Im-en-táh-op-met, a tűz rendjének főpapja, az élő orákulum, magára maradt szobájában, és még mindig a mennyei bolygón látottakon merengett. Ahogyan a pap kilépett a szobából, Aki-re éppen akkor érkezett meg ajtajához, vele együtt a magas torony őrsége. Aki-re nem szólt egy szót sem, csak csendben ajkához emelte mutatóujját, így jelezve a főpapnak, hogy maradjon csendben és ne mozduljon. Másik kezében egy kristályt szorongatott, majd halk mormogás hagyta el ajkait, miközben kezével egy kört irt le a szobában. Az erőtér hatására a magas torony őrségének tagjai mind megkettőződtek.
A főpap hideg vízként érezte, ahogy a magas mágia elérte testét, és meglepődve vette észre, hogy az álcázó bűbáj hatására pont úgy néz ki, mint Aki-re, és hogy az egyik őr teste pedig olyan volt, mit amilyen ő maga, az eredeti alakjában. Ebben a pillanatban hatalmas lökéshullám, erős recsegés és ropogás jelezte, hogy a szoba egyik fala ismeretlen mágiának engedelmeskedve fénykaput próbál nyitni. A templom falai remegni kezdtek, amint a védő mágia ellenállt az ismeretlen behatolási kísérletnek. A sötét fénykapu nem is bírt ezzel az erővel, csupán egy irányba nyílt meg. Aki-re odalépett az ajtóhoz, kinyújtotta kezét, majd egy éles sikoltásnak ható hangot hallatott, teste felizzott és élő tűzgolyóként robbant bele a nyílásba. A kaput most már a magas torony őrsége tartotta fent, ellenőrzött átjárót biztosítva az ismeretlenbe. Ezzel párhuzamosan angyali seregek léptek át a felügyelt átjárón. Im-en-táh-op-met, Ak-irének álcázott testében, óvatosan átnézett a túloldalra. Megdöbbenve figyelte az eseményeket. Aki-re tűz sárkányként tombolt a sötét színű égbolt alatt, őrjöngése százával pusztította el a behatolókat. Nem csata volt ez, inkább egyoldalú mészárlás. Hamar egyértelművé vált, hogy a támadók jócskán alábecsülték a főpap védelmét. Mire az első angyalok megérkeztek, az ütközet véget is ért. A mágikus kört nyitó 12 pap teste szénné égett, és a kb. 400 főt számláló támadó sereg is mind megsemmisült. A tűz sárkány tett még két kört a fekete égbolt alatt, majd lassú, komótos léptekkel leszállt, megnyalta hatalmas mancsát, majd az angyalok felé fordulva így szólt:
– Draconis egy jellegtelen és elég vacak pokol bolygó. Jócskán alultervezett, szegényes próbálkozás volt ez a főpap ellen. Még rendesen nem is tudtam szabadjára engedni a bennem rejlő akaratot – mondta egy mély, böfögés jellegű hang kíséretében, miközben két lusta lángnyelvet engedett el füstölgő pofazacskói között. Látszott rajta, hogy kicsit csalódott, de testében még ott feszült az az ősi erő, ami tombolni volt hivatott. Vörös testén átcikáztak a visszafogott mágia villám erővonalai. Lassú, álmatag tekintettel figyelt a fénykapu felé.
A Draconis bolygón valóban nem volt sok látnivaló. A kietlen és sötét bolygón, az itt-ott felvillanó tűzhányók kénes kigőzölgése volt az egyetlen látható fényforrás.
– Jöjj át főpap, bátran, nincsen már mitől tartanod, és különben is, szeretném visszakapni a testemet, mert nagyon sok erőmbe telik míg megfékezem lelkem tűz démonát.
Im-en-táh-op-met, az élő orákulum, most értette meg, hogy Aki-re előre sejtette a támadást, és őt magát szemlélte ki test őrzőnek. Tett két lépést a megnyitott átjáróban és már ott is állt a Draconis talaján. Meglepődve vette észre, hogy a bolygó talaja meleget sugárzott. A sárkány felé közelített, odaérintette arcát kezéhez, és ebben a pillanatban újra érezte, ahogyan a magas mágia hullámai elérik testét, és ahol az előbb még a tűz sárkány állt, most Aki-re nézett vele szembe. Tudta jól, most már a saját testében van ő is.
– Ó, élő orákulum, tudod, minden ember lelkében ott van a négy elem, és a négy tudatosság, ami ezekhez az elemekhez kapcsolódik. Mi, a harcos papok rendjének tagjai, akik az igazság öklei vagyunk, fel tudjuk éleszteni ezt a tudatosságot, hogy az isteni rendet védelmezzük. Az emberek lelkében is ott szunnyad az akaratnak tüze, mint egy alvó sárkány, igaz, eonokra van még szükség ahhoz, hogy ezt az ősi erőt a rend szolgálatában fel is tudják ébreszteni.
– Tudom, Aki-re, és azt is, hogy a két tűz, a fekete, vagy fehér tűz, csupán céljaiban különböznek egymástól. Köszönöm szépen, hogy megcsodálhattam a benned élő ősi erő végtelen táncát.
– Ezt dicséretnek veszem tőled, ó, felemelkedett. Kérlek, jöjj, itt már nincsen sok keresni valónk, és a valódi alakomban én is könnyebben lépek át a fénykapun. Rád pedig amúgy is várnak már a templomban a papok, hogy tanítsd őket.
Akire és a főpap visszatért a templomba, ugyanabba a szobába, ahonnan indultak, majd az angyalok, az úr nevével, végleg lepecsételték és lezárták az átjárót.