– Pedig szükséged lesz rájuk… s ne izgulj, valami miatt szimpatikus vagy Allilnak, hisz’ végül is még élsz…azok után…

– Hááát, nem nyugtattál meg. Viszont, én nem megyek a haditanácsra. Mihály felmentett a szolgálat alól, s ez most véglegesnek tűnik. Nem is értem, hogy miért nem küldött el?!?

– Hova Száre? Az Univerzum lángokban áll. Itt legalább szem előtt vagy, bár a választásod következménye elől ő sem menthet meg!

– A választásoooom????

– Ne kezdd újra! Minden, ami vagy, minden, amit megtapasztalsz, az önmagadból indul ki és önmagadba tér vissza. Én csak a feltételeket teremtettem meg…akkor…, hogy meg tudd élni a választásod…Végül is ezért vagyunk, a szolgáló lelkek, kik megteremtik a feltételeket, hogy a teremtő lelkek megéljék a teremtéseiket.

– Imádom azt a hangsúlyt, amivel ezt a mondatot az orrom alá dörgölöd…úgy kb. egy milliószor ezer évenként.

S ekkor az egyik sátor sarkánál fel is tűnt a tébláboló Jeg-reg.

– Látom, menned kell! Akkor este, a haditanács után – fejezte be a párbeszédet Lucifer és már el is tűnt. Száre pedig odalépett Jeg-reghez és megérintette a vállát majd mélyen a fiú szemeibe nézett.

– Üdvözöllek új választott! Az Egy áldása legyen rajtad. Örülök, hogy épségben látlak, s bocsáss meg a reggeli kellemetlenségért. Engedd meg, hogy bemutatkozzak: Ka-Ire la Vuls vagyok az Aldabráról. De a barátaimnak csak Száre, esetleg Ire, ahogy érzed. Engedd meg, hogy elkísérjelek utad e szakaszán.

Jeg-reg semmit nem értett, de már nem lepődött meg semmin.